2010. július 20., kedd

paráználkodások és egyéb vétkek a XVIII. században

Közhely, hogy az emberi természet alig változik, mostani felfedezésem is ezt erősíti: http://mek.oszk.hu/08400/08461/index.phtml melyben részlegesen fennmaradt büntetőperek anyagai is szerepelnek. Gyilkosságok, kínzások, alkoholizmus, stb., talán csak a paráznaságok viccesek, büntetésük kevésbé.

Egy kis ízelítő (hogy érthetőbb legyen, néhol nagyjából átírtam mai helyesírással):-Parázna káromkodás. Anno 1795. szept.
"E folyó június hónapnak 24. napján, azaz a múlt csütörtökön ebédután 3 óra tájban öreg Csikós Márton a fijával együtt kocsin a volt tanyája felé indulván, és a tanúnak háza előtt megállott, és egy icce bort kért, mely borital közben a csanyi Kovátsné is odaérkezett, akiben azonnal beléveszvén ok nélkül, s két ízben aztat is nagyon megverte, sok kimondhatatlan káromkodása mellett mondván, baszom atta teremtette kurvája, baszom a kurvák teremtését. Mindezekre ismét a Fatens intőképpen mondván; ha már nem fél kend sem tiszttartómtúl, sem bírámtúl, legalább az istentűl féljen kend, melyre újonnan felelte Csikós Márton: az istenedtűl sem félek, baszom atta teremtette, az istenednek is szarok a tányérjára, mikor kásás hurkát eszik, nincs már néked istened te, erre pofon vágván a fatenst, s jól megverte sok káromkodásai közt."

-A pásztorok báránnyal akarnak fizetni a közösülésért. Anno 1758.
Oláh Martzi cir. 40 éves, szegedi lakos, Nagy Mihály fejős juhásza vallotta:
-Miért vagy fogva?
-Csak azért minthogy tegnap, midőn behajtottuk a fejős juhokat, öszveszóllottunk az Szabó Gergely Juhásszal, hogy igyunk vagy egy icce bort, amintis elmentünk is ittunk. S onnan hazafelé indulván, engemet megállított Jancsi juhász, hogy várakoznék, amintis megállván hozott egy bárányt, s az egyiket nékem adta, a másikat maga tartotta.
-Hová akartátok vinni azon két báránt?
-Azt mondotta Jancsi juhász, hogy ő gyakhatnék, ezeken gyakni kellene, arra én mondottam: vagy van a Kazármában, találsz ott kurvát.
-Kit vettél észre, hogy afféle rossz életű lakna a Kazármában?
-Tudom hogy a Kazárma szomszédjában lakik egy rossz aszony, s midőn a juhokat ki szoktuk hajtani, s béhajtani, a mindenkor azt kiábalja juhászok adjatok egy báránt, adok egyszer vagy kétszer egy bárányért.

Seres János 30 éves, szikszói születésű juhász vallotta
-Ugyancsak valld meg, kihez akartad a bárányokat vinni?
-Én igazán megvallom: hogy rámért a tekerés, s mint hogy egy ringyó lakik a Kaszármában, és midőn a juhokat szoktam ki s bé amellett hajtani; mindenkor azt kiábálja juhászok adjatok egy báránt, majd adok egyszer úgy én is ahhoz akartam menni, de rajta vesztettem.
-Micsoda esméretséged vagyon azon ringyóval?
-Soha legkisebb esméretségem nem volt véle, hanem most akartam véle esmérkedni.

-Az asszony a combját mutogatva, magát kínálja. Anno 1763.

-"Baszató komora". Anno, 1748. Aug
Bokor Susánna 32 éves vásárhelyi, calvinista nőt vallatták:
-Igaze hogy Budainé hívott a maga házához?
-Igaz, és fogadta senkinek sem mondja.
-Miért hívott?
-Azért hogy Andrással háljak.
-Háltál-e véle a Budainé komorájában (=kamrájában)?
-Háltam.
-Hányszor volt véle közöd?
-Egyszer, többször azért nem, mert Nyakóné azt beszélette Noénénak, Noéné pedig nékem, hogy először Budainéval, azután a zsellérjével közösködött és ezért nékem többször nem kellett. Hallottam azt is a Budainé zselléraszonyátúl, hogy Budainé azzal dicsekedett, ez az én baszató komorám, és téged is, engem is megbasztak abban"

-A rossz életű férfi több asszonyt is teherbe ejtett, majd elszökött. Anno 1743.

-Öregedő nő is teherbe eshet. Anno 1783.
Kotormány István özvegyét, Nagy Panna cir. 45 éves makai asszonyt vallatták:
-Kitől estél teherbe?
-Fogarassi Jánostúl, aki juhász volt, estem teherbe.
-Hogy merted magadat erre adni?
-Mert vénségemre elment az eszem."

2 megjegyzés:

  1. Ez aztán nagyon aranyos: mert vénségemre elment az eszem. Haj, haj! Itt tartunk lassan. A vénségnél.

    VálaszTörlés