lélek- és testtisztítás (utóbbi szó szerint)

Megfogadtam, hogy ettől kezdve nem írok "és akkor ma az történt velem, hogy" típusú blogot, mert mindenhonnan ez ömlik, együgyűen, pocsékul írva mindenki kényszeresen közvetíteni akarja a saját kis élete baromságait, hátha akkor észreveszik, hátha akkor különlegesebb lesz, szeretetet, megértést, odafigyelést kap- a fenéket. Halálunalmas az ilyen. Mégsem megy, hogy ne kaparásszak én is efféléket. 

Bőszen gyakorlok 2 napja egy olyan meditációt (végre találtam egy számomra szimpatikusat és használhatót) ami segít egyensúlyba hozni énem rossz és jó oldalát. A jó és a rossz fogalma a nyugati egyszerűsítése a jin-jangnak, a női és férfierőnek, mely a taoizmus szerint egyensúlyban kell, hogy legyenek, de alapvetően nem tesz olyan különbséget jó és rossz között, mint mi. Engem, pláne mint nőt, feltételezem sokakkal együtt, a szokáskereszténységben arra neveltek, hogy nyomjam el az énem rossz oldalát és csakis jó legyek. illedelmes, kedves, szolgálatkész és erényes. Ez helytelen. Nem arról beszélek, hogy valakinek a negatív személyiségvonásait -agresszivitás, falánkság, önzőség, düh....az egyszerűség kedvéért nyugodtan idevehetjük a tíz főbűnt - szabadon kell ereszteni, nem. Fel kell tárni melyek a pozitív értéket hordozók és harmóniába hozni azokat a negatív értékekkel. Abba, hogy mi jó és mi rossz nem megyek bele, maradjunk a mi kultúrkörünkön belül és tudjuk a választ.

minden megoldódik magától

Elkezdtem foglalkozni a taoista filozófiával. Egyelőre nem írok róla hosszabban. A nyugati, sebességre, állandó versenyre és szigorú önfegyelemmel elért munkára szocializálódott individualista énem tiltakozik a "hagyd, hogy történjenek veled a dolgok, karmád meg van írva" ellen.

Azonban a tao nemcsak ennyi. Eredetileg filozófiai iskola volt (ez máris szimpatikus, hogy nem vallás) később a közemberekhez eljutva azok csináltak belőle vallást hosszú évszázadok alatt.

Van egy érdekes eszméjük, ami nagyon megtetszett, ez a wu-wei, mely egy paradoxon, a "nemcselekvő cselekvés". Ebben az ego egyrészt elsődleges szerepet kap, az ebben elmélyedő passzívan szemlélve fogadja be a világból érkező benyomásokat, másrészt az ego eltűnik, mert mindez nem zárja ki azt, hogy az egyed közben ne menjen ki kapálni a rizsföldekre, teljesen alárendelve saját vágyait a közösség építésének.

A wu-wei gyakorlása így a belső szabadságot is megtartva segít a környezetünkkel együtt, és nem azzal szemben haladni, tehát egyszerre erősítve mind az egyént, mind a társadalmat.

Szóval minden megoldódik valahogy. Azt valóban nem tudtam befolyásolni, hogy ebben a pénzszegény világban összegyűljön elég ember az intenzív német tanfolyamon való részvételre, de megtörtént, hétfőtől kezdhetek, jihhá.
Át kellene menni atomkeménybe, és előtte hajnalban futni egy órát a közelében levő konditeremben, ahol megtanítanak a helyes technikára meg kérésemre odabilincselnek a fogantyúkhoz is.

futás vs bicaj

Elmentem futni. Kissé már sötétedett, és az eső is szitált, de a mozgás átmelegített. Nem tudok futni, nem ismerem a helyes technikáját. A biciklizés jobban tetszik, ott is önerőből hajtom magam, de messzebbre és gyorsabban jutok el. A minél nagyobb sebesség elérése és a távolság legyőzése boldoggá tesznek. Ezt akarom elérni futásnál is.

műizmok vs munkában szerzett izmok

Minap itt volt egy ismerősünk, akivel újabban az elkészült vasakat szállíttatjuk, amennyiben túl nagy mennyiség gyűlik össze, és normál autó nem bírná el azok súlyát. Az ember Földönjáróval egyidős, egyforma magasak, úgy 190+ cm körül, de vagy 40 kg-val nehezebb nála és rendszeresen gyúr. Már a tizedik vasnál vörös fejjel fújtatott.

-Te... ezek a vasak kurvanehezekám....huhh, phuuhhhh- és gülüszemekkel nézte vékonypénzű uramat, aki pedig sietve, csuklóból hányta a vasakat a platóra. A szállítót nem aláztam tovább azzal, hogy én is beálljak. Egy anyukát a babája nagyon megedz ám, és én most már tíz hónapja kapkodom fel-le, hurcolom immár tíz kilós Ewokot! :) Mindez csak azért jutott eszembe, mert az előbb F. kért, hogy segítsek kipakolni (most egy kicsit többet hoztak, úgy másfél tonnányit) igaz lovagiaskodni próbált, hogy egyszerre csak egyet vigyek, mire kedvesen elküldtem a fenébe. Jó kis bemelegítés volt, fejenként 65 db kettesével hordva, utána levezetésképpen a füvet is lenyírtam, mert szeretek füvet nyírni, mint Forrest Gump.

A hirtelen felpumpált, fehérjeporokat zabáló amatőr gyúrós lehet, hogy kinyomja fekve a 120 kg-s rudat és még vigyorog is hozzá, de ha igazán dolgozni kell... ott elbukik, pedig tényleg azt hinné az ember ezekről a benga állatokról, hogy fél hátukon elvisznek egy zongorát is legalább 30 kilométeren keresztül, de nem.

női egyenjogúság

A legtöbb nő nem akar egyenjogú lenni. Még egy norvég harcos leszbi aktivistáról sem tételezem fel, hogy ne vágyna titokban simire, puha fészekre, ahol valaki átöleli, ahol valakit átölelhet, főzhet neki kávét, összeszedheti az elhullajtott ruhadarabjait, egyszóval gondoskodhat valakiről, miközben róla is az az egy gondoskodik.

Lehetséges, hogy a nők többsége korunk szokásához igazodva magának is hazudva habzó szájjal tiltakozik mindez ellen, de az élet a közhelyeknek ad igazat. A homo sapiens nőstényeinek nagyrésze-legyenek bár rajtuk különféle civilizációs mázak: harcos amazonok, multiknak milliókat kaszáló kosztümös, tűsarkús fenevadak, királynők etc.-mind, mind egyetlen férfira várnak, akinek odút hurcolászhatnak össze, hogy csemetékkel ültessék tele azt és hordhassák be nekik az erdőben gyűjtögetett bogyókat. Mélyen bennünk élő atavizmus ez, csak a mai kor globalizált jelensége, hogy életkorban csúsznak mindezek felismerésével (a beléjük sulykolt szent karrier és önmegvalósítás miatt) és nemritkán 40 éves korukra jutnak el odúteremtési tettekre vetemedve.

Vannak kivételek -ez is közhely- akik női testben, de férfiaggyal születnek, őket nem lehet bekategorizálni. Férfiagyuk miatt születetten egyenjogúak, számukra ez természetes, környezetüknek nem, de ha bölcsek erről nem nyitnak vitát. Mivel női testük van, ugyanúgy szülnek, ciklusoznak, sminkelnek, ha kell háziasszonyoskodnak is: ezért az igazán egyenjogú nők szinte felismerhetetlenek.  

(Kiegészítés: egészen addig, még észrevétlenül adják kezükbe a hatalmat, ó, hogy tetszik nekem Julia Timosenko, okos, kemény, gyönyörű és lám-lám egy igencsak patriarchális társadolom úrnője volt egy ideig.)

rabszolgás dominás Aspirin reklám

Volt ugye a a "Buksi kiszökött", melyben a papucsférj esőbe való kizavarása a kutya után szép felvezetése a legújabbnak. Ebben egy férfi áll a sötét utcán, a hideg szakadó esőben, és táblát tart fel bocsáss meg felirattal dominája felé, aki a világos fűtött lakásból enyhe gúnymosollyal nézi.

A rabszolga táblát vált: nem bírom tovább, mire úrnője megkönyörül, női kéz nyújt ki neki egy pohár Aspirin-t a résnyire nyitott lépcsőházi bejáraton keresztül. A rabszolga visszakullog helyére, az esőbe és ismét magasba emeli tábláját jó vagy hozzám: örömkönnyei elkeverednek az esőcseppekkel és a pofájába loccsanó pocsolyával, fejét megrázza, boldog. Heppiend.

Magyarul még nincs fenn, de legalább németül megtaláltam, hogy élvezhessétek ti is.

pár gondolat az írásról

Naszóval, még kávézom fel magam, pár gondolat az írásról, ahogyan én látom. Egy örökös íráskényszeresben (veleszületik az emberrel, gyógyíthatatlan) állandóan ott van a mondanivaló, mert szivacsként abszorbeálja (szeretem a természettudományos fogalmakat) a világból benyomásait addig-addig még ki nem robbantgat ez belőle. Nálam már tizenegy évesen megtörtént, valakinél előbb, valakinél később. Tehát az irkálónak mondanivalója mindig van, csupán a forma, a stílus és a történet hiányoznak hozzá. 

A történet a legutolsó a sorban. Nézzünk egy klasszikust, hmm, mondjuk Goethe Wertherjét, mi történik benne? Egy fiú reménytelenül szerelmes lesz, és ebbe belehal. Ennyi a szüzsé. A mondanivalót stílusával és formájával Goethe, az író adja hozzá.  Igazi írók nem szokták riportereknek hosszasan fejtegetni azt sem, hogy mitől, hogyan, honnan jött belőlük ki az, ami. Kiolvashatod nyomait a műveikből, de ez is bajos, mert az író fejében kavargó masszából újra és újra más mondanivaló csurran kész formába, a motiváció legyen lényegtelen az olvasó számára, ne vájkáljon, felesleges, vagy bízza profikra kérem, képzett és kiváló irodalomtörténészekre és kritikusokra. A  modern mű mögötti embert  ők is csak részleteiben kaphatják el. 

Nemtomilyenné Tanárnő a mondanivaló elsőbbségén és annak megtalálásán lovagolt. Ismétlem: az megvan, az mindig megvan, jé, most meg tetszett lepődni? Iiigen, bólogatok, tudom, hogy jobban tetszik tudni-atyaisten, nem is folytatom, korán van.

selyem és bársony

Olyan selyemblúzom amilyet most felvennék nincsen, de bársonyszoknyám még maradt. Felvettem hát egy feketét, a barna combfix kellemesen harmonizál a melegbarna bársonykabátkával. A hiányzó blúzt barna póló helyettesíti, fiatalosítva az egész öltözéket. Egy sor gyöngy a nyakamba, egy kis Givanchy el-elhintve, valamint kopogós fekete szandál.  Smink,  a tükörtől visszahajolva kérdezem magam: ettől érzed jól magad, te eszement? Igen-feleltem magamnak szégyenkezés nélkül, és azon méláztam nem kellett volna-e várni a sminkkel, hátha lebőgöm. Jó lenne, nagyon jó lenne sírni tudni, de nincsenek könnyeim, mert a szívem régen félig jéggé fagyott. A maradék élőben mardos csak a vágy efféle önkívületre. 

Kosztüm, középkorú nagyságos asszonykosztüm a selyem és bársony, szerepeim egyike. Sok pénzt szeretnék keresni, sok pénzt akarok keresni,  jéggé dermedt szívrészem alkalmassá tesz a sok pénz megkeresésére. Az igazán szép selyem és bársony drága.

a budirajárás reflexe

A fogalmat meg kell magyaráznom, mert először én is egy 1970-es riportkönyvben találkoztam vele. Az akkori 50-60 éves magyar falusi nemzedékből hivatalos munkavállalás mellett, rengeteg otthoni gürcölés, kapálás, fóliasátrazás, háztáji gondozása árán sokuk elérte, hogy saját, összkomfortos, többszobás kőháza legyen.   Mindez hosszú évekig tartott, addig a sebtében felhúzott nyárikonyhában nyomorogtak és a kerti budiba jártak ürítkezni. Mire a ház felépült megvénültek, és olyan mélyen beléjük gyökeresedett életformájuk, hogy a házat csak tisztaszobának használták, lakni nem laktak benne, nemhogy a WC-jét használták volna. 

Így van ez itt a mai napig az egyik szomszéd bácsinál is, aki vénségesen vén, keservesen vonszolja magát a járókereten, de a budira jár ki esőben, fagyban, hőségben. A tökéletesen felújított, hőszigetelt, divatossá formált sátortetős kockaházából. 

Minap az írtam, hogy kollektíven, nemzetileg is csak a pénz boldogít igazán, visz előre, most elbizonytalanodtam. Tegyük fel, hogy holnaptól mindenki megkeresné/kapná havonta a maga nettó félmillió forintját, a nyugdíjasok is. Vajon jobb kedvűek, kulturáltabbak lennének a magyarok? Vajon nem vált-e reflexszé a harácsolás, lopás, adócsalás, utcára szemetelés, mint ezeknél az öregeknél a budirajárás...?

Clifford D. Simak- A város

Ez a könyv gyerekkorom óta nem volt kezemben, minap olvastam újra. Valaki meg ugyanezzel a címmel írt egy bejegyzést. Említettem neki ezt, visszakérdezett, hogy: "ha ez az als es noch menschen gab, akkor az iroasztalomon fekszik eppen." Szegényes nyelvtudásommal azonosítottam, hogy ez az. Miért kotorták elő? Simak nem egy túl ismert klasszikus, az, hogy én éppen megint olyan hangulatomban voltam, hogy a könyveimet túrtam újraolvasnivaló után, az más. Nos, ez  a talált kritika túl nyers, tisztességtelen Simakkal szemben, aki maga is tudta, hogy amit írt, az egy idealista mesefüzér. Egy hozzászóló véleményén akadt meg a szemem, ezt írja: "Allein die Jupiter-Episode mit dem Hund Towser ist das Geld für das Buch wert." Gyerekkoromban nekem is ez a rész volt a kedvencem, és mi Simak megoldása az emberi faj kipusztulására? Ez. Naná, hogy ez tetszik az embereknek, áttranszformálódni olyan idegen lénnyé, aki szabadon, boldogan, felelősség nélkül évezredig is elél. Simak mégiscsak tudott valamit a homo sapiens lelkéről, ifjú padavanok.

ismét vezetés

(Macsókuncsaft visszatért, már barátságos volt és cserébe ecsetelte nekem, hogy a Toyota crossmotorja milyen, semmit nem értettem belőle, de csízeltem, bólogattam mint egy japán, hogy legyen szerencsénk máskor is, elégedetten távozott.)

A legjobb kikapcsolódás számomra ha vezethetek, mert akkor kimozdulok, szabad vagyok,  olyasmi ez, mintha rohannék vagy lovagolnék. Meg is ragadok minden alkamat rá, ma megint bevittem F.-t dolgozni. Ő most azért jár busszal, mert sötétben fél vezetni, meg egyáltalán annak a régi balesetének a traumája, mikor eltört a gerince és majdnem megbénult, eléggé befolyásolja. Így is bátor, hogy mégis vezet. Nekem még nincsenek efféle félelmeim, de azért vigyázok.

Khm, azért remélem nem kerültem fel máris a jútjúbra, mert klasszikus szőkepicsásan nekimentem egy oszlopnak egy mélygarázsban. Szűk volt a hely, na. Szerencsére csak az a fekete műanyag izé (spoiler?) tört háromfelé, majd alattomban kicseréltetem. Az első fizetésemből persze, igaz az még ki tudja mikor lesz, mert még munkám sincs. Lehet, rögtön be kellene bukócsöveztetni a kocsit.