A fogalmat meg kell magyaráznom, mert először én is egy 1970-es riportkönyvben találkoztam vele. Az akkori 50-60 éves magyar falusi nemzedékből hivatalos munkavállalás mellett, rengeteg otthoni gürcölés, kapálás, fóliasátrazás, háztáji gondozása árán sokuk elérte, hogy saját, összkomfortos, többszobás kőháza legyen. Mindez hosszú évekig tartott, addig a sebtében felhúzott nyárikonyhában nyomorogtak és a kerti budiba jártak ürítkezni. Mire a ház felépült megvénültek, és olyan mélyen beléjük gyökeresedett életformájuk, hogy a házat csak tisztaszobának használták, lakni nem laktak benne, nemhogy a WC-jét használták volna.
Így van ez itt a mai napig az egyik szomszéd bácsinál is, aki vénségesen vén, keservesen vonszolja magát a járókereten, de a budira jár ki esőben, fagyban, hőségben. A tökéletesen felújított, hőszigetelt, divatossá formált sátortetős kockaházából.
Minap az írtam, hogy kollektíven, nemzetileg is csak a pénz boldogít igazán, visz előre, most elbizonytalanodtam. Tegyük fel, hogy holnaptól mindenki megkeresné/kapná havonta a maga nettó félmillió forintját, a nyugdíjasok is. Vajon jobb kedvűek, kulturáltabbak lennének a magyarok? Vajon nem vált-e reflexszé a harácsolás, lopás, adócsalás, utcára szemetelés, mint ezeknél az öregeknél a budirajárás...?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése