2011. december 9., péntek

az "ijesztő levél" a nőgyógyászatról/ munkát, kenyeret

Méhnyaki rákszűrés után csak akkor küldenek levelet, ha gond van. Még sosem kaptam ilyet ezidáig. Egy percnyi aggodalom sincsen bennem, hogy rákos volnék, nyilván valami apró méhszájseb amit beecsetelnek, kapok kúpokat, legrosszabb esetben ambulánsan kiégetik. Avagy az orvos bosszúja, aki utólag szintén rájött, hogy "cédulás beteg" vagyok? Bahh!

Annyira fáj a világ és annyi gondunk, nyűgünk van benne, hogy n e m  é r d e k e l. Ki kellett lépnem egy biztos állásból, ahol mostanra már lejárt volna a próbaidőm, megkaptam volna a pluszpénzt "hűségemért cserébe", emelték volna a fizetésemet azonnal, járna még idén a caffeteria, amit elvonnak jövőre. Attila is belátta, hogy egyedül nem képes fenntartani a családot, ő volt az, aki elrendelte, hogy három műszakban ne dolgozzam, mert nem terhelhetjük az anyját agyon a gyerekkel, most meg akár oda is visszaküldene. Hason csúszva be is megyek, de nem szeretnék a korábbi részlegre menni, visszatérni ugyanoda sosem szabad. 

Nem haragszom Attilára, én is úgy éreztem akkor, hogy ez elviselhetetlen állapot, hogy ne lássam a gyerekem, össze-vissza éljek. Mindezt meg kellett érni, közben össze kellett vesznem az anyósommal, csak a gyereknek élni, majd kibékülni azzal, ráébredni, hogy Rita önállóan dönt abban, hogy kit szeret kit nem, nyáron már magától mászik majd át. Most is odaát van, már az udvaron üvöltött a "mama" után. Én is imádtam az enyémet, anyámnak is nyelnie kellett, hogy játéktelefonon az ő anyját hívom üvöltve mikor dühös voltam rá, és sokszor voltam az. Anyu volt a sár, a hideg realitás, mami pedig a végtelen tündérmese, naná.

Szóval a munka. A kórházba azonnal felvennének, havi 85 ezer nettóért, ami euróban (amit talán már meg is szüntettek közben, nem olvastam híreket) éppencsak kifejezhető összeg. 06.00-tól 18.00-ig és 18.00-tól 06.00-ig tartó 12 órás műszakokban. Havi egy szabad hétvége, ha minden jól alakul. Kötszer, gyógyszer, ágynemű alig, személyzet idegbeteg a páciensekkel együtt, egy nővérre 40 beteg jut, ha gáz van, akkor 70. Rémálom, ami kényszerből valósággá válhat.

A nyáron otthagyott hely....A HR-es helyében nem venném fel magam. Égre-földre esküdöztem, hogy a kisgyerekem nem zavarja meg a munkámat, majd ugyanennek az ellenkezőjét hangoztatva léptem ki, amit igyekezett megakadályozni. Aztán meg a kérés, hogy ne ebbe az üzembe, hanem egy másikba ha lehetne, ójajj. El van baszva ez az út, de ha a kórházas elevenné válható rémálomra gondolok, akkor hason csúszom, cipőt csókolgatok. Kurvaélet.

6 megjegyzés:

  1. Csak hova...? :( Utánanéztem az USA-beli kéróknak több államban is,lakható kb. 7-800 USD/hó. Nem tudom mennyit fizetnek egy nővérnek, de ez elég soknak tűnik + mellette meg kell élni, eleve előre kifizetni ezeket, a repülőjegyet stb.-stb. Ha egyedül lennék, nem lenne gond, de persze a családommal szeretnék maradni.

    VálaszTörlés
  2. hát, én több embert is ismerek, aki kölcsönt vett fel, hogy el tudjon menni...lehet,hogy ez hülyeség persze, fene tudja. nyilván attól is függ, hogy mennyire vagy kétségbeesett. az ápolónők jól keresnek (még azok is, akik rosszabbul):
    http://www.allsalarydata.com/nurse/

    persze nyilván egy csomó előzetes tájékozódásra van szükség ehhez és én nem mondom, hogy csak az usa-ba lehet jönni, valószínűleg ez a legbonyolultabb és messze is van és pl emlékszem, hogy Triesztben is millió ápolónős hirdetés volt, meg nyilván egész Európában mindenhol.

    VálaszTörlés
  3. Kösz a linket, azért megnézem. Hmm... Mindegyik országgal az a legnagyobb gond, hogy A. mit csináljon, miből éljen? Nyelveket nem beszél, már amiatt is a Föld hatmilliárdnyii senkijének érezné magát...Meg úgy gondolja, hogy ő már ehhez öreg, meg kisgyerekkel pláne bonyolult.

    VálaszTörlés
  4. hát, mi két kisgyerekkel fogunk két évente máshova költözni:) egy nyelvet pedig meg lehet tanulni, történt azér már ilyen a világtörténelemben...de amúgy mondom, szakmával szerintem sokkal nagyobb esélye van, mintha valami ruhatár szakra járt volna. de nem akarlak rábeszélni, nekem csak mindig ez jut eszembe az otthoniak nyafogásáról. (már bocsánat, de tényleg mindenki nyafog, de végül nem csinál semmit)

    VálaszTörlés
  5. Én csinálnék, de kettőnkön múlik! Sajnos nagyon régen tanult nyelvet, felajánlottam neki, hogy angolul/németül elkezdem tanítani itthon, meglátta a nyelvkönyvet és azt mondta, hogy "mi ez?!" Meg ő képtelen erre. Dehogy-dehogy.:) Néha meglep, hogy a kedvenc számaiból, számítógépről stb. mennyi mindent tud autodidakta módon.

    VálaszTörlés