2009. július 19., vasárnap

ismét egy blog

Ismét egy blog. Valószínűleg az a három-öt ember fog olvasni, akik eddigis, ők meg úgy-ahogy ismernek. Legalábbis nagyjából ismerik az életkörülményeimet, de nincs is kedvem bemutatkozni túlzottan, mert a firkálmányaimból úgyis kiderül egy s más.

Névtelenül jobb is írni. Kielégül lelki exhibicionizmusom is azzal, hogy közzéteszem ezeket, ugyanakkor nem fogja görcs a kezemet, hogy jajjistenem ezt már mégsem akarom nyíltan, jajj.

BG barátom ugyan azt kérte célozzam meg az Index népszerűségi listájának tetejét, de ez is egyfajta kényszer lenne, dehogy célzok meg bármit. Csak firkálgatok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése