emlékezések Nagy Lajosról

Nemrég két könyvet rendeltem, az egyik novellaválogatás tőle, a másikról csak azt hittem az, kinyitva kiderült, hogy róla szóló visszaemlékezések kortársaitól. Ezen bosszankodtam először, aztán ahogy elkezdtem olvasni a legkülönfélébb írók, újságírók, barátok írásait, melyet a szerkesztő Tarján Tamás tökéletes időrendi sorrendbe helyezett, egyre jobban élvezni kezdtem. Egy ilyen erős személyiség boncolgatásának izgalma talán kissé megvetendő, modern irodalomtörténeti szempontból felesleges is, mert a mű számít és nem az alkotó. Tudhatja ezt Tarján is (modern irodalomtörténetet hallgattam nála) mégis gyarlók vagyunk, jó vájkálni. Nyilván magasabb színvonalon történik mindez, mint például a Story magazin nyújtotta kis színesek a "celebekről", de akkor is vájkálás.

Nagy Lajost olvasva mindig az volt az érzésem, hogy írónak közepes, ellenben kiváló publicista. Most, mások szeméből látva, többek közt Illyéséből, József A.-éból , hogy miféle, költészetileg kiváló gúnyverseket rögtönzött (legtöbbször) a Japán kávéházban a költők bosszantására, elbizonytalanodtam, hogy valóban képtelen lett volna-e több líraiságra és valóban azért ragaszkodott száraz dokumentalista stílusához, mert "a valóság fanatikusa volt".

Ettől függetlenül olyannyira szeretek Nagy Lajost olvasni, hogy rendszeresen felütöm egy-egy írását. Ha elbizonytalanodom, hogy túl szigorúan ítélkezem a világ felett, ő mellettem terem kíméletlen ábrázolásaival, melyekben sok párhuzamot vélek felfedezni jelenlegi korunkkal.