Ezt a képet pár napja készítettem magamról. Legutóbbi találkozásunkkor, most nyáron, N. azt üvöltözte röhögve, hogyan csinálom, hogy nem öregszem? Talán, mert lefagyasztott állapotban élek? Egyébként ez hülyeség, mármint az, hogy nem öregszem, a testi elváltozásokat inkább nem is ecsetelném, de pár éve még nem voltak szarkalábak a szemeim alatt, azonkívül alapozó és púder fedi az arcbőrömet.
Sok időm van gondolkodni, azt hiszem mégiscsak közzé fogom tenni meditálásaimat, mert ezek talán másnak is segíthetnek. Lejjebb kapartam a tudatalattimban, sokkolódtam, katatón voltam pár napig (jó, nem orvosi értelemben) mióta azonban kielemeztem ezeket, jól érzem magam. Azt is tudom miért. Félelmeimet, sérüléseimet csak az én agyam generálja, ezek már nem léteznek. (Pszichoapámra gondolok.)
A kevés barátom még nagyon szeret. Tudom, család az első, meg milyen gyönyörűek vagyunk mi így hárman, de nemcsak a család van, és én nem kizárólag feleség meg anyuka vagyok, így hát erősen hiányoznak a barátaim. Már attól sem félek, hogy elfelejtenek, mert eddig sem. N. jelezte, hogy meglátogatnának, mire visongtam, hogy bármikor, bármikor! Pé. meg nemsokára egy környékbeli osztrák tóban tesz búvárvizsgát. Igaz, ő nem jelezte, hogy találkozna velem, mert bizonyára vele lesz a nője, nekem meg hát itt a férjem és a gyerekem. Ugyan mi már ezer éve túl vagyunk az egymás iránti szexuális vonzódáson, de a párjaink is csak addig puhultak meg, hogy tudják, hogy tartjuk a kapcsolatot, nem várhatjuk el, hogy mindenki mindenkivel összeölelkezzen, mellesleg eszünk ágában sem lenne ilyet kívánni, minek? Szóval jól vagyok, megvannak a barátaim, találkozunk majd valamikor.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése