Ejj, csak kiírom magamból azt, hogy nagyon utálom ha valaki sajnál és utolsó csórónak tart, de igaza van. Vállat vonok, én is szoktam irigykedni a gazdagabbakra, de csak magamban és nem fröcsögve. Azt viszont még napokkal később sem tudom megemészteni, hogy engem irigyeljenek azért, mert ha lehetőségem adódik rá, akkor igyekszem adni magamra? Leszaggatnák tekintetükkel rólam a leárazott bizsukat, farmert, gagyi csizmát? Mert nekem is foszlott ganékban kellene járnom, ahogy más "rendes asszonynak", mutatva ezzel is, hogy csakis a családnak és a munkának élek? (Már röhögök miközben ezt pötyögöm be, de tényleg egyre több ilyennel találkozom, és nem hiszem, hogy pusztán vidéki jelenség.)
Szóval megkaptam, hogy "ez is új lánc? Már a múltkor is egy új volt rajtad!" Hát még ha tudnák, hogy mennyi van még! Sálak is, pulcsik, Attilának is, Ritáról nem is beszélve. Rendkívül dühít, hogy rám, az én semmimre irigykednek olyanok, akik ugyanúgy megtehetnék vagy még inkább, hogy hasonlóképpen, minimálisan adjanak magukra! Talán ezért szerelmes még belém a férjem és van nemi életünk is, nem jár félre, de pornó magazinokkal, viagrával, szesszel sem kell felgerjesztenie magát együttléteink előtt, mik nem félévente, évente történnek meg.
Pedig egy jó kis nájlon otthonka milyen izgalmakat gerjeszthetne :)
VálaszTörlésSosem voltam ellene semmi újnak, de ez durvábban hangzik, mintha például azt kellene játszanom, hogy kutya vagyok! :D
VálaszTörlés