2012. január 31., kedd

új országot keresünk lakni

Attila Venezuelát választotta, el is olvasgatta a világutazók fórumán (melynek oszlopos tagja őrült barátném Ká., nemsokára most Brazíliába mennek lakni, fél évnél tovább nem húzzák itt sosem), hogy nem kezdő utazóknak való. Sőt, az európai embert sokkolja. Tulajdonképpen amiket leírtak, azok itthon is megvannak: diktátorunk nekünk is van, de a benzin méregdrága. A vendéglátó helyeken ugyanúgy átvernek ha nem vigyáz az ember, gázos kerületekbe itt sem tesszük be a lábunkat. Pénzünk itt sincs, pontosabban valahogy mindig van, csak ott nem stresszelnek ezen. Legyeink is vannak, főleg itt falun. Szúnyogok is, bár maláriát még nem terjesztenek. Ami nem tetszett, az az, hogy állítólag az ottaniak olyan szinten felszínesek, hogy könyvesbolt szinte nincs is, legfeljebb bulvárlapokat olvasnak. Aztán meg őrült káosz van, sokszor minden van a boltokban, máskor meg semmi. Az egyik ott élő magyar írta, hogy napokig nem volt WC-papír, nagyon feszegette már béltartalma, így az egyik reggelen munkába menet  kihajtott a Karib-tengerhez, és beleszart. Ez nekem is erős,  ha eljutok egyszer a Karib-tengerhez, biztosan ez jut majd eszembe. (Bááár főszezonban a balatoni nádasok mentén olykor úszkáló emberi fekáliák.....?)

Új-Zélandot emlegetik ezer éve, mint a tutiságot, csak nem mindenki nyer, ismerünk olyanokat, akik anyagilag óriásit bukva kullogtak haza. Igaz legalább megpróbálták.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése