2012. január 31., kedd

pocilakózók, gügyörészők

Lusta vagyok levelet írni, így Molly témájáról itt fejtem ki a magamét. Terhességem elején fenn voltam baba-mama fórumokon, de annyi agyhalott nyüzsgött ott, hogy fájt. Valaki már amiatt is rámszólt, hogy a terhesség az egy derogáló szó, mert gyermeket a szívünk alatt hordani áldott állapot. Aztán hallgattam élőben azt is, hogy jajj, az első hat hétig majd hálóingben bent, félájultan töltöm napjaimat. No ez sem így alakult, mivel császároztak, úgyhogy (Attilának akkor még nem volt jogsija, én meg nem mertem vezetni) már másnap buszozhattunk be sebkötözésre. Nyilván nem hálóingben. A félájult állapot megvolt, főleg miután mellgyulladás miatt magas lázam is kialakult (a "tejláz", a begyulladt csöcs egy rémálom), de nem volt időm ilyenekkel foglalkozni, mert Sün volt a központban. Szerencsémre olyan apát fogtam ki, aki végig velem együtt szoptatott, altatott, őrködött, gondozott, váltottuk egymást az első időkben és olyan félhullák voltunk, hogy eszünkbe sem jutott a szex. Az első hetekre értem. Arra viszont nem emlékszem, hogy izzadságunkba pállva zsíros hajjal, szőrösen/borostásan hálóingben lézengtünk volna fürdés nélkül. (Ezen nevetek, ami jó, mert most pippantottam az aszthma gyógyszeremből és segít köhögni.) 

Tehát én például azért nem hallatom a hangomat ilyen fórumokon, mert pillanatok alatt rosszul leszek a sok buta nőtől, akiket reménytelen értelmes, józan gondolkodásra rávezetni. Tudiillik, hogy nem attól jó anyukák, ha már a zigótát is pocilakózzák "áldott állapotban", később pedig óriási önfeláldozásként élik meg az első heteket, folyamatosan gügyörészve.

8 megjegyzés:

  1. ja, a pocilakózás az tök más kontextusban, a facebookon jött elő valakinek a postjában (aki felháborodva magyarázta, hogy a terhes nő az ronda), akire reakcióként egy csomó gúnyos pocilakózás volt a válasz, mondván, hogy a gyerekvállalás az semmi másról nem szól.

    a bezzeganyás kritikámban meg inkább arról beszélek, hogy engem az lepett meg a kommentekben, hogy az anyák mennyire nem megértőek az első idők nehézségeit illetően, meg hogy minek kell ízekre szaggatni valakit, aki bevallja, hogy még tisztálkodni se nagyon volt ideje az elején. pláne minek kell lealkalmatlanozni, ha az elején alig meri magára hagyni a gyerekét...aki ezeken már átment,annak kurvára megértőnek kéne lennie ezzel kapcsolatban, nem ilyen iszonyú köcsögnek meg kioktatónak.

    VálaszTörlés
  2. Nem ismertem az előzményeket. Végletek, végletek...Továbbra sem megyek ilyen fórum közelébe sem! :D

    VálaszTörlés
  3. A "pocaklakó" szó bennem rögtön émelygéses hányást idéz elő :)
    Én igenis terhes voltam, áldott terhes :) De mégis terhes.
    Sosem gügyögtem, sosem pocilakóztam, de ettől még imádom a gyerekem.
    Ha valahol olvasom... háááát.... elteszem a véleményem magamnak :)
    Én egy ilyen gügyögtelen genyaanya vagyok :)

    VálaszTörlés
  4. Üdv a csapatban! :) Bár neked már referenciád is van, úgy hallottam nagyon helyes, rendes srác.:) Hány éves is, már egyetemista? :)

    VálaszTörlés
  5. Az én kisszobábanlakóm már bizony egyetemista. 22 múlt. Már nem éppen pocaklakó méret :)

    Tényleg rendes, egy szavam sem lehet rá, törődik rendesen öreganyjával :))

    VálaszTörlés
  6. Ez a "pocaklakó" kifejezés is olyan, mint SP vagy Fluor Tomi: divat utálni, aztán ennyi. Szerintem a nők nem is tudnak racionális magyarázatot adni arra, hogy miért utálják ezt a szót (és ti sem). Valaki kitalálta, hogy "na, most akkor fogjuk erre a szóra, hogy gügyögés", a többiek meg csak helyeseltek.

    VálaszTörlés
  7. Szia Sniccer!
    Én meg tudom mondani, hogy miért utálom. Mert idétlen és tényleg gügyögős.
    Pocak... mondjuk ha a kisgyerek hasa fáj. Pocak. De egy állapotos nőnek ne legyen már pocakja. Hasa van.
    Szóval engem ez zavar.
    De a hasban lakó törpe kifejezés is zavar. MI az, hogy törpe? Már tudja, hogy génhibával születik a gyerek? Nem szerettem soha letörpézni a gyerekem.
    Én nem vagyok az a gügyögős anyuka.
    Ettől még az "pocaklakózik" és törpézik, aki akar. De valószínűleg ezek sosem lesznek az én barátnőim :)
    Mindegy, nem szállok bele ebbe a vitába, bocsánat Eliza, hogy már így is több szót pazaroltam az egészre :)
    Szép vasárnapot mindenkinek!

    VálaszTörlés
  8. Nem divatból utálom én sem. Jóízlésből. Aki ilyen, egyfajta világnézetet vall, mely ellenkezik az enyémmel és ők sem lesznek az én barátnőim sem.:)

    Nyugodtan lehet itt kulturáltan eszméket cserélni, vitatkozni, azért adott a nyílt kommentelés lehetősége!:)

    VálaszTörlés