A gond ott kezdődött, hogy vettem alkoholt, és már délután magamban (még alkohol nélkül) itt bőgtem több okból, az elvesztettek és újra megtaláltak miatt örömömben, bánatomban. Mivel nem iszunk, ezért pillanatok alatt berúgtunk, este nyolcra már nagyon részegek voltunk, de akkor már mindegy volt, ittunk tovább, klasszikus. Aztán Attilában is felszakadt a merev "nekem nem hiányzik senki" remeteség, eszébe jutott, hogy van egy srác (is), egyik helyi családi vállalkozás (étterem + kocsma) fiú tagja, akivel négy éve egy nő miatt vesztek össze, és ezt tisztázni kell, ő megy ha jövök, ha nem. Süncűrt átvittük a nagymamához, aki jól ismeri a fiát, már előtte felajánlotta, hogy vigyáz rá, ha elmennénk. Mi persze tiltakoztunk, hogy dehogy megyünk, a legszörnyűbbek a szilveszteri bulik, a kötelező ivás, dermesztő hidegben hazabandukolás, brr. Erre pont ezt csináltuk.
Sok emberrel fecsegtem, egy nevére emlékszem. A korcsmáros család szimpatikus, az anyuka és a nagynéni régi családi, örmény származású barátokra* emlékeztet, élesen, okosan villanó zöld szemeikkel, rövidre nyírt sötét hajukkal, sasorrukkal, keskeny arcukkal. (*Tulajdonképpen még a nagyapám barátai voltak, aki 1898-ban született, szóval ezek az nyolcvan-kilencven éves örökifjú lányok és fiúk közül a legtöbben átvándoroltak már más világokba.) Az apa valamiért mufurc volt, én illedelmesen bemutatkoztam, Attila többször beszélgetett vele, aztán végül elsimították az elsimítanivalót vele is, a végén meg lettünk hívva gyakrabban, máskorra is. A fiú sokkal hamarabb felengedett, gyakorlatilag azonnal, és ölelkeztek nagy meghatottságukban. (Cinikusan mondtam a villogó szemű anyukájának és nagynénjének, hogy íme a nagy macsók, és nevettünk, khm.) Sokaknak megígértük még, hogy ezután kicsit sűrűbben kimozdulunk, legalább évente egyszer biztosan.
Hazafelé tántorogva Attila már nem volt eszénél és berángatott egy lepukkant szocreál helyre, ami tele volt ronda mutánsokkal, én voltam még az egyetlen dugható nő, A. a pultra fekve elaludt, addig udvariasan, de határozottan hadakoztam a kanos mutánsokkal. Továbbá elkapott egy pultoscsaj, akit szesztől lebutult agyam nem tudott hova tenni, lassan fogtam fel, hogy a bölcsiben szoktunk találkozni. A többi pultos megdobált szalagokkal a bölcsis-gyerekes kolléganő megtáncoltatott, kértem, hogy a forgást hagyjuk, mert nagyon ingatag minden. Úristen mennyire lehettem részeg, hogy szalagokkal a nyakamban táncoltam?! Azt már le sem merem írni, hogy milyen zenére. Ejj, néha kell ilyen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése