2012. június 8., péntek

A kék nadrág

Ahogyan ez rendszeresen megtörténik, ismét elkapott a "nincs egy rongyom sem" érzése, mely arra sarkall, hogy ha olcsót is, de beszerezzek valami újat. Megjártam a Tesco-t is, ahol leárazás volt, köztük az a kék lenvászon(szerű) bő szabású nadrág is, amire fájt a fogam. Leakasztottam egy 46-ost, arra gondolva, hogy ez is csak kínai, ami itt 46, az valójában 42 (farmerméretben az kb. 32-es). Próbálni gyűlölök, a szememben bízom. Hozzáillő póló és blúz közötti szép felsőt is leakasztottam, majd hazatérve izgatottan öltöttem magamra a zsákmányt. Első körben leesett a nadrág, és a blúz is túl nagynak tűnt, de nem ijedtem meg, hiszen ezek bő szabásúak. A tükörben egy óriás pizsama szerűségbe bújtatott torzszülöttet láttam, egy szánalmas bohócot. Ez persze szubjektív, így megkérdeztem szűk környezetem véleményét, akik azt mondták, hogy jók ezek. (Valószínűleg úgy gondolják, hogy ennek mindegy mit rángat magára, mindenképpen förtelmes, és igazuk is van.) Lefényképeztem magam. A képen egy idiótán vigyorgó androgün áll, aki 250 kg-nak néz ki. Ez már sok volt, addig csak emésztettem magam, de ezzel a képpel szembesülve már megbénultam. Így történt, hogy nem azt tettem, amit bármely normális ember, aki  másnap visszatért volna a gondosan eltett cetlikkel és blokkal, hogy kicserélje ezeket. Dühömben kidobtam a blokkot, leszedtem a cetliket a tehéngöncökről és nagyon szenvedtem. Ez a kis, titokban tartott szégyenteljes közjáték világosabban mutatja elmebajomat, mintha hosszasan, és kívülről szemlélve analizálnám magam a kedves olvasónak.

Gyűlölöm magam, ocsmánynak látom magam, vénülő, nagycsontú debellának, fogyatékosnak. Nem értem A. még miért nem dobott ki, de mindig számítok rá, hiszen másképpen nem is történhet, Pé sem bírta a látványomat, senki nem bírná. Rita szerencsére gyönyörű. Ami jó volt bennem külsőleg azt már átadtam neki, szeretnék most már csendben meghalni. (* Gyűlölöm a magyarázkodást, de ez nem "crying help", csak hagy nyavalyogjak, na.) 

2 megjegyzés:

  1. Én is ezt játszottam egy időben. De egy ideje megtanultam magam szeretni ! Elég lassan ment, de ma már nem is lehetne máshogy !

    VálaszTörlés
  2. :)Amennyiben megérem a hatvanadik életévemet viszonylag kevés nyavalyával, akkor azt hiszem keményen dolgozva magammal (+ szakterapeutával) én is elérhetem ezt...

    VálaszTörlés