2012. június 30., szombat

Sün szobatiszta lett

Elég hamar, körülbelül két hét alatt. Biztattak ilyennel, nem is nagyon fárasztottam magam emiatt is. Aztán mikor végre találtam egy jó minőségű és árú újfajta pelenkát, amit 100-as kiszerelésben forgalmaznak, gondoltam, hogy ez most olyan Murphy-törvényszerű lesz, mikor gyűlnek a viharfelhők, biztonságból mégis meglocsolja az ember a kertet. és akkor biztosan zápor lesz. Ellenben ha a záporban bízik, akkor az nem jön, minden tikkad.  Ennyi már nem számít, majd odaajándékozom a bölcsinek vagy a kórháznak (ismét.)

Arra még nem tudtam rávenni, hogy wc-re üljön, bilizés van. Pedig kezdettől fogva pisiltem előtte, mindig lelkesen jött is, figyelt, adta a WC-papírt. A biliundoromból részlegesen kigyógyított az, hogy a kaka-pisi inkább abban legyen, mint például a paplanomon, mert az első pár napban még nem tudta pontosan szabályozni.  Akinek volt már kutyája, macskája, de gyereke még nem, az nyugodt lehet, már nem fogja sokkolni semmi. Ezzel ügyesen át is terelem a szót következő bejegyzésemre, Gombócra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése