2012. február 8., szerda

hittel nem lehet vitatkozni

A "szegény kisnyugdíjasok", kik nemrég' felvonultak királyuk mellett szimpatizálva, most olyan bődületes mámorban lelkesítették azt évértékelője után, mintha benarkóztak volna. Sajnos apám is egy közülük, ezért fájt a múltkori menet, mindegyik jól öltözött, láthatóan magasan iskolázott, művelt vonulóban őt láttam és a köztünk levő áthidalhatatlan szakadékot. Valójában ez a szűk réteg nem a fidesz nyertese, hanem a korábbiaké. Apámat a fidesz rúgta ki (sok rosszat írok róla, de kiváló tanár, és nem kényszerűségből választották mindig őt tanszékvezetőnek) de még ez sem ingatta meg erős hitében, hogy közös áldozatot kell hozni. Ez mind nagyon szép és jó, sőt szükséges, ha van értelme. Az én szemszögemből nincs. Megint elnéztem a videón a decens idősebb hölgyeket és urakat, legyintettem rájuk, mert eszembe jutott az Új Színháznál tomboló "magyar csürhe". Akik belülről színházat még életükben nem láttak, azt sem tudták mi is van műsoron, de ez mellékes is, mert a felsorolt színművek semmit nem jelentenek számukra. Ezek a nekivadult bugrisok vannak többen, ez lett az átlag magyarból és reszketés fogott el, hogy visszasírom majd a félig hibbant, nyájasan, békésen  lépkedő, amúgy légynek sem ártó apámfélék menetét, ha a Jobbik győz majd....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése