Belehergeltem magam szabályos pánikrohamba, fulladok. Nem félek én az ismeretlen országtól, (vicces, hiszen csak itt van nem messze és európai) szarok rá, csak ne fagyjak meg, Sün miatt van mindez. Főleg, hogy az utóbbi hónapokban már annyira egymásra találtunk, bojkottáljuk a bölcsit, együtt játszunk, szisztázunk, állandóan mosolyog, "anyaaa" vagyok, rajzol nekem folyót, lila bolygót, "táptájót" (űrhajó) halandzsanyelven elmeséli miken gondolkozik. Attilával kibírja a házasságunk, attól nem félek. Nem lesz könnyű persze, de kibírjuk. A cicák remélem megbocsátanak és megvárnak még élve, mert öregecskék. Sün...Talán még kicsi, és mire hazajövök, ő is. Ez nem előreivás a medve bőrére, a végzetemet érzem, hogy nekem mégis el kell mennem nővérnek, szerzetesi magányban élve. Ne sajnáljatok, csak Sünüs miatt. Amúgy itt semmi nincs már, még jó is kisülhet belőle.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése