2012. február 23., csütörtök

teljesen kiborult, hisztérikus

Felvesznek, igaz kissé szájhúzogatva, mert 12 év alatt elözönlötték a diplomás ápolók a szakmát, a magamfajta már sebészetre sem teheti be a lábát, még próbaidőre sem. Felajánlottak egy pokoli helyet, tulajdonképpen már a kezdésem időpontja is megvan. A pokoli hely szép nevén ápolási osztály, gyakorlatilag egy szakmai kihívást nem igénylő elfekvő. Nem  mondom, gyönyörűen fel van újítva, az ott dolgozó ronda és altruista nővérek nagyon kedvesek, ha nekem lenne idős, magatehetetlen hozzátartozóm, én is szívesen vinném oda. Teljesen kilógok a sorból, a szar- és húgyszag azonnal a gyomromnak szaladt, elrémültem a formalinos hulláknak tetsző múmiáktól, akik moccanatlanul feküdtek az ágyaikon, némelyik kómában. Feladat 12 órában, hétvégén is/ éjszaka/ nappal randomszerűen, úgy, hogy minden hétvége beleesik, ezeket papiztatni, pelenkázni, slaggal leveretni mosdatni. Rettenetes! Itt állok 40-hez közeledve, a gyerekszülés és nevelés, a válság kiszedett az eddigi jó kis szakmáimból, normális irodai állások legközelebb Győrben akadnak (kurvamessze innen) a házasságom feltétele, hogy dolgozzam én is. Meg ne panaszkodjam. Márpedig igenis, panaszkodom. Még semmit nem írtam alá különben. Hát azért tanultam én anno más irányban, hagytam én ott a fasza lakásomat, életteremet a nagy cejjelemért, hogy aztán itt félig megőrülve drága anyósom mellett egy lyukban az isten háta mögött még lejjebb kezdjem, mint 18 évesen?! Legszívesebben felkötném magam most rögtön, én ezt nem bírom, nem bírom, nem bírom.

4 megjegyzés:

  1. de várj, hát én ezt nem értem. a múltkori munkát azért nem csinálhattad, mert éjszakázni kellett, akkor ez most mért jobb? gondolom a pénz is szarabb.

    VálaszTörlés
  2. Mert egy manipulálható gyenge lúzer vagyok, aki ugrott a férje kérésének. A.közben rájött, hogy egy keresetből nem élünk meg, és már bánja, hogy akkor elrendelte, hogy hagyjam ott. Itt is gond lenne, persze. Még nagyobb, hiszen állandóan kellene dolgoznom, hétvégén is. Na nem, kösz. (A pénz nem sokkal szarabb, az mindenhol szar itt.)

    VálaszTörlés
  3. Hahó, lazulj be, 3 nap 12 óra után 2-3 nap nem kell dolgozni, egészen közelről látom a lányomat.

    VálaszTörlés
  4. Nem, mindenhol más a rendszer.... Itt nincsenek kijelölt pihenőnapok és szabályos munkarend, rákérdeztem.

    VálaszTörlés