2012. március 1., csütörtök

tegnap

Egészen olyan voltam, mint aki él. Jönnöm-mennem kellett, a tüdőorvosnőm másodszori találkozás után is nagyon szimpatikus, egy szerteszét álló hajú, 15 dioptriás szemüveget viselő zseni, erőteljesen androgün jelleggel, néha kisurran bagózni, engedelmet kérve a páciensektől, hogy "kissé összeszedje magát". Felfigyeltem arra, hogy asszisztense hamarosan szülni fog, miért, miért nem kínálták fel az állását? Csak nem megy vissza dolgozni 6 hét után! Ejj, a kérdés költői volt, mindig ezekre a helyekre vadásznak a gyerekes, és jó vezéri kapcsolatokkal rendelkező helyi veterán ápolónők.

A lélegzés erősségét, jellegét mérő gépbe akkorát fújtam, hogy a domina rámszólt "na-na mit csinál a géppel?!" Végül azért elégedetten szemlélte a gyönyörű eredményt, a tüdőm ismét olyan erős, mint egy versenylóé. Pedig egy hete elfogyott asz aszthmasprém is, ez nálam egy enyhe és bujkáló nyavalyácska. Kocsiba vágtam magam, megkerestem a rabszolgatelep új, óvári hangárját és beadtam egy jelentkezési lapot. Olyan kézírással, ahogy csak orvosok, vagy teljesen retardáltak írnak, de kedvemet ez sem rontotta el. A bölcsibe is beugrottam, ki akartam íratni Ritát, hogy aztán mikor lesz munkám, ismét visszaírathassam, de közölte az igazgatónő, hogy addigra új gyerekeket kell felvennie és próbáljak meg szerezni "papírt", mert személy szerint ő sem híve ennek az egész fontoskodó apeh marhaságnak, de most bekeményítettek. Még tartott bennem a pezsgés, nem törtem le.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése