Egyik visszatérő álmomban lebegek, ott mindig jó....Álmomban azt kell eldöntenem, hogy egyedül szeretnék-e aludni, vagy barátokkal beszélgetni. Fáradt vagyok álmomban a társasági élethez, de ez lustaság, szükségem van rájuk, valaki vár...
Felébredek, megrázom a fejem. Csak egy hülye álom. Téblábolok, mégsem találom a helyem. Ritát kérte anyósom korábban, átviszem. Bicajra pattanok, átmegyek Alékhoz. Ők vártak? Vagy jókor mentem? Nem tudom, de örültek nekem és mindenki vidám volt. Később, már Ritával az oldalamon hosszan hallgattam, hogyan épült a mellettünk lakó középkorú házaspár ál-rönkvityillója, hogyan gyógyult meg az új kutya, és ez is mosolyogtatott.
Reggel és délelőtt még mindenki más volt, front nyomasztott, gerjesztett idegeket-e? Nem tudom. Arra keltem, hogy Rita üvöltött, minden ruhát leszaggatott magáról beleértve a pelenkát is, pucéron ugrált a rácsokat rázva és össze-vissza hugyozott mindent. Éppen kisikáltam a matracot, kivontattam a napra, a hugyos cuccok forogtak már a gépben, mikor jött Al, hogy baj van, a magyar tanára holnap mindenből vizsgáztatni akarja, de nem tud maradni, nekem kéne átmennem. Lemostam az arcomat szappanos hideg vízzel, felnéztem a tükörbe, egy idegen zombi tekintett vissza abból.
Alt próbaképpen azonnal vizsgáztattam, legyen Petrarca, szép, összefüggő feleletet kérek. Még egy gyenge kettest sem makogott össze, én is ideges lettem, azt hajtogattam, hogy ezt így nem lehet, nem lehet! Közben Rita is folyton vonyított, hazajött Martin, egyik sem akart enni, Rita kiköpte a túróstésztát amit Almama főzött (ez a név nem találó, mert egy keskeny arcú, Audrey Hepburn alkatú, ám finoman izmos, szívós, nálam egy évvel idősebb fiatal nőről írok) rothadt büdös kölkei, istenverte magyartanár, nyúzom az agyonfárasztott Alt, aki már a szezont is keveri a fazonnal, faszkivan, ezt most hagyjuk. Jó volt ez így, majd az is, hogy magamnak is megmagyarázhatatlanul visszamentem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése