2011. június 16., csütörtök

végre

(Az előzőhöz: olyan zsúfolt programom lesz, hogy már csak arra nem akarok gondolni, hogyan bírom majd az iramot, de jó lesz, biztosan nagyon jó, csak Ritát nehéz itthon hagynom. Sokat gondolkodtam ne vigyem-e mégis magammal, de ettől mindenki kínlódna, legfőképpen a gyerek, úgyhogy marad.)

Tegnap az óvári belvárosban koslattam a kedves zegzugos utcácskákban a fodrászkellékest keresve, térkép nélkül sehova nem találok el, de szeretek "eltévedni" is, megtaláltam ismét (elcsesztem amúgy a hajam, vörös lett, a rézszőke árnyalatot a legnehezebb elérni és tartósan fenntartani, amúgy jó ez is, meg úgyis kimosódik egy hónapon belül) aztán kóboroltam. Majd nem tudom miért, benyitottam a Bahiába. Tudni kell, hogy mikor indultak, engem a hideg kirázott ettől a mesterkélt alternatívkodástól, hirtelen minden újgazdag ismerősöm ott vette az akkor méregdrágának számító ruháit, krisztussaruit, bőrleffentyűit. Aztán más trendek jöttek, pontosabban ez a vonal ugyan megromolva, poliészterrel dúsítva, de átszivárgott a multik és zsibvásárosok kínálataiba, ma már minden hipermarket előtt van bolt, ahol ál-afrikai/indiai/dél-amerikai "disztárgyakat" lehet vásárolni, szerintem a legszörnyűbb a mű indián álomfogó. 

Mégis bementem, mert most, hogy már nem divat, kedvem szottyant egy tarka nyári nadrágra vagy kendőre. Ruha alig volt, ellenben a tulajjal és az ott lézengő barátaival hamar közös hangot találtunk, kiderült, hogy senki sem helybeli, Óvárt a szellemi sivárság netovábbjának tartják, amin j.-i lakosként röhögnöm kellett, a tulaj pedig az utolsó igazi bahiás mohikán. Egyre vidámabban idézgettük a régi pesti helyeket (a győrieket nem ismertem)  majd mondta, hogy azért van már ilyen kevés ruha, mert ez is alig fogy és inkább a bolt alatti teázójához fűz nagy reményeket. -Neked van itt teázód?!-sikkantottam. Kiderült, hogy az sem úgy megy, ahogyan kellene, tehát már elkezdte kiállításoknak, koncerteknek is megcsinálni a helyiséget, és az a terve, hogy egy régi Tilos az Á-féle kis vackot alakítson ott ki, ahova a magamfajták is szívesen járnak. Józannak tűnt. Felnőttnek, aki nem ragadt le a múltban, de nem is csupán a haszonszerzés hajtja. 

Harminc-harmincöt felett már nem a bebaszás, beszívás a lényeg, azt csináltuk eleget, persze olykor jó az is, de inkább olyan emberek társaságára vágyunk, akikkel lehet értelmesen beszélgetni. Nem világot váltani, ugyanmár, de megvitatni azt miért ne? Hívtak most szombaton is egy koncertre, milyen ironikus, hogy éppen most, mikor Bp.-n leszek, remélem eljutok nemsokára másikra, remélem Attilának is bejön majd a hely, ha nem, akkor nem lesz belőle konfliktus, hogyha néha elmegyek majd egyedül. (Éjjel a gyerek úgyis alszik.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése