Az első nap

A rabszolgatelepen. Vannak a betanított munkások százai, akik robotolnak lent a gigantikus üzemcsarnokban, a galérián meg az irodák, miknek ablakaiból nem nagyon néznek ki az ott dolgozók. Nem is tarthatják a lentieket embereknek. Ők fent vannak, nekik jó, a többi lusta állat, akiket hajszolni kell, hogy menjen a kereskedelem és kapják a minél zsírosabb fizetésüket, mármint ők, a fentlakók. Az egyik huszonkevés fiúka nagyon meglepődött, hogy nem autóval mentem, majd azon is, hogy van a munkásoknak különjáratuk és magam is azzal utaztam be. Hallja ezeket az ember, tudja, hogy így van, mégis fáj átélni. Reggel elsőre szabályosan sokkolt basszus. A szép HR-es lány kivételnek tűnik, a legtoprongyosabb betanított munkással is ugyanolyan kedves, mint a jól öltözött, iskolázott szellemi dolgozókkal.

Nagy a káosz, élelmesnek kellett lennem, hogy kiderítsem egyáltalán mi lesz a feladatom? Kiderült. Fos DOS alapú rendszerben számlázni, amit mind a 15 ember  600-féleképpen használ, 900-féle termékre. Állítólag két hét után már érti az ember. Csak bírjam addig. Van máris egy kedvencem, az a tipikus baszatlan, ez esetben fiatal rondaság, akinek senkije, bent él a munkahelyén, sóhajtozva játssza a munka hősét és akkora arca van, hogy ki kell bírni röhögés nélkül. Ő (hatalmassal) intézte el, hogy mi három műszakban legyünk, mert így még hatékonyabb a termelés. Mert Ő például anyanyelvi szinten beszél németül. Hallottam, csodásan. A zwei-t zwo-nak mondja,  a legtirpákabb burgenlandi tájszólásban hadar, elharapva a szavakat. Cseveje befejeztével megkérdeztem, hogy a német megrendelőtől kéri az LKW-t? Jé, te tudsz németül? Na annyira azért nem, mint te, csíííz. 

Szóval bemegyek holnap is, seggelek tovább, jegyzetelek ki-mit, hogyan csinál, mik az extra igényei. A közvetlen kolléganőimet még mindig nem láttam, lehet, hogy elrejtették őket a pincében. Csak ki ne derüljön, hogy nem is léteznek, holnap kutatóexpedícióra indulok.