2012. április 8., vasárnap

az elégetett naplóim

Nehéz volt mégis, mert kinyitottam a nagy táskát, és elkezdtem találomra olvasni az egyik naplómat. Felkavart, ha hagyom akkor eluralkodni magamon az önsajnálatot, végigbőgöm, olvasom mindet, és sosem vetem tűzre. Így viszont mielőtt meggondolhattam volna magam, felpattantam, levittem és betuszkoltam a kazánba. Összegzem mit találtam ezekben. Először is azt, hogy alapszemélyiségem nem változott, ahogyan másoké sem szokott. 17-20 évesen a szüleim zsarnoksága, mély magányom, testkép zavaraim, és a hajtás miatti stressz (megfelelek-e az érettségin, felvételin, egyetemen) miatt nyavalyogtam. Mély magányomat szerencsére nem súlyosbítottam cölibátussal, ezekről alpári módon számoltam be. Tíz évvel később ugyanezeken nyavalyogtam, azzal a különbséggel, hogy még többet pasiztam és megtanultam élvezni a magány gyönyörét. Most, majdnem 20 évvel később (vegyük kiindulásnak a 17 éves kort) ugyanúgy a szüleim zsarnoksága okozta sebeimet nyalogatom, testkép zavaraim vannak, és megfelelési kényszereim. A pasizás persze megszűnt, még mindig nem laktam jól A.-val. Továbbá évekkel ezelőtt felismertem és elfogadtam, hogy valóban magányos vagyok, de nem egy másik ember vált meg ettől. A legbensőbb magányra gondolok, amivel az emberek zöme nem hajlandó szembenézni. Ennek semmi köze nincs a szerelemhez, sokkal elvontabb.
(Tőlem függetlenül Attila is eljutott idáig, és mikor találkoztunk, soha nem éreztünk késztetést arra, hogy azonnal és feltétlenül egymás legjobb barátai legyünk, akik mindent elmondanak egymásnak. Az más kérdés-elnézést a kitérőért-hogy ez a gyakorlatban nem így működik, mert éppen ezzel a könnyed hozzáállással mesélünk el néha egyre és egyre személyesebb dolgokat egymásnak, amivel kettőnk kötődése is erősödik.)

Tehát összegezve, hiszen írott dokumentumokra már nem támaszkodhatom többé, bőven elég ez a blog is: 
-sérült, bizalmatlan, cinikus gyerek, kamasz voltam és felnőtt vagyok
-sok kis barátom, haverom volt (lesz), szerettem játszani, szórakozni, flörtölni, lelkesedni, de rendszeresen csömöröm lett és szükségem volt arra, hogy visszahúzódjak teljes magányba, amit csak a magamfajta érthet (Attila pl.)
-bátrabb, bölcsebb, türelmesebb lettem
-állandóan olyan helyzetekbe sodortam magam, amikből csak súlyos szívások árán küszködtem elő, ugyanis mélyen belémégett, hogy semmirekellő vagyok, akinek szenvednie kell
-a szüleimet ezért még mindig gyűlölöm, hiába  mentegetem őket állandóan. Az elcseszett nagyanyám elcseszte apámat, aki elcseszett engem, anyám pedig passzívan asszisztált mindehhez. Teljesen egyszerű, hétköznapi láncolat.

Jó lenne most már tényleg megszabadulni mindettől, valóban élvezni az életet, pontosabban hinni abban, hogy jogom van boldognak lenni és nem vagyok haszontalan, ronda, hülye, nyomorult pária, aki örüljön ha egyáltalán rásüt a nap.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése