2012. április 4., szerda

"mint kurva a pávatollat"

A HR-es ódzkodik attól, hogy gépsorra rakjon. Nyilván nem véletlenül, bizonyára nem én lennék az első, aki nem bírja a monoton, agyműködést nem igénylő, ellenben fizikailag megterhelő munkát. Tavaly nyáron, mikor  Al anyjának segítettem csakazértis galambhullát "pucúni" sokáig ugratott azzal, hogy az elsőt úgy fogtam a kezemben, mint "kurva a pávatollat". Ejj, ezek a tanulatlan és szerencsétlenebb helyre született emberek előítéletei, továbbá kicsit kell az önérzetüknek, hogy éreztessék is, hogy valamiben jobbak. Nem is vitatom el tőlük, én egyszer még az államigazgatásban 2 nap SOS minisztériumba készülő jelentéshegy bespirálozása után (a karom majd' leszakadt, a szemem kiguvadt) hisztérikus állapotba kerültem, hogy ekkora baleknak néznek és majdnem felmondtam. Ó, boldog idők, ó balga huszonéves kor! A HR-es lány hívására várok, aki mindenképpen valami kvalifikáltabb munkára akar besuvasztani, de ha nem talál, akkor sem ráz le könnyen.

Legutóbb szokásom szerint fikáztam magam. Azért a kondim még nem Torrentéé, kezdetnek minden gyakorlatból harmincat róttam ki magamra (tudjátok lányok, például mikor kutyapózban térdelünk, és előbb az egyik lábunkat emelgetjük az ég felé, érezve közben, hogy szakad le a seggünk, majd a másikat, majd oldalra fekve, felhúzva, áthúzva, nyújtva, hajlítva, hasonlóakat a karokkal, hasizmokkal stb.-stb.) a végeredmény nem is lett rossz. Tegnap lazsáltam és elmúlt az izomlázam, de ma újabbakat végzek, mert jó érzés, hogy feszes mindenem, érzem magam, Sünt csak felkapom, a vasakat kettesével dobálom, hiába na, sportszívem van szó szerint (nekem is volt már idegkimerülésem, én is kötöttem már ki szív UH-n, meg terheléses EKG-n) bivalyerős vagyok, harmincnál nem néznek többnek, csak nyavalygok mindig. 

5 megjegyzés:

  1. pedig jó az a kis segédmunka, lehet közben sokat gondolkodni...egyébként a legtöbb számítógépes-irodista fehérgalléros munka is segédmunka, csak éppen mindenféle hangzatos neveket adnak nekik, hogy ne ijedjenek meg a diplomás urak és kisasszonyok:)

    VálaszTörlés
  2. Igen, ezzel pontosan tisztában vagyok.:D Azért egy kicsit félek, Molly! Még sosem csináltam ilyet, de azzal biztatom magam, hogy nem magatehetetlen öregek haldoklásához kell aktívan asszisztálnom. Itt csak gépek lesznek. Jóég lebuktam, ez nem volt elég mizantróp.

    VálaszTörlés
  3. élmunkás leszel, meglásd:) - én imádom a gyárakat, olyan másvilágiak. és egy pillanatig se szégyelld magad, aktát tologatni szerintem bénább, mert sokszor annyival láthatatlanabb a cél, amiért csinálod (általában a pénz se elég jó ahhoz, hogy csak az legyen a cél.)

    VálaszTörlés
  4. Élmunkás :D Nos, előbb reméljük, hogy nem közli az üzemorvos, hogy "maga egy roncs, százalékoltassa le magát és keressen a fizikai állapotának megfelelő munkát". A 2*12 órás műszaktól félek, de utána majd jogosan alhatok (tudom, most is, de egyik napról a másikra nem tudom ezt a semmirekellő vagyok dolgot kiirtani magamból) és lesz pénzem hó végén, ami mindig eufóriát okoz.

    Az biztos, hogy a gyár inspirált tavaly sci-fi írásra, mert tényleg másvilági, remélem, hogy folytatni is tudom azt.

    VálaszTörlés
  5. igen,a gyárak - meg úgy általában a munkahelyek - írásra inspirálják az embert, gondolj erre, mikor nagyon elcsüggedsz. azonkívül olyan életeket/embereket fogsz ott látni, hogy már azért megéri...tapasztalatszerzés, erre gondolj. nyilván nem onnan fogsz nyugdíjba menni - és igen, tudom, hogy nincs most sok más perspektíva, de azért az a gyanúm, hogy valahogyan felviszi majd isten a dolgodat:) és tényleg ne gyötörd, meg ne becsüld alá magad,rendbe jönnek a dolgok majd, nohát.

    VálaszTörlés