2012. július 25., szerda

Itthon, itthon

Olyat nem lehetne, hogy állandóan ingázhassam Bp. és a családom között? Azért is jó elmenni, mert mikor sétáltam a körúton, este néztem sok megfáradt, korombeli vagy idősebb csúnya nőt is, kik ültek puccos helyeken láthatóan azért, mert kötelezően szombat este van, el kell jönni, társaságba járni, hiszen otthon csak az üres lakás vagy a már nemszeretem pasi várja őket. És akkor elteltem Attila utáni vággyal és nagyon boldog voltam mikor újra viszontláthattam, összeölelkeztünk az óvári vonatállomáson, majd hazajöttünk. Ugyanannyira szeretek utazni, mint hazatérni is.  Elmélyült bennem, hogy ez az otthonom és boldog voltam. Kicsi, ütött-kopott, de otthon. 

Másnap visszakaptuk Sünüst is, éppen nem voltam itthon, mert A.-nak intéztem Óváron adminisztrátori ügyeket, meg be kellett vásárolnom. Szüleim Attilának fröcsögve csak annyit mondtak, hogy nem mondanak semmit, mert biztosan úgyis nekem ad igazat, Manson mielőtt becsapta volna maga mögött a kocsiajtót kiböffentett még egy olyan kijelentést, amit nem idézek, mert az egész háznépre értette, Attila pedig van annyira intelligens, hogy ne álljon le elmebeteggel üvöltözni. (Bár kicsit sajnálom, hogy mégsem mondta meg a magáét, legalább röviden.) Elviharzottak a gyereküléssel együtt. Ezt mi is csak este vettük észre, mikor Rita kérte, hogy menjünk el a tóhoz. Átkozódtam, felhívtam anyámat (ők sem vették észre) elvileg Manson feladta postán, miután elmagyaráztuk neki, hogy fel lehet, amúgy a postások majd eligazítják mit-hogyan, akár tértivevényesen is küldje, vagyis, hogy mi fizessük, csak SOS. Remélem, hogy hamar ideér.

A jófej nagynénim, aki különél egy ideje apám öccsétől, aki szintén kedvenc nagybácsi, google chaten rámírt, hogy most tudta meg, hogy sajnos lekésett Ritácskáról. Megírtam neki tömören, hogy mi a helyzet, és még fogalmazgatom magamban, hogyan adjam a tágabb család tudtára, hogy mostantól külön-külön bárkivel szívesen találkozom/találkozunk, de olyan közös családi eseményen, amin szüleim is részt vesznek, érthető módon nem kívánok megjelenni. A nagynénim erre írt egy hosszú levelet, éreztem, hogy alaposan összeszedte, gondosan megfogalmazta, a lényege az volt, hogy próbáljunk meg apámmal szakember segítségével kibékülni. Magam is gondosan és hosszan válaszoltam neki, a vége az volt, hogy amennyiben az apám belátja, hogy legalább pszichológusi, de inkább gyógyszeres pszichiátriai terápiára szorul, elkezd arra járni, összeszedi magát, majd felveti, hogy menjünk közös apa-lánya terápiára is, annak természetesen nagyon örülnék, egyelőre ennyire tudok nyitni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése