Amikor nem nyerek el egy állást, az olyan, mintha kiszakítanának egy darabot belőlem. Már a legbelsőbb erőtartalékaimat élem fel, hogy legalább minimál módban üzemeljek.A létezés minden perce kín és gyötrelem. Segítség nincs. Egyedül Nórával tudom megbeszélni őszintén, hogy mi fáj. Persze, mert ő is dilis.
Nem szeretek írni itt a betegségemről...Ambulánsan 12 éve kezelnek, jóval előbb voltak már szorongásos, depressziós zavaraim, én sem tudtam, hogy azok. Tulajdonképpen a GAD-al (generalizált szorongás) + depresszióval nagyon régóta együttélek. Általában jól. Végigszedtem már sokféle antidepresszánst és nyugtató kombót, a mostani sem rossz (SSRI-szelektív szerotonin visszavétel gátlók csoportjába tartozik). Persze ezek csak mankók. Belül sokkal érzékenyebb és idegesebb vagyok egy átlagembernél.
Titkolom a világ nagyrésze elől. Miért? Mert az a tapasztalatom, hogyha elmondom, akkor kinevetnek, hogy hiszen nekem nincsen semmi bajom, olyan nyugodt, kedves vagyok, miért szedem ezeket a förtelmes agy,- és májgyilkos gyógyszereket? Vegyek MagneB6-ot, orbáncfüvet, macskagyökeret, nyugtató teát, járjak kineziológushoz. Sajnos ezek nem segítenek-hangzik válaszom minden esetben-ezért van szükségem valódi antidepresszánsra és nyugtatóra, éppen ezektől vagyok nyugodt, kedves stb. Kis idő elteltével az, akinek mindezt elmondom, fokozottan figyelni kezd. Minden embernek vannak jó és rossz hangulatai, de ha már tudja, hogy én kezelten dilis vagyok, akkor felnagyítja mindezeket. Ha ásítok, arra gondol, hogy biztosan belőttem magam, ha jó kedvem van és kacagok, akkoris. Ha apró hibát vétek, akkor az már az agymérgektől van (= gyógyszerek) és beavatottam egyre csak kombinál, kombinál, még már nem tudja magában tartani mindezt és elmeséli másnak, hogy "te, az E. kivan, gyógyszereken él, ő maga mondta, ez tök gáz."
Titkolom a világ nagyrésze elől. Miért? Mert az a tapasztalatom, hogyha elmondom, akkor kinevetnek, hogy hiszen nekem nincsen semmi bajom, olyan nyugodt, kedves vagyok, miért szedem ezeket a förtelmes agy,- és májgyilkos gyógyszereket? Vegyek MagneB6-ot, orbáncfüvet, macskagyökeret, nyugtató teát, járjak kineziológushoz. Sajnos ezek nem segítenek-hangzik válaszom minden esetben-ezért van szükségem valódi antidepresszánsra és nyugtatóra, éppen ezektől vagyok nyugodt, kedves stb. Kis idő elteltével az, akinek mindezt elmondom, fokozottan figyelni kezd. Minden embernek vannak jó és rossz hangulatai, de ha már tudja, hogy én kezelten dilis vagyok, akkor felnagyítja mindezeket. Ha ásítok, arra gondol, hogy biztosan belőttem magam, ha jó kedvem van és kacagok, akkoris. Ha apró hibát vétek, akkor az már az agymérgektől van (= gyógyszerek) és beavatottam egyre csak kombinál, kombinál, még már nem tudja magában tartani mindezt és elmeséli másnak, hogy "te, az E. kivan, gyógyszereken él, ő maga mondta, ez tök gáz."
Az emberek nagyrésze így reagál. Kisebb részük, mint például "empatikus" apám tagadja. Ilyen nincs, ez kifogás, lusta és tehetetlen vagyok, buta, kimosta az agyam a mainstream kultúra, hogy nekem divatból depressziósnak kell lennem. Ha pedig beteg vagyok tessék kórházba mennem, ahol meggyógyítanak. Szerencsémre sosem kerültem még olyan állapotba, hogy kórházba kelljen mennem. Amúgy jelenleg ez gyógyíthatatlan. Megfelelő szerekkel korrigálni lehet, mint a rövidlátást. Megszokja az ember hamar mint a szemüveget, nem foglalkozik vele egy idő után. Ez is újabb ok arra, hogy felesleges elmondani másnak, úgysem ért meg.
Nóra mániás depis, modernebb nevén bipoláris, felmerült a borderline gyanúja is. Ő az egyetlen a legjobb barátaim közül, akivel mint említettem, őszintén beszélgetni tudok ezekről, ha úgy adódik. Ma is jólesett.
Sajnos....mi gázosabb esetek vagyunk az átlagnál, még az sem segítene ha most összeköltöznénk...Mikor az ilyen ember éppen nagyon nyomorult állapotban van, csakis magányra vágyik, hogy összeszedhesse magát. Nagy teher a család, és nagy teher vagyok a családomnak. Hetente legalább egyszer felmerül bennem, hogy ne tegyem tönkre őket, menjek el magamtól, még A. meg nem elégeli mindezt és ki nem dob úgyis végül....
Sajnos....mi gázosabb esetek vagyunk az átlagnál, még az sem segítene ha most összeköltöznénk...Mikor az ilyen ember éppen nagyon nyomorult állapotban van, csakis magányra vágyik, hogy összeszedhesse magát. Nagy teher a család, és nagy teher vagyok a családomnak. Hetente legalább egyszer felmerül bennem, hogy ne tegyem tönkre őket, menjek el magamtól, még A. meg nem elégeli mindezt és ki nem dob úgyis végül....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése