2011. november 13., vasárnap

legenda oszlatás

Lehet saját hajat is vágni anélkül, hogy utána sapkában kelljen közlekedni. Tegnap őrült perceimben, mint egy thrillerben üldözött hősnő, gumival összefogtam az agyonfestett és szakadozott, kihullott, 10 szál hajamat, és csett, egy ollóval levágtam. A hátul maradt maradék egyenetlenségeket Attila hajnyírójával, és két tükör segítségével igazítottam ki. Hátulról vagy jó 14 cm hullott le, de csak azért nem ajánlottam fel rákos gyerekeknek, mert mint említettem kevés és rossz minőségű volt. Attila hosszúhaj mániás, így morgott egy keveset, tehát most növesztem ismét, bár mindig szerettem a kleopátra-szerű fazont. Fényképen nem látványos a változás, élőben inkább, mert eltűnt a lépcsőzetesen növesztett, mindig hátravetődő loboncka.

(Gagyi webcamos, mert Rita többször megkaparintotta és elejtette a gépemet, azóta torzít, kiírta, hogy objektív hiba. Gyerekek mindent tönkretesznek, szelaví, ennél nagyobb bajom ne legyen. Komplett, tervezett elavulásra szánt kisgép volt, nem csilliárdos csodamasina.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése