2011. november 16., szerda

mindenki gyógyulóban

Neocitran dr. megint el akart zavarni annyival, hogy Ahnyukha tengeri sós sprével...és calcium mehhet, de én addig érveltem és nem mentem ki, még fel nem írt rendes gyógyszert. Erősítésnek segítségül hívtam és magammal vittem anyósomat is,-ebből régi olvasóim érezhetik, hogy komolyan aggódtam Rita épségéért- mert minden fegyvert be kellett vetnem, odafelé megbeszéltem vele, hogyha én elbukom, akkor exotherm reakcióként hevüljön és törjön elő belőle a nagyanyai oroszlán, már félgázon is elég lesz.

Most már úgy tűnik, hogy hatottak a panáceák, addig nagyon ijesztő volt, hogy mivel mindent kihány, hamarosan olyan sok folyadékot veszít majd, ami beindítja a lázat is, ami újabb folyadékveszteséghez vezet, aztán egyszercsak vihetjük a félholt Sünit a kórházba! 

Attilának meg nyáktömlő és izomgyulladása van a vállában, az rtg sem rákot, sem mészlerakódást nem mutatott ki, pedig már úgy beleélte magát, remélem, hogy nem csalódott. Most éppen azon vitatkozunk, hogy a kapott injekciót majd hétvégén szívesen beadnám neki én, hogy ne essen ki az a két nap, de nem engedi és azt képzeli, hogy holnap az orvosunk, nem pedig az asszisztense fogja farpinán döfni.

2 megjegyzés: