Az elmúlt időszakban sorra jönnek hívások barátoktól, hogy meghalt nagyapjuk, nagyanyjuk. Em.-el akinek szintén most halt meg a nagyanyja, és fiatalon, váratlan infarktusban vesztette el az apját, sokat beszélgettünk arról, hogy fel lehet-e készülni egy idős hozzátartozó halálára? Akiről tudjuk, hogy testének sejtjei elöregedtek, hogy lelke inkább már a régen eltávozott szerettei felé húzzák, tehát halála ebből a szempontból jó halál, mert biológiailag természetes. Valamennyire igen, fel lehet. Teljesen sose. Fáj az is, mocskosul tud fájni. Előjönnek a gyermekkor soha vissza nem térő kedves pillanatai és újra tudatosodik az emberben, hogy az úgy már soha többet nem lesz. Mégis jó visszagondolni rá, erőt ad. Megmosolyogtat. Talán még a civakodások is, úgy gondolom, hogy még azok is, és nem szabad azt érezni, hogy "bárcsak akkor nem bántottam volna meg". Ugyan. Kicsit mindig bántjuk egymást, az élet ilyen, de ha igazi szeretet van (így jelenidőben, mert az élőnél még jelen idő van) az eltávozott és a gyászoló között, akkor biztos vagyok benne, hogy utóbbi megnyugodhat, mert valamilyen módon a közelállók láthatatlan szálakkal is kötődnek egymáshoz, és a halál küszöbén a haldokló előtt ezek a szálak szinte láthatóvá válnak, így egészen biztosan nem nehezteléssel távozik ebből a világból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése