Szerencsére kissé korán temettem a nagyapámat, "hála" anyám ismételt dezinformálásának. Ma felhívtam Papát, a nagynéném (anyám bátyjának felesége) vette fel, és elmesélte pontosan mi történt. Szóval az öregnek nagyon fájt a csípője, nagybátyámék kórházba vitték, ahol teletömték méregerős fájdalomcsillapítókkal, köztük szintetikus morfiummal is, amitől megvadult, agresszív lett, randalírozott a folyosón, mire alaposan  leszedálták nyugtatókkal, majd ekkor közölték, hogy "nem találják mi a baja". MRI-t nem lehetett csinálni neki, mert valami világháborús fémrepesz van benne. Erre anyámék hazavitték (!), teljesen lekábítva, amiatt nem tudott járni sem. Egy napig aludt, nagynéném mondta, hogy mára teljesen kitisztult (bivalyerős lehet még a mája, veséje), ott főz vele a konyhában. Beszéltem én is Papával, teljesen normális, nagyon örült, hogy Rita már  fut, játszóterezik, igaz a csípője továbbra is fáj. 

M. nagynéném is ki volt akadva a szüleimre, én is, anyámat felhívtam utána,  még ő lett mérges rám, hogy "miért a bátyjáékat hívogatom, ő mindent sokkal jobban tud."  Látom, látom... (Nota bene  nem is olyan régen olvastam egy tanulmányt arról, hogy idős embereknél a nyugtatók, fájdalomcsillapítók egészen másképpen működnek az agyban.) Az viszont változatlan, hogy állandó orvosi és nővéri felügyeletre szorul, úgyhogy az öregotthon marad, legfeljebb majd, hogy ne őrüljön meg, rendszeresen haza kell engedni kicsit, aztán estére visszavinni. Fene egye meg, hogy olyan messze lakik, tegnap már arra is gondoltam, hogy  1-2 hétre elköltözöm hozzá Ritával felügyelni.