Pár hete szüleim ujjongva telefonáltak, hogy anyai nagyapám milyen kitűnő állapotban van. Akkor én nagyon elszomorodtam, és sírni lett volna kedvem. Nem szeretem, mikor egy végelgyengüléshez közeledő ember hirtelen kiválóan lesz tavasszal.
Aztán két hét sem kellett, és kórházba került, ahol nem találták a baját, hogy találták volna: öreg. Hazaengedték. Anyám két órája jelentette, hogy borzasztó állapotban van, már menni sem tud, most kapkodnak a bátyjával, hogy egy jó öregotthonba tegyék. Szegény Papa, én már akkor elbúcsúztam tőled, mikor hirtelen jókedved lett, és most azt kívánom, hogy már csak nagyon rövid időt tölts a házadon kívül, hiába tesznek fizetős luxusotthonba. Neked az is börtön. Örülök, hogy még láthattad Ritát, örülök, hogy 89 évet végig önállóan, erősen éltél.
Még annyit, hogy abban szerencsés vagyok, hogy nekem évtizedek álltak rendelkezésemre előre feldolgozni a még élő nagyszüleim halálát. Ők meg abban szerencsések (volt a 98 éves apai nagyanyám), hogy élnek a gyerekeik és azoknak módjukban állt/áll magán öregotthonba vitetni őket, ahol szép környezetben, 24 órás szakszerű ellátást kaptak/-nak. A nagyapámat egyébként már 20 éve is próbálta anyám is, és a bátyja is magukhoz költöztetni, de egyiküknél sem bírta 3 napnál tovább, mindig hazavágyott, és a saját környezete tartotta életben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése