2011. március 6., vasárnap

helyi pletykák

Alnak ellinkeletem a blogom címét, és mostantól tőle függ, hogy mit írok róla és mit nem, sőt kérésére ezeknél a kommenteket is letiltom.

Na pletyka az itt is van bőséggel, és mégcsak nem is az öregasszonyok a legfőbb terjesztők, bár kétségtelenül erős alapjai a falun belüli informális kommunikációnak. Földönjáró szerint kihalásukkal a pletykálkodás is megszűnik majd, de szerintem nem, mert ez lételeme az embereknek, azért fogynak tonnaszámra a bulvárlapok is. 

Korábban említettem, hogy még csak terhes voltam, de valamiért elterjedt, hogy Földönjáró már meg is nősült, a szemét önző állat nem szólt senkinek, és legénybúcsút sem tartott. Természetesen csak a gyerek miatt házasodtunk össze, és megalkuvásból, mert öreglegény volt, én meg valami jött-ment pesti vénlány, aki valahogy megfogta magának.:D Aztán azt is előbb tudni vélték, hogy már meg is szültem, egyik szombat éjjel nagy hanggal tajtrészegen beállított Karcsika (nevezzük annak) és kereste a kisgyereket. Mondtuk, hogy kicsit várjon még, körülbelül úgy két hónapot, a baba addig a hasamban lakik. "Karcsika" amúgy jóindulatú gyerek, esze nem sok van, kissé elveszett is, haragudni nem lehet rá,  a helyzet amúgyis inkább vicces volt.

21 évvel ezelőtt Földönjáró egy autó utasa volt a hátsó ülésen. A vezető az egyik vasúti átjárón összeütközött egy  kombájnszerű valamivel, amit egy moszat szintjén vegetáló sofőr vezetett. A gép  csápja berobbanva a szélvédőn Földönjárót a hátsó üléshez szegezte, eltörve a gerincét. Sokáig az sem volt biztos, hogy nem marad-e béna? Hál'istennek nem maradt. Akkoriban a következő pletykák keringtek. a)F. motorral elütötte a sofőrt, aki az autót vezette, mert megátalkodott motoros kölke, fene a fajtáját az ilyeneknek.  b) F. a helyszínen darabokra szakadt, talán már meg is halt. c) F.-et a kórházban deréktól lefelé levágták(!), tolókocsiban kerekes székben vegetál. Sajnos a többire már nem emlékszik, pedig erősen faggattam, hogy még viccesebb legyen ez a poszt.
(a sárga mindenkit szimbolizál, aki röhög ezeken, engem is, akit legtöbbször kifejezetten szórakoztat minden efféle ordas baromság)

2 megjegyzés:

  1. A pletykákon csak nevetni lehet. A pletykás emberek szánalmasak... (De az nem pletyka, ha valaki valós híreket terjeszt sok embernek. Csak a valótlanság a pletyka, az olyan ellenőrizetlen állítások, amiket te is írtál.)

    VálaszTörlés
  2. Mi mást lehetne, mint nevetni?

    VálaszTörlés