Ó, azt a pillanatot, mikor leszálltam a buszról hazafelé és a friss reggeli napsütésben betértem a boltba, majd hazasétálván ittam a főutcai fák, park látványát, nem foglalkozva azzal, hogy mindez milyen lesz üvöltő szélviharban, jégszemcsés esőben-hóban, sötétben, úgysem felejtem el, de rögzítem, hogy jobban segítsen emlékezni. A hajnali harmattól nedves fűnek smaragdszíne volt, a kertünket még soha nem láttam ilyen színpompásnak, már értem miért nevezik el a tujákat, fenyőket ezüstnek is, mert az egyik valóban ezüstzölden csillogott. A sok esőtől hatalmasat nőttek a facsemetéim, simogattam platánjaim hamvaszöld pihés leveleit, nyírfáim első levedlett, fehéredő kérgét, a méregzöld borostyánokat, a burjánzó vadszőlőt. Tapogattam a lassan fává cseperedett füge gyümölcseit, teljesen ellazultam, olyan tökéletes volt minden, hogy sírni tudtam volna a boldogságtól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése