Apám levele vol. 45689551564655444949656

Anyám jelezte este, hogy apám levelet írt, mire kértem, hogy ne idegesítsen engem ilyenekkel, ótejóég már megint milyen zord kálvinista prédikálással szívná vérem? Tudniillik most már biztos vagyok benne, hogy legalább öt pszichotikus vonással rendelkezik, elsősorban manipulatív zsarnok magas intelligenciaszinttel, képes befolyásolni az embereket felvett nyájas modorral, falkavezér, csupán felszínes empátiával rendelkezik, csakis önmaga fontos magának. Anyám és öcsém a két ártatlan, érzelmes, támaszt kereső mindig is meghajlottak előtte, én voltam az, aki visszafeleselt neki, akin leverhette gyerekkoromban szó szerint, később verbálisan mindenféle sérelmeit. Aztán mérlegeltem, mert sok jót is kaptam mindebből, megkeményített, de úgy éreztem 20 évesen már ne nevelgessen engem, az nonszensz. 30 évesen képzeletbeli baltával csaptam el a köldökzsinórt, kizárva életemből. Volt nagy sírás anyám és öcsém részéről, de nem engedtem. 

Az unoka mindezt megváltoztatta. Az öregedése, halmozódó betegségei is. Elfogadtam tőle kölcsönt némettanulásra is, holott tudtam, hogy ez újabb manipulatív felület. Segítettem volna most felépülni neki, de a zsarnok nem mutatkozhat gyengén alattvalója előtt, ezt is ugrani kellett. (Érdekes, Walaki azért dühös a szüleire, mert azok elváltak, én azért vagyok dühös rájuk, mert nem váltak el.)

Erre kinyitom levelét, miben kedvesen arra kér, hogy elemezzem két fiatalkori versét, de ne dorgáljam le nagyon. Nocsak! Mi ez? Valamiben úgy gondolja mégis jobb vagyok, vagy mindez újabb manipuláció arra, hogy így közel kerülve egymáshoz, aztán ismét marhasson? Gyanakszom, alappal.  Mindenesetre versei jók, 20 évesen írta őket,  2-3 évvel szelíd és elérhetetlen apja halála után. Az első átlagos, nem érzem benne kiteljesedni azt a diszharmóniát, mellyel önkéntelenül is katarzist okozna. A második viszont tökéletes. Gyorsan válaszoltam neki, még többször át kell olvasnom őket. Nos, gyanakszom, de nem zárkózom el, ideszórt nekem két csemegét, tudatosan lépek lépbe azt képzelve, hogy kordában tudom tartani levelezésünket írásra szűkítve.

1.

Szememben gyérfüstű fáklya,

lobban, eseng,

léhaságra bújt.

Lábam elvisz, elrohan,

mint gumilabda

pattan a lépcsőn.

Kezemben fél világot tartok,

s de kár, hogy torzó,

hogy magtalan.

Szívemben szétszéled a gond;

reggel erős,

este szótalan.

2.

Amikor járok, velem mozog a föld,

ritmusomra rezdül a fűszál,

velem tartanak a hegyek,

s a tétova felhők lomhán

kísérik utamat, amikor járok.

Ha megállok, a szél valamit

odasúg a fáknak, aztán elvonul.

A váratlan csönd a földből

ereimbe árad, és hideg forrásvízként

csöpög le ujjaimról, ha megállok.

Ha lefekszem, a bogárvilág

halk ringatóba kezd, és már

nem figyel rám semmi.

Súlyom holttesté is lehetne.

Fölöttem fű, fa összeborul, ha lefekszem.

1967 november

(Ne haragudjatok, már én is rettenetesen unom a témát, a szüleimmel való kapcsolatom boncolgatását, most is millió dolgom lenne, ami fontosabb.) 
-
Nem sokkal később. Na tessék, kutyából nem lesz szalonna, eddig marakodtunk cseten! Pár idézet tőle: "a te írásoddal csak az az egy baj, hogy közre is adod, vagy adtad. Neked kell sógórnőddel  kezdeményezni a kibékülést!***500 vadidegen sem ér fel a férjed családjával! Te velük kell, hogy jóban légy!***Úgy látom, a botrányos egyszemélyes (sic!) esküvő óta semmit nem fejlődött a látásmódod." Válaszom erre, mellyel zárom is a posztot: de, fejlődött, még jobban megerősített abban, hogy a magánéletben csak azzal kell foglalkozni, akivel mély és szoros barátság van köztünk, és így ők is a családom részei az elsődlegeseken (Földönjárón és Sünin) túl.

az arc szépségének fokozatai

-Most milyen az arcom?

-Nagyon szép, kisimult.- Egymásra mosolygunk.

-Mindig ezután kellene fotózni. Ráadásul még két sikeres árverést is nyélbeütöttem. 

Ezekután nem csoda, hogy az arcomat későestére szépnek találtam.

dagadt-nem dagadt, ronda-nem ronda

Ez az a téma, amitől a pasik a falra másznak. Nos végignéztem pár régebbi fotómat és megállapítottam, hogy 25 felett a kor nekem csak jót tett, vagy rosszak voltak a nem digitális fényképezőgépekkel készített felvételek. Mégis rettenetesen frusztrált lettem, a mítosz, hogy de én 21 éves koromban még 36-os szoknyát hordtam, üde voltam és karcsú, az hamis. Sosem voltam karcsú. 175 cm-hez 56 kg-val sem, mert nagyok a csontjaim, a kezeim, lábaim, a fejem széles, a fejemen mindig vastag zsírréteg ült, a fejemet mindig utáltam, a fejem alapján mindig úgy néztem ki, mint aki 50 kilóval súlyosabb valódi tömegénél.  Derekam sosem volt, botkarjaim se. Igazán lehangoló. Mégis mindig nagyon jó pasijaim voltak. Furcsa. 

Egy valamit tudok elmondani ezzel kapcsolatban. Mikor a lélek egyensúlyban van, az hat a testre is, a test fogy, meggyógyítja önmagát. Nekem mindig a sportolás jelentette belső egyensúlyom megtalálását. Olyankor nem kell nass, nem kell étel, nem kell jutalom. (Megjegyezem a szülésem óta alig eszem, de az őszi nagy iram után most azért nem fogyok tovább, mert ülök a fenekemen és az anyagcserém lelassult.) Akkor éreztem/érzem magam boldogan, ha karcsú voltam/vagyok. Erre figyeltek fel a fiúk, férfiak és ez nyerte meg őket elsőre. Hosszabbtávon a személyiségem. Rengeteg tükröm van a lakásban és rendszeresen fényképezem magam, punciborotválásnál pedig kényszerítem magam, hogy igenis nézzem a felesleges zsírlerakódásokat. Azzal nem lehet vádolni kérem, hogy ne néznék szembe önmagammal. (Ide tennék egy vigyorgós ikont, ha nem ellenkezne az elveimmel.)

Namost ismerek én is olyanokat, akik dagin is teljesen kiegyensúlyozottak, boldogak, egyéniségek, ezért a legdurvábban jó pasijaik/nőik szoktak lenni, a köz nagy ámulatára. Valószínűleg genetikailag igazoltan piknikus alkatok, tehát számukra súlyfeleslegük nem jelent majd rizikófaktort megbetegedéseknél, de az ilyen típusú emberek azért kevesen vannak. 

A legtöbb kövér nő csak simán kövér, kiegyensúlyozatlanul, tétován, tehát unalmasan minden téren. A férfiak azért választják a fiatal, karcsú és vonzó megjelenésű nőket, mert ösztönösen úgy érzik, hogy nemcsak testük ép, hanem lelkük is, talán még értelmük is. Ez többnyire persze nem így van, tehát tovahussannak, az átlagnő pedig csak áll és zokog, hogy milyen szemét gazfickó használta ki már megint. A szerencsésebbek még jóval a menopauza előtt bölcsebbé válnak, és nem maradnak örök vesztesek a szerelemben.

Szépség? Nekem általában azt szokták mondani, hogy szép vagyok, mire én mindig azt felelem, hogy jól sikerült a sminkem. Ritkán vagyok igazán szép, sminkkel vagy anélkül, egyre megy. Aki szép, az szép. Szép voltam és vagyok boldog órákban, frissen szerelmesen, újrafelfedezetten szerelmesen, jól sikerült utazáson, felszabadult és boldog baráti beszélgetések után, jól megfizetve, és szép voltam a második trimeszterben.  Ma? Átlagos, elfogadható vagyok magamnak külsőleg.

Hogyan viselkedjünk neurotikus szerettünkkel?

Ma mesélős kedvemben vagyok és saját tapasztalataimat írom le. Mivel én nem voltam aggraváló (vagyis betegségtagadó) ember, sőt ennek ellenkezője hypochonder, ezért magamtól kerestem fel háziorvosomat.

Akkor már rendszeresen kínzott fokozott szívverés, fáradtság, fejfájás, ingerültség. Könyvtárban tanulás helyett egy öndiagnosztizáló könyvet emeltem le a polcról, amiben olyan kérdések voltak, hogy Ön szívbeteg, májbeteg, vesebeteg-e? Nem. Lapozzon a 28. oldalra! Szed-e gyógyszereket? Nem. Lapozzon a 39. oldalra! Fogyaszt-e alkoholt, kávét, drogot, ha igen mennyit? Nem. Lapozzon a..., nem, nem, nem. Aztán a 896. oldalon maradt a válasz: "önnek valószínűleg pszichés problémái vannak." Elmentem tehát az akkori háziorvosomhoz, elmondtam mire jutottam, aki már írt is egy beutalót a pszichiáternek, majd kérte, hogy menjek vissza azzal, hogy mit kaptam. "Az jó, az nagyon jó E.-ka, én is azt szedem". Kínunkban összenevettünk.

Ez az első pszichiáterem anyapótlék volt, de ugyanakkor kemény és irányító, a gyógyszereket megtagadta tőlem, csak egy babaadagnyit engedélyezett, amivel sokáig elvoltam. Én is többet jelentettem számára egy páciensnél, mondom, afféle anya-lánya kapcsolat volt köztünk. Tudtam, hogy rákos és mikor hirtelen meghalt, olyan mély szomorúság fogott el, hogy elnézést kértem kollégáimtól, mert sírógörcs tört rám. Valamit hablatyoltam nekik arról, hogy most értesültem telefonon, hogy egy idősebb, kedves ismerősöm meghalt, azt mégsem mondhattam, hogy a pszichiáterem. 

Nem volt kedvem idegenhez menni, különben sem volt semmi bajom. Itt estem abba a csapdába, hogy az orvos és a babaadagnyi szer kordában tartottak, miután mindkettőtől elmaradtam, hónapokkal később középsúlyos depresszióba estem, erős pánikrohamokkal kísérve. Akkor mentem el Dr. Rivotrilhoz, egy futószalagos orvoshoz, majd őt rögvest elhagyva, egy nagyon kedves, drága doktornőhöz, de annak már magánrendelésére. Sok szerrel kísérleteztünk, a depresszió diagnózisa sem volt helyes, csak fedőtünet volt, lényeg, hogy megtaláltuk a megfelelő SSRI-t (fluoxetin volt) és nyugtatót (a XX. század legjobb felfedezését, az alprazolamot, közismertebb nevén Xanaxot avagy Frontint) és a korábban említett pszichológushoz (aki bölcsész, könyörgöm, ezt is mindig mindenki keveri) "Zencsávóhoz" járva pszichoterápiára rengeteget segítettek. Kár, hogy velük is nagyon öszebarátkoztam, így később már önmagukban a gyógyszerek nem segítettek. 

Node nézzük a családom hogyan reagált minderre. Évek teltek, mire elmondtam a szüleimnek, hogy neurózisban szenvedek, körülbelül annyira nehéz lehetett, mint egy melegnek, mikor közli, hogy apuka, anyuka, én a saját nememből valók iránt érzek szexuális vágyat és szerelmet, tessék engem így is szeretni és elfogadni. Felvázoltam, hogy milyen gyógyszereket szedek,  és mikor nem megyek el hozzájuk az nem azért van, mert utálom őket, hanem mert nekem ahhoz, hogy ellássam a munkámat, szükségem van hosszú és mély alvásra, péntek délután és szombat délelőtt. Amennyiben szombat este pedig szórakozni megyek, úgy vasárnap meg azért vagyok fáradt és nekem is csak egy hétvégém van egy héten. 

Első reakcióként sírva fakadtak, gondolom filmekből ismert rácsos, mállatag falú sárgára mázolt, vaságyas intézmények képe merült fel bennük, mikben én kényszerzubbonyban, nyálamat csorgatva ülök egy sarokban. Második reakcióként, miután megismételtem, hogy "évek óta" és felfogták, hogy "évek óta/alatt" nem viselkedtem sem katatónul nyálcsorgatva, törni-zúzni sem kezdtem, vagy csillapíthatatlanul hisztérikusan vihogni, vagy arról beszélni nekik, hogy az UFO-k arra kértek, hogy igyam meg a vizeletemet, mellesleg folyamatosan figyelnek és mindig suttognak a fülembe, de úgy, hogy azt más ne hallja, szóval ekkor jött az, hogy nekem semmi bajom. Vagyis amit elmondtam, az hisztéria, komédia, hálátlan büdös, lusta kölke vagyok, hogy legalább egy héten egyszer nem tudom meglátogatni őket. 

Azért valami szöget ütött a fejükbe, mert végül kénytelen voltam velük együtt elmenni a doktornőmhöz, hogy tőle hallják, hogy a szerek amikkel kezel nem ölnek meg (anyám megint sírt és valami kolléganőt emlegetett, aki idő előtt halt meg, mert úgy tudja ilyeneket evett), sőt ellenőrizzük a vérképemet és testileg kutya bajom. (Megjegyzem azóta is.) 

Aztán apámnak ez nem volt elég és felkutatott egy neves főorvos atyaúristent, és addig üvöltözött velem, még kénytelen nem voltam elmenni ahhoz, csakhogy leszálljon rólam. Ekkor már 31 éves voltam, sejtem miket mondhatott a professzornak, mert az olyan lekezelően fogadott, mint egy retardáltat, módos apuci életképtelen hülyekispicsa lányát. Akkor még friss volt műveltségem, 20 perc után már egyre magasabbröptű, felpörgetett beszédtempójú és elvont filozófiai, pszichológiai, teológiai és társadalmi eksztázisba estünk. 45 perc után beszólt félénken egy asszisztens, hogy professszorúr, khm, a többi beteg, mire az egy kézlegyintéssel kiparancsolta, majd folytattuk az irodalomnál. Másfél órával később ismét bejött egy asszisztens, hogy deprofesszor úr, most már tényleg. Addigra a professzor úr a kezemet szorongatta, rendkívül örült, hogy megismert és kérte, hogy döntsem el írni akarok vagy családot? Az írás, figyelmeztetett sokkal komolyabb, az ő apja is író volt. Akkoriban nem akartam családot, de írni azt igen. Ami apámat illeti, közölte, hogy természetesen egészen más a helyzet, én döntsem el, hogy elmondjon-e bármit is beszélgetésünkből? Megkértem rá, hogy lekötelezne, ha mindenről részletesen beszámolna az apámnak. Néha még üzent rajta keresztül, hogy vár, vár, de akkor már tudatosan a belső utamat jártam és szomorúan arra gondoltam, hogy most nincs energiám arra, hogy szórakoztassam. Mostanában sokat gondolok rá, csak annyit szeretnék neki üzenni, hogy "egyelőre a családot és gyermeket választottam."

Javaslatom szerint ha ilyen szerette van valakinek, akkor a következőket ne tegye:

-ne essen pánikba, hogy az illető megőrült, hiszen nem őrült meg és megfelelő kezelés mellett beszámítható, mondhatom sokszor jobban mint egy átlagos, "rendes, normális" ember, aki hajlamos össze-vissza zokogni és a legborzasztóbb rémképeket vizionálni

-eszébe ne jusson lebeszélni az orvosáról, pláne önhatalmúlag kidobni a gyógyszereit!

-ne akarja annyival elintézni, hogy ugyanmár, nincs neked bajod, gyere bebaszunk valahol és dugjál egy tisztességeset (ami az utóbbit illeti nem akarok álszent lenni, egy időben az orgazmust mint természetes gyógymódot, stimulálva a vadászat örömével gyakran és szívesen alkalmaztam diszkréten, de igencsak promiszkuis életet élve, konkrétan mindig volt a telefonomban legalább 10 szám, akik gondosan megrostált értelmes, és nem érzelgős szeretők voltak, őket permutáltattam, hiszen nem várható el, hogy ugyanaz mindig ráérjen. Ha már ráér, az már kapcsolat, de amint ezt megorrontottam, repült a listáról, ugyanis megzavart volna más lelki élete ha keverni kezdi az érzelmeket a szexszel, és ...jajjj...azért voltak ilyen "nyuszika én...én még soha nem találkoztam hozzád foghatóval, te vagy az első, akivel el tudnám képzelni, hogy családot alapítok..." Na most képzeljetek el engem, mint "nyuszikát". Így már érthető ez a gusztustalanul ridegnek és feministának tűnő magatartás.)

-ne akarjon segíteni erőszakosan, ha az illető elindult saját belső útján, még akkoris, ha ez ijesztő lehet kívülről nézve, mert mondjuk sokat dohányzik, nem veszi fel a telefont, nem hajlandó analizálni magát éppen vele, a régi baráttal a hálátlan, sőt rá nincs ideje sem, bezzeg mindenféle vadidegenekre meg van, egyszerűen adjon neki időt.

-rémképeket ne fessen neki arról, hogy majd csövesként végzi az utcán. Okosan és megfelelő időben figyelmeztesse arra, hogy bizonyos kötelességeit el kell látnia, de ennyit, és nem többet. 

-ne akarja örökké és izgatottan ellenőrizni, ezzel mind jobban ellöki magától!

Ami nekem segített, az új emberek, új nézőpontok megismerése volt, és a sportolás újrakezdése, önmagam testi lustaságának legyőzése, egészséges módon való felpörgetése és lefárasztása. Ezután találkoztam össze Földönjáróval. 

SSRI - féle antidepresszánsok (hosszú és unalmas)

Olvasgatva a fórumokat látom, hogy maguk a kezelt betegek fejében is teljes zűrzavar uralkodik arról, hogy melyik gyógyszer micsoda és mire való. Először is az antidepresszáns nem nyugtató. Legalább két hét szedés után fejti ki hatását. Több fajtájuk van, a régi ún. MAO-gátlók mint például a Prozac elavultak, hosszú távon rengeteg mellékhatásuk van, tehát fiatal embereknél ritkán alkalmazzák őket, egyébként 50 éves kor felett az agy metabolizmusa megváltozik. Az újgenerációs szerek hosszútávon is szedhetőek (kivéve terhesség és szoptatás alatt) és javallott is szedésük akkoris, ha a páciens jól érzi magát. Az általában azt jelenti, hogy a páciensre hatott a gyógyszer és nem azt, hogy a páciens "meggyógyult". Orvosi ellenőrzés mellett persze fokozatosan el lehet hagyni, mert az optimális cél az, hogy a neurotikus gyógyszerek nélkül, tünetmentesen éljen.  Tünetmentesség az is, hogy gyógyszerszedés helyett a páciens nem kezd el inni, narkózni és/vagy zabálni. 

A szorongásos betegségek agyi hátteréről annyit, hogy a központi idegrendszer szerotonin és/vagy noradrenalin aktivitása megváltozik, általában csökken, de valószínűleg egyéb ingerületátvivő anyagok (neurotranszmitterek) és neuropeptidek is ellustulnak. A szerotonin és a noradranalin ingerületátvivő anyagok, melyek az idegsejt-végződések (szinapszisok) közti kapcsolattartásban játszanak fontos szerepet. A túlzott szerotonin újrafelvétel a neurotranszmitter szintjének csökkenéshez vezet az idegsejtek közti résben. Ennek következménnyeként az érintett kémiai idegingerületátvitel helyek (szinapszisok) nem megfelelőképpen vagy egyáltalán nem működnek. Nos, ezeket igyekeznek mesterségesen pótolni  például az SSRI csoportba sorolt gyógyszerekkel. 

Mi a szerotonin? 

A szerotonin egy esszenciális aminosav (=olyan fehérjék egyike, ami nélkülözhetetlen az életben maradásunkhoz), a triptofán származéka, hivatalos neve 5-hidroxi-triptamin (5-HT). A szervezetben a központi idegrendszer mellett a belekben, a vérlemezkékben és a hízósejtekben is megtalálható. Az agyban főként a középagyban és a hypothalamusban mutatták ki, ezek a központok felelősek a hangulat, az étvágy, az agresszió és a szexuális viselkedés szabályozásáért is.

Mi az SSRI? 

Angol rövidítése a Selective Serotonin Reuptake Inhibitornak, mely azt jelenti, hogy szerotonin visszavétel gátló, és megakadályozza, hogy az idegsejtek a feleslegben lévő hírvivő molekulát visszavegyék a nyúlványaikba, így magasabb szerotonin szintet tud biztosítani az idegsejtek közti résben. A szer nevében megjelenő „szelektív“ szócska annyit jelent, hogy hatását csak a szerotonin esetében fejti ki, a többi hírvivő molekula mozgását nem befolyásolja. Vagyis nem avatkozik más ingerület átviteli folyamatokba, ez pedig kevesebb mellékhatást eredményez.

SSRI Fajtái

(hatóanyag és nem gyógyszernév szerint) fluoxetin, fluvoxamin, paroxetin, szertralin, citalopram, escitalopram 

Mindenkinél egyedi az, hogy melyik, hogyan hat. Valaki hízik tőlük, vagy csökken a libidója,  esetleg szédül, akkor érdemes azonnal másra váltani. Sőt bármiféle rosszullét esetén azonnal abba kell hagyni bármilyen antidepresszáns szedést és az orvossal mást keresni. Amennyiben az orvos bagatellizál, okosabb akar lenni, akkor másik orvost kell keresni. Magam egyszer 2 napi szedés után 2 doboz Rivotrilt és Venlaflaxint (ami nem SSRI) vittem vissza egyhez azzal, hogy ossza szét a rászorulók közt, majd orvost váltottam. A Rivotril (clonazepam, barbiturát származék) már kemény nyugtató, leszedálja az embert, de annyira, hogy dolgozni nem tudtam mellette, reszkettem 38 fokos nyári hőségben, és olyan üresnek éreztem magam, mint még soha. Ezekről máskor írok, mert neurotikus, szorongásos, pánikos zavar esetén szinte mindig kombinálják nyugtatókkal, csak nem mindegy melyikkel és milyen dózisban.

A gyógyszerek csak mankók

A megfelelő szer(ek) megtalálása után, mely vigyázat, csak elnyomja a tüneteket, azonnal el kell kezdeni foglalkozni a lélekkel is, hogy mi váltotta ki mindezt? Pusztán gyógyszerszedés nem segít, de pusztán a pszichoterápia sem. 

Összefoglalva

Attól, hogy valakinél "betelt a pohár" stressztűrő képessége elérte a határt, és ezért szorongásgátlókkal, hangulatjavítókkal kezelik, valamint (optimális esetben) terapeutához (is) jár, attól még nem őrült, nem menthetetlen és nem beszámíthatatlan idegbeteg.

pszichiáterek, pszichológusok

A kormány hivatalosan is elismerte, hogy ma 10 magyarból 1 neurózissal küzd. Ezek többnyire a depresszió, pánikbetegség, egyéb szorongásos állapotok, és a hozzájuk társuló fóbiák. Vagyis normális emberek többnyire enyhébb, attól persze még az életüket rendesen megkeserítő pszichés zavarai. Azt is elismerték, hogy ez ellen is tenni kell, nem beszélve arról, hogy a bezárt intézetek miatt szabadon kószáló őrültek a társadalom nyakára nőnek.  Hű, ez nagy lépés volt, és természetesen csak a regisztrált, tehát hivatalos pszichiátriai  kezelésen résztvevők adataira támaszkodhattak!* Rengeteg embert ismerek én is, aki el sem jut eddig, vagy azért mert nem tud reflektálni önmagára, vagy előítéletei vannak, hogy dilidokihoz csak az őrültek járnak, vagy úgy érzi, hogy ez csak hókuszpókuszolás, neadjisten' manipulálják, kimossák az agyát és biztosan teletömik gyógyszerekkel.

Magam elég gyakorlott páciens vagyok, gyerekkoromban a szüleim nem értek rám, és ha azt tapasztalták, hogy kezdek eltérni a normáktól, rögtön pszichológushoz vittek. Miután már a második is közölte velük, hogy semmi bajom, ellenkezőleg, ők túlkövetelőek, fojtogatóak, hagyjanak kicsit élni, akkor le lettek hülyézve. Mindenesetre nekem jót tettek.

Felnőttkoromban, mikor húszas éveim derekán túljutva magam kerestem fel egyet, már kevésbé, tudniillik én eddig minden pszichiáteremmel összebarátkoztam, és rövid idő alatt annyira megsajnáltam őket a súlyosabb eseteik miatt, hogy eltitkoltam előlük valódi problémáimat, és csak azért jártam hozzájuk, hogy kölcsönösen megnevettessük egymást. Talán Csernus tudna segíteni, aki elég erős és irányító személyiség-gondoltam-de aztán végignéztem a videóit és cöccögtem. Összetörné az álmaimat. Bort ivó, és vizet prédikáló egyszerre szimpatikus és utálatos karakter, aki mindenkiből tisztes, becsületes, szorgos polgárt nevelne. Steril droidokat. Ez nem baj, alapvetően mindenkit rendes, és felelősségteljes polgárrá kell nevelni, de valakiket nem szabad, ahhoz túl okosak és önállóak. Köszönöm, engem se.  Mint említettem szükségem van álmokra, mesékre. 

"És egyáltalán, ne élj lelki életet. Intelligens embernek nincs lelki élete."- mondatta Waldheim vallástörténész prof. karakterén keresztül Szerb Antal Mihály hősének Utas és Holdvilág című regényében, melyet most olvasok, hm.... nem tudom összeszámolni hányadszorra. Ez a könyv mindig legyőz, mindig úgy kezdek neki, hogy most, most már biztosan közömbös lesz, de nem lehet. Mihály személyisége szinte mint az enyém, és önmagammal találkozni mindig megrázó, felemelő, ismerős, otthonos, deprimáló, sokkoló, izgató, hogy végül egy erős feketét felhajtva félretegyem a magam Ulpius-családját, kamaszéveimet és intelligens ember módjára egy ideig ne éljek lelki életet. 

Kedves, drága pszichiáterek, pszichológusok, nektek valóban az a feladatotok, hogy rendet tegyetek dúlt elmékben, erőssé, stabillá gyógyítsátok azokat, de ne feledjétek, hogy csak emberek vagytok, bonyolultabb lelkeket nem ismerhettek ki igazán. Azonkívül párunknak, akik különben rendes emberforma emberek vagyunk, tiszta ruhákban járunk, nem köpünk a padlóra, udvariasak, toleránsak vagyunk, különösebb szenvedélybetegségeink nincsenek, szükségünk van olykor helytelen, irracionális és illetlen, önző viselkedésre, mik hirtelen külföldre szökésekben, öntépelődésben, magányvágyban, nosztalgiában és álmokban valósulnak meg. 

(Mindazonáltal mihelyst lesz pénzem, felkeresem egy újabb kollégátokat, és igyekszem nem sajnálni, sőt keményen zúdítom rá mindazt, mi feleslegesen feszeget.) 

*Először azt akartam írni, hogy "kormányunk", de átjavítottam, mert ironikusnak szántam, ám ezt nem domborítottam ki kellően. Szóval mára olyan botrányos helyzet alakult ki a pszichiátriai ellátatlanság terén (is), mely mellett már nem mehetnek el, és ha a fidesz beismeri, hogy 10 emberből 1 neurotikus, akkor lefogadhajuk, hogy 10 emberből 7 az, pont. Megnyugtatásul közölték azt is, hogy ez még EU-s átlag, az nem tudom persze kit nyugtat meg, hogy itt a növekvő nyomor és morális széthullás miatt racionális okok teszik neurotikussá az embereket, többek között ők maguk, hiszen csak gengszterváltás történt, az igazán rászorulóknak nincs pénze magánorvoshoz menni, marad az agyonzsúfolt tömegellátás egy páciensre 2-5 perces átlagidővel többórányi várakozás után, hogy aztán találkozva a közömbös és lestrapált személyzettel, kapjanak valami gyógyszerről receptet, ami vagy használ vagy nem.

évek, évek

Frissen mosott és belőtt baracklészínű hajam mögül  ma jóságosan nézek, tűnődöm, fejet csóválok mosolyogva. Földönjáró ma töltötte be harminchetedik évét. Elképesztő! Hiszen pár hónapja még csak harmincnégy volt. Ő ugyan hetvennek érzi magát, és legfeljebb tíz évet ad magának, de a halállal való hülyéskedés örökös nálunk. Mellesleg a megterhelő fizikai munka ellenére sem néz ki ennyinek, alkata kamaszos, izmos, nyurga. Testének bőre feszes, puha, hibátlan. Szerintem sokáig fog élni. Pár ősz szál a hajában, és enyhe ráncok a szeme alatt: semmiség. (Állandó fondorkodásaimmal sem sikerül folyamatosan hidratálnom az arcát, de néha megengedi és már ez is nagy szó.) 

                                      

Május végén én is közelebb lendülök a negyvenhez, harminchat leszek. Hasonlóképpen vénnek érzem magam és öt évet sem adok magamnak, ő úgy gondolja, hogy én érem majd meg a nagy kort. Egyikünk sem szeretne tisztes és nagy kort, úgy értem legalább kilencven évet megérni, az kőidegzetűeknek való. Az persze más lenne ha nem öregednénk tovább mint a vámpírok, de mennyire más.  

alvás, édes alvás

Régóta elkerülsz éjszakánként, és minél jobban vágyom rád, annál kacérabban suhansz előlem, hogy aztán mint a szirének  szigetükön ülve, nappal kezdj énekelni, hogy magadba húzz. Dacolok veled, de mindig te vagy az erősebb, lám most is teljesen éberen klattyogtatom klaviatúrámat. Mindez teljesen rendben is lenne, ha nem nappal kellene élni, de a világ így van berendezve. Élni akarok benne? Még igen. Mindegy milyen álmot vetítesz ma éjjel, csak vetíts kérlek, kapcsold ki tudatomat, köszönöm.

ehh

Mikor találkozom én, a hiú állat, F. mispóhéjával* mindig, mikor? Ha egész napos takarítás után, csapzott hajjal, szemüvegben, formátlan melegítőben, pólóban, porosan és biztosan büdösen is rohanok át Süniért. Egye fene, úgyis én vagyok a pária, az érinthetetlen, a kiközösített.

Átalakítottuk a szobakonyhánk csöves sarkát. Kidobtunk újabb szocreál konyhabútortagot, F.  vett polcokat és felfúrta azokat, mikre rápakoltunk, a tűzhelyet meg a sarokba húztuk. Utóbbit le akartam fújni ezüstszínűre, de leégne róla a festék, marad ez. (Miért nem hoztam el anno az alig használt inox tűzhelyemet...? Újabb bizonyítéka annak, hogy idióta vagyok, persze nem segített senki, egyedül, előrehaladott terhesen vezényeltem a végső kiköltözést, ha akartam se tudtam volna szétbontani a beépített konyhabútoromat. Haragszom. Ki merem végre mondani, hogy haragszom ezért, F.-t igaz, hogy nem kértem meg semmire, mert úgy gondoltam, hogy ez az én dolgom, de nem is törte magát, hogy segítsen.) Két hete van új szőnyegünk is, így Süni azon a parkettarészen már nem fog elcsúszni és beverni a fejét. Igaz naponta kell(ene) porszívózni, mert mindent magához vonzó poliuretán. Valaha kijelentettem, hogy én ezt az anyagot a lakásomba nem engedem be, de átmenetileg alkalmazkodnom kell, ezt aztán széttépheti, összefirkálhatja, leöntheti, felgyújthatja, 190 cm x 280 cm 10.000 Ft volt a Diego-ban akciósan.

kicsit későbbi állapot a sarokról

a fűz vagy milyen szocreál lámpát direkt tartottam meg, mert hangulatosnak találtam

ez volt a régi konyhám frissen felújítva, később még jobb lett, de hirtelen most csak ezeket a képeket találtam

*nem zsidók, csak szeretem ezt a kifejezést.

olvasónapló

Olvasom Para-Kovácstól a Horror vakui (2003) című firkálmányait. Nem tetszik. Sőt undorral tölt el, nem tudok rajta röhögni, ráadásul hol van ez már a fiatalkori jópofa stílusától? Erőltetett. Kapásból felsorolnék tíz nevenincs bloggert, aki lekörözné. Mocskos, ocsmány betegség az alkoholizmus, bár azóta állítólag teljesen detoxikálták. Maradandó agykárosulást azért szenvedhetett, mikor rögvest ezután politizálni kezdett, hogy manapság mi lehet vele? Nem tudom, de ennek a könyvnek lapjaira feleslegesen pazaroltak fákat, festéket és áramot. 5 pontból 1.

Másnap: mivel már annyit írtam arról, hogy nekem mennyire szimpatikus a taó, minek lényege, hogy nincs jó és rossz, tehát akkor Para könyve sem rossz, ezért nem is deprimálhat, így végig kell olvasnom azt.

valódi stresszhelyzetben válok nyugodttá

Azt eddig sem állítottam, hogy normális lennék. Generalizált szorongásom abból ered, hogy állandóan támadásoktól tartok. Betegségektől, balesetektől, nyomortól, ellenségeskedéstől. Ezek mind elmúlnak, mikor ilyen helyzetekbe kerülök, hiszen akkor a világomban vagyok, igazoltnak látom különben irracionális aggodalmaimat. Ezért vagyok jó akciókban is. Most is teljesen nyugodt vagyok. Az apám talán tényleg rákos, ma ő mesélte el nekem, amit már tegnap is tudtam. Igaz nem az a fajta, akivel viccelődni lehetne azon, hogyha arra kerül a sor, legalább legálisan lőheti magát morfiummal, mert milyen klassz lehet folyton kellemes mámorban lebegni, sőt egyelőre egyáltalán nem akarja tudomásul venni, hogy lehet, hogy kemoterápiára és/vagy sugárkezelésre lesz szüksége. Minderre tömören felcsattant, hogy "lófaszt", ami nála elég feszült idegállapotot jelent, mert sosem káromkodik. Node sebaj, egyelőre minek pánikolni, 2 hét múlva lesznek eredmények, reméljük, hogy negatívak és akkor majd mondhatom neki az anyja örökös mondását, hogy "a mi családunkban nincsen rák". Mellesleg az anyja minden betegségre ezt mondta, ő az aki nemrég' halt meg 98 évesen, igaz az idegeit apámmal nem tőle örököltük.

Ma még a nap is sütött, Földönjáróval sokkal hamarabb végeztünk a hivatalokban mint vártuk. Találkoztunk egy elképesztő fazonnal is a mosonmagyaróvári okmányirodában, aki egyszemélyes sztendápkomedi, visítva nevetett mindenki, ahogy csípőből lökte a hülyeségeket, ennek egy rádiónál lenne a helye és sztár lehetne. Mikor előkapott egy 50 centis, tintás madártollat és azzal legyintgette az egyik hüledező pasas papírjait, hogy hol írja alá azokat, F.-el már röhögőgörcsben fetrengtünk, de az ügyintéző szokva lehet ehhez, mert vidáman nyomta tovább "mi lesz ez, ügyfélkapu? Nem működik a számítógép, de oda se neki megoldjuk kérem, mi itt mindent megoldunk, azért vagyunk, akár fizetnek, akár nem. Neeem, nem kérünk mi lakcímet, elég nekünk az e-mail címe, azt képzeljük, hogyha olyanja van, akkor állandóan a neten lóg, tehát ott lakik." Több ilyen figurát a közhivatalokba.

Aztán egy macskaköves belvárosi sikátorban újabb öreg házon sóhajtoztunk, mindketten szeretjük az ilyeneket is, főleg ha kerítésük, falaik sok bozóttal vannak befuttatva, titkokat rejtve, mégis barátságosan állón dacolva az idővel. Álmodoztunk a leendő  másik autónkról, ami  piros VW Caddy lesz, azzal kettesben utazhatunk is, csövezve alva a hátuljában, miért ne? Süni egész délután aludt, azalatt istenit szeretkeztünk, aztán süniztünk, mert csak éjfél után sikerült ágyba dugni, holnap vasakat pakolunk, de élni, lendületben lenni tényleg jó.

esti

Apám egyelőre jól van. Az orvosa szerint nagyon ronda állapotban volt, már előbb meg kellett volna műteni. Talált gyanús szöveteket az eltávolított dülmirigy környékén, mintát vett belőlük, de ezt egyelőre csak anyámnak mondta el, ő meg nekem. Izgulunk, hogy ne rákos burjánzások legyenek, csak sima hegszövetek. Anyám mesélte, hogy kitette a kórházi éjjeliszekrényére Rita fényképét, szerintem ebből merít erőt.

A kötelezőt ráérek hóvégéig befizetni. A többire kérhetünk részletfizetést. Holnap hivatalokat járunk, sőt valószínűleg holnapután is, csak akkor már Győrben, de igyekeztem feldobni Földönjárót azzal, hogy mókás lesz autózni, mert autózni mindig jó. Kivasaltam a nadrágomat, egy régebbi szövetkabátomat és kipucoltam fényesre a cipőmet. Ezek olyan megnyugtató dolgok. Régebben állandóan vasaltam minden ruhámat, aztán valahogy ellustultam ezügyben, vagy legalábbis visszafojtottam a kényszerem. Most szabadjára engedtem vasalási szeretetemet, jó érzéssel töltött el. Holnap igazi, polgárpukkasztó tűzpiros rúzst kenek fel, mely éles kontrasztot fog alkotni a bézs szövetnadrágommal és fekete kabátommal. Szeretem megkonstruálni előre egy-egy öltözékemet. Az is lehet, hogy ezzel terelem el a figyelmemet a stresszről, bármi is történjék, még élére vasaltabb legyek, a kipucolt cipő, a kikészített ruha rítusa gyerekkorig vezet, stabil, nem változik.

egyik szemem sír, a másik kínjában röhög

Az APEH engem mindig megtalál. Most valami késedelmi pótlékot követelnek rajtam (65.000 Ft), ami nevetséges, mert mindent időben  bejelentettem. Négy nap után sikerült elérni az ügyintéző mancikát, aki azt javasolta, hogy ne fellebbezést írjak, hanem kérelmet. Közben meg Földönjáró könyvelője azt mondja, hogy addig még nem csináltam elektronikus ügyfélkaput, hogy belenézhessen az adataimba, ne írjak semmit.

Nem tartom magam teljesen hülyének, de mire tegnap későeste kibogarásztam az elektronikus ügyfélkapu létesítését (nincs olyan banner, hogy "ügyfélkapu" ááááá) a digitális aláíró program letelepítésén csak az fogad, hogy "létesítsen ügyfélkaput", az beletelt vagy egy fél órába. Aztán a végén kérnem kellett időpontot az önkormányzatnál, ahol azt hitelesítik. Holnapra lefoglaltam egyet, szóval basszák meg, úgyis az a vége, hogy személyesen kell bemennem. Miért nem tudok belépni a saját adóbevallásaimba? Közép-Ázsia ez, de nem az Orosz Föderációhoz tartozó részekre gondolok. 

Aztán jött egy csekk, hogy fizessem be a kötelezőt, ez még nem is baj, mert nem sok, számítottam rá, igenám, de mondja Földönjáró könyvelője, hogy mivel csórók voltunk és nem vettünk semmit, így az ÁFA 71.000 Ft, amit holnapig kell befizetni. Összesen tehát 148.000 Ft-t kellene befizetni azonnal. Haha. Mindez nem okozna gondot, ha decemberben kiszállították volna a vasakat, F. megcsinálhatta volna még itthon volt, régen beszállítottuk volna a számlával együtt. Ám az anyagot mi sem tudtuk kihozni, mert leltár volt, nem lehetett. Nem sírok, nem röhögök, a helyzeten nem változtat. Ez ilyen. Most éppen szívunk, volt, hogy nyertünk. Rita szerencsére jó baba ma. Megkértem szépen halkan, mintha felnőttel beszélnék (amúgysem gügyögök, selypegek neki), hogy most tényleg vegyen vissza, szerintem megértette. Sokkal többet ért az a gyerek, mint gondolnánk. 

Apámat éppen most műtik prosztatarákkal, a valahai szomszéd lány apja, akinek a szentendrei házába gyalog mentünk ki, pedig körülbelül 2 éve halt meg szintén rákban. Hab a tortán. 

Budapesten is kevés a szórakozóhely

Reggelente jobb ha senki nem szól hozzám, főleg ha arról olvasok, hogy az egyik eltaposott lány kórboncolásánál megállapították, hogy a tömeg úgy rátiport, hogy eltörtek a bordái és keresztülszúrták a szívét, az már mellékes, hogy még a nyaka is eltört. Ez rendesen odavágott.

Érdekes, hogy mindenki azt szajkózza, hogy még jobban szigorítani kellene a szórakozóhelyek nyitva tartását és a szülők pedig felelőtlen állatok, hogy elengedik a gyerekeiket, mert ez lesz a vége. Én meg azt mondom, hogy a pesti éjszaka évek óta halott, de amióta behozták ezeket a csendrendeleteket a belvárosban, ne csodálkozzon azon senki, hogyha meghirdetnek egy bulit egy 300 férőhelyes kócerájba, arra odacsődül 4500 kölök, akik csupán bulizni akarnak. A West Balkán ezer éve cuccolós, szeletelős zenés hely, én még akkor jártam oda, mikor egy időben a Total Car székelt ott, talán 1994 körül? Mi csak ittunk, az rockosabb műfajú hely volt, de senki ne tévedjen, cucc volt már akkoris bőséggel. Szinte minden barátom próbált valamit, én csak azért jutottam a fűig, mert féltem a hallucinogének és gyorsítók hatásaitól. A barátaim közül egy sem lett narkós vagy alkoholista, sőt. Értelmes ember kinövi ezeket, vagy eleve tartózkodik használatuktól.

Mindenesetre rengeteg hely volt hajnali nyitvatartással, lehetett kapatosan lődörögni köztük, így eloszlott a tömeg, elképzelhetetlen volt efféle... 

Razziát egyszer éltem át, az akkor a Körút és a Krúdy Gy. u. sarkán álló TC-ben, talán '92  nyarán? Jöttek a rendőrök, csattogtatták a gumibotjaikat a kezükben, üvöltöttek, hogy záróra, akkor is valami banya telefonálhatott nekik, meg akkor még a kiskorúaknak eladott szeszes itallal voltak gondjaik, ami kész röhej volt, mert a legtöbben csórók voltunk és a szemközti arabnál vettünk bort, amit az utcán ittunk meg. Ez a razzia azért maradt meg bennem, mert a szüleim nagyon féltettek és éppen a szomszéd lánnyal voltunk ott, de hivatalosan Szentendrén az apja házában. Mivel nem tudtunk hazamenni, hiszen Szentendrén "voltunk",  így kigyalogoltunk Szentendrére, közben csak egyszer akartak minket felszedni autóból, de mivel fáztunk és felvettük a ruhánkra kiscicás meg macis pamuthálóingeket, (amik alibiből lehettek nálunk, mert a mai napig pólóban és bugyiban alszom nyáron) így gyalogolva az út szélén, nekik tudatosan hülyét játszva, totál ketyósnak néztek bennünket, és elmentek. Pirkadatra ki is értünk az apja házába (aki nyaralni volt el), ott leájultunk, aztán hazahéveztünk másnap.

A TC-hez kezdetben csak azért ragaszkodtam, mert nem ismertem sok helyet, egy barátnőm vitt el először harmadikban, szóval majdnem 17 évesen ("nála aludtam"), annyi emlékem volt, hogy fél üveg bortól totál hülye lettem és egy hihetetlenül jó pasinak ecseteltem a világnézeteimet, akit mindez érdekelt, kint a holdfényben, ahh  smároltunk is. Másnap meg volt beszélve randi a Moszkvára. Nagyon vártam a hihetetlenül jó pasit, tekergettem a fejem körbe, mire elémlépett egy teljesen szürke droid gyerek fehér zokniban, és a legundorítóbb színű kék farmerben, közben hebegett, hogyhát ő a zoli. Na, gondoltam pattanni kellene, de hagytam, hogy felrángasson a Normafához, ahol már kezdte a gyanús epekedéseit, még két hétig tartott, mire összeszedtem magam és kirúgtam, mielőtt nagyon belemerült volna romantikus ábrándjaiba, melyek tőlem már akkoris távol álltak. Egyszer gonoszkodásból még levittem a Lyukba Sex Action koncertre, afféle tanulmányként, mókás volt, de már így is túl sokat írtam, ezt ember el nem olvassa.

Szóval rettenetes ami történt, és továbbra is azt mondom, hogy több hely legyen, többféle stílussal, hogy ilyen ne fordulhasson elő, hát tényleg nem értik, hogy a 17-22 éves* kiscsikóknak még szükségük van egy kis tombolásra..?

*a nagyobb csikóknak is, csak ez korral egyre szelídül. A fiatal lovaknak meg végképp' nincs helyük, bahh.

mi kell az olvasóimnak? normális blogíró-nem normális

Örök dilemma tapasztalt blogíróknak, hogyan feleljenek meg olvasótáboruk kedvének is. A kitartóak nyilván kedvelnek. Szeretik az olyan írásaimat, melyek elgondolkodtatóak, de az elmebaj határát feszegetik. Ugyanakkor nyilván szeretnek, és normálisnak akarnak tudni. Egészségesnek, vidámnak, csinosnak. No, ebben van a dilemma.

Mikor normálisan érzem magam, akkor semmitmondó hülyeségeken kívül mást nem tudok írni. Tegnap akartam venni műszőrme kabátot, de a kínaiak össze-vissza számozzák a termékeiket, mert a legkisebb is XL-es volt, kétszer ért körbe rajtam és úgy néztem ki benne, mint egy közepesen kifejlett grizzly medve. A fiatalosnak kikiáltottak között ellenben találtam egy L-est, ami tökéletesen passzolt szabásban, színben, anyagban, de összegombolva nem kaptam levegőt benne (most éppen 85 D a mellméretem) és túl drága volt ahhoz, hogy csak úgy megvegyem. Ma vissza akartam menni, de erőt vettem magamon, mindjárt itt van a tavasz, és elég ciki lenne, ha az utca népének szeme láttára, asztmatikus hörgések közepette nindzsás surikenekként süvítenének le rólam a gombok melltájékról. Ez a semmitmondó kategória.

Ellenben mikor rámtör a nagy világfájdalom, akkor olykor ezt szórakoztató formában is elő tudom adni. Jelenleg semmi bajom a világgal, sőt vidám vagyok. Mindenki alszik, nyugalom van. Elmebetegek anonim tanácskéréseit olvasgatom. Az egyik ezt írja: "Mobiltelefonnal rám tették ezt a telepatikus dolgot, és tudnak engem nézni mobilon, meg hangokat is hallottam. Felírtak ugyan Ripedon gyógyszert, igaz, hogy ezek megszűntek, de úgy érzem, hogy ezek mégis megvannak." Nem lennék pszichiáter, mert az első harminc ilyen eseteknél röhögőgörcsöt kapnék, aztán a következő harmincnál már depresszióba esnék, és a kilencvenediknél már én ülnék egy krízisosztályon.

jobb időben futásféle

Felvettem a karácsonyra kapott futónadrágomat és a még ki nem próbált cipőmet. Nagyon kényelmesek voltak, ahogy visszadőltem bennük az ágyamra, hogy tovább olvassak. Sajnos ez a cselekvéssorozat önmagában nem adja azt, amit a tényleges futás, így a téli kihagyás után lepuhányosodva elindultam. Meglepően könnyen vittek a lábaim, még egyszercsak kezdett kevés lenni a levegőm, gyengült mindenem, újból futottam, még rövidebb ideig bírtam, séta, újból futás, dühroham, hogy milyen egy kurva utálatos egy sport ez, hogyan lesz nekem erőm erre, pedig muszáj, hogy a fene vinné el. Egy nagy nulla volt amit összekínlódtam, de erre számítottam. Mire hazaértem azért kellemesen leizzadtam, ami undorítóan hangzik, de nagyon fontos, a test így tudja méregteleníteni magát. Valaki csak szaunázni jár, de az nem az igazi.

tükörkép

(Régi, Timosz ihlette, hogy betegyem ezzel: "Valaki egyszer azt mondta, iszonyattal tölti el a tudat, hogy reggelente a tükörbe nézve egy idegent lát. Engem is, ha nem vagyok biztos benne, aznap ismét fel akarom fedezni ezt az idegent. Ám a nem akarásomról nem az idegen tehet.")

Egyszer találkozott élő tükörképével és mint minden nárcisztikus egoista, egyre szívesebben nézegette magát a másikban. Azonban ott a tükörben, vagyis annak a másiknak a világában minden pont fordítva zajlott, ez pedig egyre szembetűnőbb és bosszantóbb volt.

Ha itt rend volt, ott rendetlenség, ha itt valami tetszett, az ott undort keltett és hiába próbálta feloldani az ellentmondásokat, a másik felé nyúlva csak sima kemény hideg felületet tapintott, nem léphetett át hozzá. Egyre dühösebb lett ettől és ezzel együtt egyre kínzóbb volt a tükörbe pillantani, mert önmaga vicsorgó torz kivetítését látta, amint hasztalan csapkodja üvöltözve az üvegfalat.

Legszívesebben már összetörte volna, de ehhez gyáva volt és babonából nem merte. Egy napon kimerült végre és akkor fekete szövettel takarta le alakmását, majd tette azt félre. Később még fel-fellebentette ezt és bele-belenézett tükrébe, ám egyre ritkábban, mert lassanként a letakart tükör már nem jelentett többet egy sarokban álló közömbös tárgynál. Végül el is keveredett egy lomtalanításban.

H1N1 oltás

Kiváló népbutító haszonszerzésnek tartom, de ma az orvosunknál voltunk, megkérdeztem, hogy amúgy mennyibe kerül most, és azt mondta, hogy semmibe. Így rögtön odatartottam a karom, hogy gyorsan döfje belém, Földönjáró nem volt hajlandó erre. Tavaly is kaptunk ingyen, mert akkor az volt a szabály, hogy fél év alatti gyerekkel élőknek ingyen jár, most nem tudom miért nem kellett fizetnem, lényeg az, hogy nem kellett. Lehet, hogy semmit nem használ, mert  csak valami tojásfehérje összekeverve fiziológiás sóoldattal, mindenesetre tavaly sem rothadt le tőle a fél karom és be sem lázasodtam. Most viszont nyugodtabb vagyok, a fickó aki már belehalt, állítólag nagyon dagadt volt (azt nem közölte egy médium sem, hogy mennyire) és mint tudjuk, a dagadtak és terhesek a leginkább veszélyeztetettek. Előbbi csoportba sorolom magam. F. végülis anorexiás és mereven gyógyszerellenes, különben is az ő döntése.  Amúgy imádom, írtam már? Akkor most ömlengek. (Keletről pedig jön az influenza B, de azzal úgy vagyok, hogy csak olyat ismerek, aki beadatta magának az aktuális szezonális oltást és betegebb lett, mint valaha.)

mindez nem lenne így

Egyre üvegesebb tekintettel bámultam a semmibe nemrég' (Ritát átvittem az anyósomhoz) cigizve, kívülről nézve biztosan katatón roncsnak nézve ki.  Közben azon töprengtem, hogy hol basztam el az életem. Azt hiszem ott, mikor nem maradtam a közigazgatásban, és több pénzért elmentem egy balekokkal teli, elmebajos rezgésekkel teli kuplerájba, ami afféle világmegváltós alapítvány volt.

A közigazgatásban (is) egyre nagyobb volt a nyomás, kevés a pénz, mert már akkor jöttek a megszorító intézkedések. Megvonták a néptől a caffeteria szolgáltatások legjavát (szinte mindet megkaptuk, kánaáni idők voltak), akkor sem bírtam nyugton maradni, hiába akart a volt, amúgy imádott főnöknőm kétszer is lebeszélni arról, hogy elmenjek. Most már ez sem érdekes, mert a fidesz kirúgta, pedig nála jobban senki nem értett ennek az ágazatnak az igazgatásához. A politikához ennyire közel ő is tudta mindig, hogy bármikor leválthatják. Már a nyolc éves emeszpé hatalom alatt történt rendszeres miniszter váltogatásoknál is mindenki ökölbe szorított gyomorral járkált, hogy nem dobnak-e le egy ejtőernyőst.   Abban sem vagyok biztos,  a jelenlegi kormány nem szüntette-e meg az egész hivatalt úgy ahogy van. (A szolgáltatásaira EU tv. kötelezi, de arra, hogy hol, kikkel és hogyan működjön,  arra kevés jogszabály.) Ám ha kitartottam  volna és közben ismerem meg Földönjárót, esetleg ki lehetett volna kuncsorogni egy áthelyezést ebbe a megyébe, amit nagyritkán éppen ilyen családi okokból megadtak. Akkor nem adtam volna el a lakásomat sem, soha.

Ez a volt főnöknőm nagyon kedvelt és jól ismert, tudta, hogy jolly-joker vagyok. Először Elsőigaziszerelemmel való szakításom után bőgtem neki zárt ajtók mögött, miközben ő ledarálta a felmondó levelemet, de a sok túlóra miatt többször bent maradtunk még más,  vele közeli viszonyban levőkkel beszélgetni, nevetgélni, levezetni a stresszt.

Nézegetem a régi mappáimat, kimentettem őket anno, hátha jók lesznek valamire, és most csak bámulok, hogy milyen sokat dolgoztam és milyen precízen, idő- és témakör szerint csoportosítottam egy-egy konferencia anyagát, a költségvetéstől kezdve, a vendéglistákon át, a forgatókönyvekig külön még a sofőröknek is, hol-mikor, kiért kell menni és mi a háklija. Aztán ott vannak az egyéb PR anyagok, sajtószemlék, sajtóközlemények,  saját tervem a belső kommunikáció megújítására, hogy nemcsak a bp.-i központban dolgozók, de mind a 19 megyében működő alhivatalok is naprakész, eligazítási és szakmai anyagokat kapjanak. Az újságrendelések, mind a 19 megyének. A kiadókkal való levelezések, a pénzügy felé az összesítések. Nem is folytatom.

A főnököm ismert, tudta, hogy akcióban teljesen higgadt vagyok, ezért, hogy ne legyen időm majrézni, többször korán reggel hívott azzal, hogy vágjam puccba magam és rögtön a minisztériumba menjek. Egyszer az aktuális miniszter kezéből elvéve nekem kellett átadnom valamilyen kitüntetéseket. Ez óriási ajándék volt számomra, állni a nagykutyák között (nem mintha különösebben tiszteltem volna őket, a hatalmat annál inkább), színpadon, vakuk kereszttüzében mosolyogva. Később többen gratuláltak, hogy milyen idegesek voltak, de rámnéztek és látták, hogy minden rendben folyik. Ez szállóigévé vált, ha megjelentem elegánsan akció kezdete előtt és mosolyogtam, hogy minden rendben, még a legizgulósabbak is lecsillapodtak. A legtöbben szerettek. Odafigyeltem mindenkire, a portásokat, szerelőket, informatikust, sofőröket, könyvelőket, vagyis mindazokat, akik rengeteget hátráltattak volna, ha sokakhoz hasonlóan keresztülnézek rajtuk, fokozatosan mind elbűvöltem. Állandóan kikértem véleményüket, sokszor több háttérinformációt tudtam meg így arról, hogy kinek-mi baja van, amit közvetlenül nem mertek volna előtárni a főnöküknek. Ám én jóban voltam a legfőbbel, és név szerint soha, de eljutattam hozzá a "nép" akaratát, majd döntéseit vissza. Ez is bele volt építve a kommunikációs tervembe. 

Ezt a munkahelyemet a legtöbb ott dolgozóval együtt nagyon szerettem, a Bosnyák tér előtt volt zöldövezetben, tömegközlekedéssel harminc,  biciklivel hét-tíz percnyire az otthonomtól. Gyakran bevillan ez a kép is, ahogy nyáron sétálok a Thököly úton a Bosnyák felé a 32-es buszhoz a nagy fák alatt, akár reggel, akár délután. Meg a titkos szertartásom, hogyha az 1-es villamoshoz mentem ki reggel, mindig felnéztem a toronylakásom ablakaira és majd szétvetett a boldogság.

Ezen az egészen az előbb kibőgtem magam (csak egy esetben tudok ilyet, na igen,  a női ciklus, legalább nem üvöltözök és nem csapkodok tányérokat a földhöz, nekem ilyenkor érzelmes zene kell, csoki és három csomag papírzsepi).

Mindez nem lenne és lesz, ha lesz végre munkám, akkor nem érek rá ilyeneken érzelegni. 

mindennapos

Sünnel elkísértük "Tá"-t (=Földönjáró) a buszmegállóig, ami az én ötletem volt, hátha felfogja, hogy Tá-t elviszi egy ilyen nagy püfögő izé, de nem tűnik el, és majd hazajön, úgyhogy nem kell 13 órától este 23-ig sírva, dühöngve, durcáskodva Tá nevét ismételgetni (gazdag intonációval, szakasztott úgy, ahogyan Dömdödöm) még Tá be nem lép az ajtón, ahogy azt tegnap tette teljes kétségbeesésben. F. majdnem egy hónapig itthon volt, egy 13 hónapos baba tudatában ez végtelen hosszú időnek tűnhet, és így reagált arra, hogy az egyik szolga szülő hirtelen "eltűnt." Utána bementem vele egy szocReál boltba, aminek keskeny, ám baromi nehéz vasajtajai vannak. Embert próbáló mutatvány a babakocsit ezen keresztül ki-be tologatni. Elképzeltem mindezt ikres babakocsival. Esélytelen. Elképzeltem úgy, hogy egy már járó 2-3 éves rángatja a nadrágomat is emellett. Rémálom. 

El akartam menni leveretni a ganét a kocsiról, de aztán legyintettem, ebben a mocskos, ködös-miazmás időben 1 nap alatt ugyanúgy nézne ki, mint most. Szeretek egyébként autót mosni, gyerekkorom óta. Akkor persze még a lakásból kellett hordani ki vödörben a  meleg, samponos vizet és nagy szivaccsal vakarászni az egészet, majd leslagozni. Mennyivel jobbak persze ezek az új, kézi, nagynyomású pisztolyok (két benzinkút is épült nemrégiben a közelben, egyre jobban civilizálódunk kérem, már van 24 órás cigibeszerző hely, ami nagyon fontos) akkora erő van bennük, hogy tövig nyomva hátralöknek még engem is ha nem ügyelek. Szívesebben járok kézimosóba, mert a hengeres izék (bár azokat is imádom) nem pucolják le rendesen az autót.

zsírleszívás

F. felajánlotta, hogyha tud, akkor  kifizet nekem zsírleszívást, hogy jobb kedvem legyen.  Jobb kedvem lesz, ha nem alakulnak ki szövődmények. Erről egyébként nekem mindig a Harcosok Klubja ugrik be, mikor E. Norton és B. Pitt a hájleszívó klinikákról lopják a nőkről lefejt zsírt, hogy aztán abból házilag szappant főzve újra eladják azoknak saját faggyújukat, méregdrágán persze. Szülés után a legtöbb nőn csak a plasztika segít teljesen. Nota bene, futni akartam a hétvégén, de mi itt északon  megszívtuk, 1-2 C fok van, sűrű, fullasztó mocskos köd, még délebbi területeken valóban 11-15 C fokra emelkedett a hőmérséklet és sütött a nap. 

a berendezésnek semmi baja

Másnap: ó, nincs itt semmi baj. A meditáláshoz türelmetlen voltam, annak a női megfelelőjéhez folyamodtam, amit fiúknál hokizásnak nevezünk. Mindenki aludt, nem ébreszthettem fel F.-t, hogy "drágám, nekem most azonnal tudnom kell, technikailag van-e bajom!" Mellesleg sosem szólítjuk egymást drágámnak, édesemnek, ez néha hiányzik, megfelelő intonációval ejtve olyan viccesen kedves tud lenni. A nyuszómuszó már nekem is durva lenne. Nos tehát csak magamra figyeltem, senkire nem gondoltam. 

A gát ledőlt, utána hajnali négyig fetrengtem felhúzva, mert azért a "hokizás" nem az igazi, és kevés is. Egy megfelelő vibrátor kiütött volna, de olyanom régen nincs, a fene gondolta volna, hogy párkapcsolatban kellene. Hülyeség, akik nem élnek együttélős párkapcsolatban, majdnem mind azt hiszik, hogy bárhol, bármikor el lehet kapni a másikat. Nem android az! Tabukat döntögetek, miért ne? Miért vergődjek hajnalig, csak azért, mert férjem van és nem illik? Ugyanmár! Mivel korábban volt már több vibrátorom és mellette szeretőim, eloszlatom azt a tévhitet is, hogy arra rá lehet szokni. A hokizásra rá lehet? Dehogy, az Önök nagyrésze is csak csinálja kedves uraim, egyedül, alkalmi avagy stabil társ mellett is. Egy kis levezetés az, semmi több.  

alszik a vágy

Fokozatosan alakul ki, egyre jobban kötődöm belőlem sarjadt lányomhoz és vigyáznom kell, hogy okos dolgokban felnőtt maradjak. Ne kezdjek el csapkodni ha valami nem tetszik, ne akarjam én is, hogy valaki karjaiba fogva fürdőkádba tegyen és kényeztessen, ne akarjak én is akkor elaludni napközben mikor tetszik, ne akarjak válogatni, ne akarjak teljesen őszinte lenni, könnyen elpityeredős, de könnyen meg is nevettethető. 

Ne azonosuljak tisztaságával annyira, hogy frigid legyek, mert egy ideje semmi vágyat nem érzek, semmit. Először arra gyanakodtam, hogy lelkem mélyén poligám vándorló állat vagyok, aki újabb és újabb hímmel közösülne, de nem, egyszerűen átvettem aszexualitását. Földönjáróval meg kell újra beszélnem, hogy tényleg nem vele van gondom. Nehéz velem, ha nem bírja, megértem. Érdekes, más nők szülés után élik meg a frigiditást, a természet iktatja ezt be, hogy csak az utódra koncentráljanak. Nálam ez késve jelentkezett. 

Nem jó, bár ez a szélsőség is konzervál, évekkel látszom fiatalabbnak koromnál, mert nem öl vágyakozás, nem pusztít testi szerelem. Pedig mennyire szerettem átélni a szenvedélyt, a kéjvágyat, ahogy nedveim bőséggel áradnak, ahogy arcom pirul, titkos kacagás bujkál bennem és buja gondolatok, amit megéreznek mások is. Valakit irritál ez az izzás, valakit magával ragad, spirál alakban egyre csak emelkedik, emelkedik felfelé, még ez a tűz már állandó, elperzselve újabb és újabb morális gátakat. Ez is szélsőség, ez is fiatalon tart, bár gyorsan emészt. Egye fene, be kell lépnem ismét belső világomba és rendezni ezt magammal. Még nem tudom megírom-e, nem írom le minden meditációs élményemet. Ezt sem fogom, mert ha sikeres leszek, csupán tömény pornó lesz az, mely önmagában taszító, mert olyan mintha arról írnék hogyan ürítkezem, és az unalmas, mert mindenki ürítkezik, de húzzuk már meg a határt is: nyitott ajtó mellett csak egyedül szarik az ember.

ízelítő a magyarországi szolgáltatókról, 2011. elején

-Hajnali félálomban megdörzsöltem szemem, mert idegen hangjára ébredtem. Látom, hogy egy pasas ugrál az asztali számítógép körül, mellette meg Földönjáró ingben-gatyában tébolyog. Ez volt a T-Home egyik szerelője. A T-Izét már többször felhívtuk, hogy akadozik a netünk, amit elhárítottak azzal, hogy a központban megnézik van-e hiba. Állítólag volt, megjavították, lényeg,  hogy végül kiküldtek egy szerelőt, de SMS-t arról nem, hogy jön, egyszercsak itt volt, bent az intimszférámban. Megtudtuk, hogy mohóságában a rendszer nem építette ki rendesen a helyi hálózatát, és hiába fizetünk, 5 Mbit/sec-nél nagyobb adatforgalmat (he?) nem bír el, de az is ritka. Simán megkötötték volna velünk a szerződést magasabb fokozatra is, amit nem tudnak biztosítani, simán. A tulajdonosoknak, vezetőségnek: egy év a Salusa Secundus börtönbolygón, a sardaukarok között.

-E-ON. Karácsonyra esett az aktuális mérőóra állás beküldése. Az online ügyfélszolgálatot úgy lehet megnyitni, hogy belép az ember a "panaszok"(!) almenübe. Jó, ezt megszoktam. Na ott fogadott egy üzenet, hogy karbantartás van 29-ig. Hívtam az ügyfélszolgálatos mancikákat, a 24 órás vonal kikapcsolva. Elküldtem e-mailen nekik az állásokat, mert ha nem küldöm el, akkor kitalálják hogy szerződést szegtem és visszacsapnak átalányba, de alulra kalkulálva a fogyasztást, és nem beleszőve az áremeléseket (!), hogy aztán az éves záráskor megint kifizethessük a nyaralásunk árát. Na nem. Folytattam a mancikák hívását  munkaidőben, a legtöbb vonal ismét ki volt kapcsolva, vagy nem vették fel. Kétnaponta elküldtem a levelet, és halljatok csodát, 2 héttel később  végre megérkezett az értesítés a számla összegéről! Még nem a csekk, neeem, azért majd ismét kunyerálnom kell, hogy legyenek már olyan jók, postázzák már ki, mert szeretnék nekik pénzt fizetni. A tulajdonosoknak, vezetőségnek: lusta, nemtörődöm, harácsolós szemetek, hogy tépné ki a gerinceteket egy horda predator. 

-Raiffeisen, hitel visszafizetés újrakonstruálásának kérelme, ez F. ügye.  Két hét múlva egy nő telefonon lekezelően darálja neki a semmit nem változtató lehetőségeket. F. kéri, hogy mindezt postázza ki, mert nem számítógép a feje. Nő felháborodik, mit képzel, ezek bizalmas adatok. F. erre mondja neki, hogy már tárgyalunk egy másik bankkal, akiknél EUR alapon, jóval kevesebbet és rövidebb futamideig törleszthetnénk. Nő visít, hogy olyat nem lehet. Márpedig- közli vele F.- akkor lemaradt az új jogszabály  módosításról, mert a mi esetünkben lehet ilyet. Ja, akkor mégis kipostázza az ajánlataikat. Rajtatok keresztül meg hajtson át egy birodalmi lépegető.

-OTP Magánnyugdíjpénztár. Szeretnék nyilatkozni, hogy nem kívánom, hogy az államhoz kerüljön az eddig befizetett pénzem, azonkívül adatokat is egyeztessünk már, mert egy árva levelet nem kapok, holott a pénz megy nekik most is, a férjezett nevemről  és új lakcímemről is, amit a GYED-ből vonnak. Telefonos ügyfélszolgálat nincs, automata hang elnézést kér ezért, de felajánlja, hogy lehet próbálkozni az online felületen vagy személyesen. Próbálkoztam az online felületen 1 hete. Egy büdös e-mailt sem kaptam arról, hogy egyáltalán valaki olvasta-e, amit odakapartam? Ti meg össze vagytok fonódva minden aktuális kormánnyal, a látszat ellenére állami bank maradtatok, tartsátok meg a pénzem, mert ha öreg leszek szarni fogtok ti arra, hogy élek-e vagy halok. Hmm, melyik képzeletbeli bolygóra kerüljenek? Talán a Pitch Black-é megteszi, csak 22 évente van sötétség és szörnyek.

-Nemtommilyen cég, F. éppen most próbálja velük megértetni, hogy olvassák el a neten való szerződésre vonatkozó jogszabályokat, mert puszta ajánlattételre nem fizetünk. Ezzel kapcsolatban már hívtam felbecsülhetetlen ügyvéd barátunkat, aki mondta, hogy semmi gond, mert nem írtunk alá semmit, ő maga már négy ilyet küldött el a kurva anyjába, szóljak ha  szükséges  hivatalos, jogi nyelven megírt kurva anyjába elhajtó formaszöveg. Akkor mindjárt szólok.

Akinek komolyabb gondja volt bármelyikkel az mosolyog, ahogyan egy nagyobb cégvezető is. Szinte látom az arcát "ugyan gyerekek, ennyitől kiborultatok?". Még nem, csak gondoltam, hogy felületesen megörökítem  saját tapasztalatainkat. A VOLÁN-t ki is hagytam. Nem fogadták el a személyesen, határidőn belül bevitt pótdíjat arra hivatkozva, hogy gyűrött a bérlet. Hiába erősködtem, a nő elküldött Győrbe, hogy a központnál reklamáljak. Reklamáltunk telefonon, beígértek 10.000 Ft-s büntetést, ki is postázták, de nem fizettük be, mert érvényes volt a bérlet, azonkívül alkalmazottjuk nem engedte, hogy befizessük a pótdíjat, így várjuk a beígért bírósági végzést, aztán pereskedünk.

a pokol a Földön van

Félelmeim:

1. "Kínai tűzfalat" hoz létre a Fidesz a magyar netszolgáltatók hálózatán (mai Szalai megnyilatkozás, már fenyegetődzik vele, ha nem is említi ezt a kifejezést)

2. Orbán királlyá választatja magát, feudális, pallosjogos típusúra

3. Magyarországot kirúgják az EU-ból

4. Nem tudunk időben kiszökni ez elől

5. A benzinárak, és a svájci frank árfolyama minden nyugtató halandzsa ellenére az egekbe szökik, a fizetéseket kivéve minden mással egyetemben.

6. Kurvára utálom, hogy sokszor igazam van, most ne legyen.

Haza ne jöjjön akinek már sikerült megvetnie a lábát gazdaságilag stabil, demokratikus országban, honvágy ellen nézegesse webkamerán a tájakat, városokat, de maradjon és várja ki mi lesz itt.

-

Én bizony most elmennék a négytigrisre, mert az nem változott, nem is változhatott és ez jó érzéssel töltene el. Milyen hétköznapian ártatlan, nyílt fertő.

A vaterán mindent lehet kapni. Minap hívott anyám, hogy körülnézett ott (gyorsan megeskettem, hogy minden tiszteletem ellenére meg ne próbáljon önállóan venni, pláne eladni, mert ez nem az ő világa) és megtalálta méregdrágán az egyik könyvét, amit még a hetvenes években adtak ki külföldön. Na ez engem is ledöbbentett. Az, hogy defibrillátor, 100 kg-s náci kovácsüllő (figyelmeztetés, "horogkeresztet kiköszörültem"), másnapi utazásra Münchenbe szóló vonatjegy 8.000 HUF-ért és sok egyéb kapható, már csak mosolyt csal az arcomra, na de anyám könyve...? Jár oda guberálni olyan tudós, akinek ez a szűk szakterülete ...?

Azon még jobban elcsodálkoztam, hogy már eladtam egy ágyat, továbbá egy mózeskosarat. (Elveimmel ellentétben nem a Vöröskeresztnek adtam a már feleslegessé vált babacuccokat, hanem próbaképpen feltettem őket, mert most ilyen idők járnak.) Hamar rájöttem, hogy a magyar nép is szeret alkudozni, nem ugranak a fixáras termékekre. Ha csak 500 HUF-ot le tud alkudni, már boldog. Így roppantul mulattat ez a zsibvásár, ahogy hajdanában a Négy Tigris piac is, a.k.a. belső Kőbányai, ami a tömör balkáni-keleti íz esszenciája, ahol úgy jutottam egyszer ketoezeötccázért egy szendvicssütőhöz 14 éve, hogy tapasztalatlan nyugati módjára hátat fordítottam az eladónak és elléptem pultjától, hogy "na jó, ha ez ennyi, akkor ennyi,  soknak találom" mire az ezt durva tárgyalástechnikának véve utánam rohant és üvöltötte, hogy ketoezerötcá-ketoezerötcá!!!, meg gondolom szidta a felmenőimet, de azt már a saját nyelvén. A sütőről már egy hét múlva letörött a bekapcsolást jelző lámpa pici fedele, de azóta is tökéletesen működik.

Egyszóval mulatságos, hogy mindent megvesznek, de azért kell nekik az a pici lélektani határtalanság, ez az alkudozósdi, ami a nyugati kereskedőknél már réges-régóta csak a 9.89 rézkrajcárra korcsosult.

amikor csak egy számít

Ingleichen ma úgy elesett, hogy akkora púp nőtt a fején, hogy miután ellenőriztem (a kezdeti 2 perces sokkon átesve) hogy nem utalnak-e jelek komoly koponyatraumára (bevérzett szemfenék, fülvérzés, eszméletvesztés, hányás stb.*) ezért nem hívtam mentőt, csak Földönjárót, akivel bevittük kórházba. Megröntgenezték, megvizsgálta egy kedves doktornéni, ezt most megúsztuk. Azzal vigasztaltak többen mosolyogva (egyébként nagyon kedves nővérek), hogy "Ó mennyi ilyen lesz még!" Biztosan, akkor sem tudtunk ezen nevetni.

Hazafelé néztem a máskor irigyelt csicsás családi házakat, és arra gondoltam, hogy szartse ér semmi, ha Süni komolyan megsérül, neadjisten meghal. Na csak ennyit akartam mondani mára. 

*Kifelejtettem az álláskeresős kommentekből, hogy érettségi után 4 évig nővér voltam először sebészeti járóbeteg rendelésen asszisztensként, aztán egy klinikai hasi sebészeten.

a nap legkedvesebb mondata

WILKOMMEN INS LESZAROMLAND :D /Timosz/

álláskeresés kezdete, bölcsi megtekintése

Szerencsére a szervezetem még mindig erős, ma reggelre is felgyógyultam szívinfarktusból, torokgyíkból és húsmérgezésből. Voltunk a bölcsiben, ami nagyon kedves helynek tűnik, jó légkört áraszt. Felvették Rita adatait, szeretettel várják, mikor anyukája már papírral is tudja igazolni, hogy rendelkezik munkahellyel. Említettem, hogy ez akár fél évig is eltarthat, sőt. 

ez nagyon jól néz ki fekete-fehérben, de majd a színes változatát küldöm el

Ma készítettem magamról vagy 45 képet, egy komoly munkaadó szemével szelektáltam: ez idióta, ez fogyatékos, ez ápolatlan (a hajam éppen úgy lógott össze-vissza, mint egy csövesé), ez őrült, ez egy rakás szerencsétlenség. A legtöbb a fogyatékos bárgyú kategóriájába esett. Azért volt köztük egy jó is, ami alapján szimpatikusnak találnám magam, ezt fogom szétküldeni. Már stresszelek, mert nem tudok németül, de ha én komoly munkaadó lennék, akkor elvárnám, hogy mind németül és mind angolul is mellékelve legyen az önéletrajz és motivációs levél. Természetesen minden nyelvtani, stilisztikai hibától mentesen. Kénytelen leszek megdolgozni ezért, bár jó, ha annyit elérek, hogy nem úgy fog hangzani "én lenni Borat, kazah nép nagy fia, jönni én te nyugatias munkahelyedre dolgoz nagy szívvel". Élőben úgyis kiderülne a csalás, felesleges lefordíttatnom perfektül író/beszélő emberekkel ezeket. Ehh, majdcsak lesz valami, csak minél előbb legyen.