2011. január 20., csütörtök

esti

Apám egyelőre jól van. Az orvosa szerint nagyon ronda állapotban volt, már előbb meg kellett volna műteni. Talált gyanús szöveteket az eltávolított dülmirigy környékén, mintát vett belőlük, de ezt egyelőre csak anyámnak mondta el, ő meg nekem. Izgulunk, hogy ne rákos burjánzások legyenek, csak sima hegszövetek. Anyám mesélte, hogy kitette a kórházi éjjeliszekrényére Rita fényképét, szerintem ebből merít erőt.

A kötelezőt ráérek hóvégéig befizetni. A többire kérhetünk részletfizetést. Holnap hivatalokat járunk, sőt valószínűleg holnapután is, csak akkor már Győrben, de igyekeztem feldobni Földönjárót azzal, hogy mókás lesz autózni, mert autózni mindig jó. Kivasaltam a nadrágomat, egy régebbi szövetkabátomat és kipucoltam fényesre a cipőmet. Ezek olyan megnyugtató dolgok. Régebben állandóan vasaltam minden ruhámat, aztán valahogy ellustultam ezügyben, vagy legalábbis visszafojtottam a kényszerem. Most szabadjára engedtem vasalási szeretetemet, jó érzéssel töltött el. Holnap igazi, polgárpukkasztó tűzpiros rúzst kenek fel, mely éles kontrasztot fog alkotni a bézs szövetnadrágommal és fekete kabátommal. Szeretem megkonstruálni előre egy-egy öltözékemet. Az is lehet, hogy ezzel terelem el a figyelmemet a stresszről, bármi is történjék, még élére vasaltabb legyek, a kipucolt cipő, a kikészített ruha rítusa gyerekkorig vezet, stabil, nem változik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése