2011. március 3., csütörtök

áhh, ennek nem tudok címet adni

Ha tényleg létezik isten, akkor valóban szadista és ver minket kegyetlenül. Süni szerencsére meggyógyult, ezerrel pörög, Al leckéit nekem is meg kell tanulnom, hogy rendesen ki tudjam kérdezni, de nem ezek miatt vagyok mocskosul fáradt, lelkileg teljesen letörtem.  F.-t kényszer szabadságolták 2 napra, mert a munkahelyén karbantartás van. Ez jogtalan, de Abszurdisztánban aki ez ellen szólni mer, annak kívül tágasabb. Meg is örültünk, hogy végre be tudja fejezni a vasakat, mert kell a pénz. Erre leégett az esztergagépben a félmillás motor. Mert nem volt pénzünk bevezettetni koraősszel rendes fűtést, és a hidegben a motor feladta. 

Három lehetőség van. Újrahuzalozni a házat magasabb amperre, legalább 25-re emelni a hálózat terhelhetőségét, akkor mehet a gépbe az eredeti bika motor, amit a jelenlegi nem bír el. Nincs rá pénzünk. 
F. ma körberohangált minden helyet, szerzett egy használt motort, amit persze még meg kell esztergálni, hogy beférjen, ehhez el kell rohannia máshoz, majd ismét villanyszerelő és próba, hogy elviszi-e? 5-7 kW-s motor az ideális, 3 KW-set tudott felhajtani. Legalább visszaviheti, ha nem jó. 70%-os esély van arra, hogy nem elég az ereje ahhoz, hogy beindítsa a monstrumot. Harmadik lehetőség, hogy vissza kell vitetni a vasakat, mert kész, kaput, most már nincs is min legyártani. Be kell mennem Óvárra babakajáért, talán lesz még elég benzin a kocsiban. El kell kezdenem törleszteni a kamu okokból rám kirótt apeh büntetést. (Szerintük nem jelentettem időben, hogy vettem autót, faszt nem, ki se adták az önkormányzaton az engedélyt, még azt is be nem adtam, meg hogy késtem 2009-ben a TB befizetéssel, mikor lófaszt, még ők jelezték, hogy túl is fizettem. Direkt amúgy, hogy ne szívózzanak. Szívóznak. Átlagember apeh ellen még nem nyert, 5000 Ft a fellebbezési kérelem,  ezt a lehetőséget kilőttem, elég volt a 2500 Ft-s részletfizetési is. GYED-ből.) Széthasad a fejem.

Nekem azonnal kellene munka és pénz, azonnal, de hogy én perceken belül elájulok és egy büdös kukkot nem tudok németezni meg CV-ket szerkesztgetni, az fix.

4 megjegyzés:

  1. Az autóvételt be kell jelenteni? Erről még nem hallottam. Kinek és miért?

    VálaszTörlés
  2. Persze, az adás-vételtől számított 1-2 héten belül! Az önkormányzat adja ki a forgalmi engedélyt, és súlyadót kell fizetni minden autó után!

    VálaszTörlés
  3. A súlyadóról tudtam, a bejelentésről nem, és azt hittem, hogy a forgalmit a vásárláskor kapod. Mindig tanulok valamit.

    VálaszTörlés
  4. Normális országokban biztosan így működik. Itt meg a nevedre íratásért is fizetni kell, mikor én vettem az autót, akkor az eredetiség vizsgával + forgalmival volt kb. 60.000 Ft. Vagy csak külön 60.000? Már nem emlékszem. Jahh, mert eredetidég vizsgálat is kell, de ez a vevőt is védi végülis. Sajnos a kiszabott illetéke aránytalanul magas. Sőt, pofátlanul, aljas módon magas.

    VálaszTörlés