2011. március 1., kedd

fától az erdőt

Al már hajnali 9-kor hívott (én kómában, éppen hűtőfürdőztetve a tegnapi oltásoktól kissé belázasodott és betegséghez nem szokott, tehát extra hisztis Süncűrt), hogy  jöhetne-e inkább délelőtt? Végülis miért ne? 

Kiderült, hogy félreértettem, magántanulóként folyamatosan vizsgáznia kell. A magyartanára féléves anyagot adott fel, ótejóég. Mondtam, hogy kezdjük úgy, hogy minden tételt kidolgozunk vázlatnak, nekem annakidején ezt mondták, hogy így a kettes biztos. Első tétel Antigoné. Nnna izzadtam, ejj az ókor nem az én asztalom, de azért kérdeztem, hogy mi volt ezzel a jóasszonnyal? Tragédia volt ez? Nem vettétek a dráma fajtáit...? Nem is olvasta. Hinnye. Itt mivel a "nem az én asztalomat"  úgy kell érteni, hogy valószínűleg most is ötösre felelnék belőle, teljesen dilettáns, botcsinálta tanárként túl sok információt zúdítottam rá. Aztán feladtam, találtam egy kidolgozott Antigoné tételt a neten. 

Mikor a kémiát emlegette, megint összeszorult a gyomrom, elektronpályák, bonyolult molekulaszerkezetek rémlettek fel. Lóizét. A mi általános iskolai anyagunk, egyetemes gáztörvények, Avogadro-törvény, poláris-apoláris kötések etc. Ellenőriztem neten, tényleg ez a mai átlag tananyag elsőben. Utólag örülök, hogy velünk vért hugyoztatava, sokkal magasabb szinten tanították mindezeket, mert lám a "kémiából hülye vagyok" ennyire relatív. 

Al 0. évfolyamra járt németből, így most elsős. Nagyon okos, kedves lány, és Süni, akinél addigra hatott a lázcsillapító kúp, állandóan mászott volna rá,  teljesen beleszeretett, valósággal elszomorodott mikor elment. Én még ilyet nem láttam, Sün eddig csak a fiúkért volt oda, az is igaz, hogy Al nagyon jól bánik a kisgyerekekkel, 16 éves létére jobban mint én.

Nem igaz, hogy az apja meghalt, az a nagyapja volt, és az ő karjaiban halt meg gyerekkorában. Azóta gyűlöli az alkoholizmust és az alkoholt, és nem isznak a szülei, akik együtt vannak, teljesen normális családként, és az anyja kifejezetten örült, hogy gondjaimba vettem. Az anyja Földönjáró általános iskolai osztálytársa volt, róla többet eddig nem tudtam meg, Al az apját szereti nagyon, és a kistestvérét. Nem iszik, már nem bagózik, utálja a bulikat, szeret főzni, ateista, jól nevelt, karcsú, természetes vörösesszőke, összességében nagyon jó kis nő lesz, most még félig gyerek. 

Tisztázódott a terhessége ügye is, azért nem vett tesztet, mert szerencsétlennek szépen, rendszeresen megjött. Anyámnak is ugyanez volt, azért anyám is csak a 4. hónapban tudta meg, hogy terhes velem. Al persze elvetette volna, de akkor már késő volt, először öngyilkos akart lenni, aztán túllendült ezen, és végülis a pozitív oldaláról nézi mindezt. Így, hogy ennyire fiatal, még bármi lehet belőle, és ne feledjük ott van a családja, a kistestvérei, akik majd szinte testvérei lesznek a picinek. Fene tudja, talán még jobban is járt így, mintha 10-15 év  múlva teljesen egyedül kellene megbirkóznia ugyanilyen helyzettel. Szóval holnap délelőtt kémia.

8 megjegyzés:

  1. Az ókori műveket én sem szerettem igazán. A kémia is érdekes tudomány... De még érdekesebb, hogy mindent megcáfolt a lány, amit eddig tudtál (vagy tudni véltél) a családjáról.

    VálaszTörlés
  2. "Tisztázódott a terhessége ügye is, azért nem vett tesztet, mert szerencsétlennek szépen, rendszeresen megjött."

    bevallom, hogy károgó öreg létemre erről az jutott eszembe, hogy hát izé, én azér 16 évesen még nem szorultam tesztre...

    VálaszTörlés
  3. Kárr-kárr:) Abban igazat adok, hogyha ennyi idősen az ember nemi életet él, akkor legyen felnőtt abban is, hogy ésszel tegye. Nekem volt, mindig védekeztem. Egészségtelennek tartom a lányiskolákat, ő is abba jár, én is abba jártam. Túl sok felfűtött, egynemű tini egy helyen korai pasizáshoz vezet.

    Azt hiszem alaposan megfizetett ezért, minden téren. Nem simogatom meg a fejét, hogy "de jófej vagy, hogy mertél dugni", de nem is rúgok bele még én is, kap eleget, kapni is fog még.

    VálaszTörlés
  4. ja nem, persze, nem kell rugdalni senkit.

    VálaszTörlés
  5. Jajj, de amúgy tényleg igazad van!

    VálaszTörlés
  6. nem is bőgtél le nyanyus :)
    16 évesen mondjuk szülni hatalmas felelősség.. még ő is gyerek. :S de legalább a szülei normálisak, már amennyit kivettem ebből.

    VálaszTörlés
  7. lábjegyzet: nézem itt oldalt a linkjeidnél vakvilág. hümhüm de ismerős gondoltam magamban.. aztán leesett :D kicsit mintha lassan kapcsolnék mi?! :D
    ó hát és köszönöm persze. =)

    VálaszTörlés