2011. március 21., hétfő

háztartási víztisztító -nem egészen értem kategória

Minap tudtam meg, hogy részlegesen nitrát-szennyezett területen éltünk eddig, és nemrégen kapcsoltak át bennünket egy másik vízszolgáltatóhoz. Remek, mert a szülészem sem tudta ezt, és ő biztatott arra, hogy hagyjam az ásványvizet, csapvizet igyak dögivel (régi veseköves vagyok, volt némi rizikója, hogy a terhesség alatt új alakul ki, mert megjelentek a vizeletemben Ca-oxalát kristályok, de a doktor vízkúrája kimosta azokat). Szóval a nitrát és nitrit, mely a földek túlzott műtrágyázásából kerül a vízbe, éppen a terhesekre, csecsemőkre, kisgyerekekre veszélyes, és forralással  nem semlegesíthető. Mi megúsztuk, nem estünk bele ebbe a területbe. Azért elkezdtem utánaolvasni a házi víztisztítóknak, nitrátra speciális kell. 

A forgalmazó honlapjáról azt is megtudtam, hogy a csapvíz, mellyel zuhanyzunk halálos méreg: rákot, ekcémát, tán' még leprát is okoz, így mindenképpen ajánlott megvenni tőle legalább a legegyszerűbb modellt (ára hatvan,- százhúszezer forint), mely közvetlenül a csaptelepre szerelhető, és egy tartályba gyűjti a koncentrált klórt, arzént, ólmot, egyebeket.  Egyvalamit nem értek, és erről a forgalmazó nem ír. Ha megtelik a 10-15 literes tartály a koncentrált szmötyivel, akkor az nyilvánvalóan fokozottan szennyezett hulladéknak minősül, márpedig én még nem láttam olyan feliratú szelektív konténert, mire az lett volna írva, hogy "nehézfémsókat, mérgező folyadékokat, gázokat tartalmazó iszap". Nomeg ha nekiállok ezt háztartási gumikesztyűben és arcmaszkban  kivakarni  (tartályba, zacskóba?) nem leszek tőle valóban beteg, hiszen töményen lélegzem be, fröcsögtetem bőrömre mindazt, amiktől több mint három évtizede semmi bajom? Gyanús, kérem, gyanús.

A másfél-kétmillió forintba kerülő, kertben ásott házi vízmű (például ilyen:) régi álmom, ahogyan a napelemek is, az teljesen más, az hosszútávon valóban környezet-és pénztárcakímélő. Például minek húzzuk le ivóvízzel a WC-t, mikor arra esővíz is megtenné....?

6 megjegyzés:

  1. az utolsó mondatod másfél, két évvel ezelőtt kellett volna olvasnom..

    VálaszTörlés
  2. Sosem késő, csak mindig a pénzhiány a gond.

    VálaszTörlés
  3. háát.. most már nem veretném szét a nagy nehezen elkészült két fürdőnket, ha rengeteg pénz állna rendelkezésünkre sem :-)
    talán majd a tanyán, ha lesz egyszer..

    VálaszTörlés
  4. Gondoltam, de később a tanyán, lehet, hogy nem is lesz más megoldás.:) (Főleg a kert öntözésére, mi is kútból locsolunk.)

    VálaszTörlés
  5. Nálunk ugyanez a helyzet, csak fél éve jelentették be, hogy arzén van a vízben...
    Nem izgat, előbb fogok más dolgoktól meghalni, mint ettől.

    VálaszTörlés
  6. Szerintem a szolgáltató kiszedi a vezetékes vízből a nitrátot. A kút lehet veszélyes, ha talajvízből kap utánpótlást. Ha mélyebbről, akkor nem, mert a nitrát a legfelső vízrétegbe szivárog a talajból, és azt szennyezi. A víztisztító-készülék tisztítása tényleg érdekes kérdés.

    VálaszTörlés