2011. március 4., péntek

logikai pozitivista ateista férj

-Az ateizmus, vagyis isten tagadásának léte is egyféle hit. Meggyőződés nem lehet, mert isten nemlétére sincs bizonyíték.-hecceltem minap Földönjárót.

Földönjáró (bár erről nem tud, de különösebben nem is érdekelné, ahogyan a filozófia sem) logikai pozitivista, akik szerint minden istenről való beszéd értelmetlenség, mivel semelyik metafizikai állításnak nincs tapasztalati ellenőrizhetősége, és így igazság-értéke sem (nem lehet igaz vagy hamis), ennélfogva nincs kognitív értelme. A  "Létezik-e isten?" kérdés szigorúan véve kognitívan értelmetlen, bármennyire értelmesnek tűnik is. Mindezentúl az empirikus igazolás kritériumát, vagyis a bizonyítékot, verifikációt az általános vélekedésnél erősebben értelmezi ő is: neki az empirikus igazolás hiánya nem csupán az igazság, hanem az értelmesség kritériuma is. Magyarul minden hívőt hülyének tart, de elismeri, hogy hívőnek, pláne agyalágyultnak lenni kegyelmi állapot lehet.

Magamat továbbra sem tudom bekategorizálni, számomra az ateizmus, amennyiben tökéletes tagadásként értelmezzük, nem elfogadható. Hiányolom a cáfolat bizonyítékait, ugyanakkor azt, amit transzcendesnek nevezünk (nem keresztényi, bármilyen értelemben). a hétköznapi életben többször tapasztalom. Már egy komolyabb  meditáció is ilyen, vagy az, hogy eszembe jut hozzám közel álló, esetleg álmodom vele, és ebből tudom, hogy keresni fog órákon, napokon belül. Vigyázat, szkeptikus vagyok, nem hiszem, hogy ezek isteni eredetűek. Agyunk, testünk működését a mai napig alig ismeri az orvostudomány.  Visszakanyarodva az istenek létezéséhez: mindez teljesen független attól, hogy elfogadom azt az általános tételt, miszerint az univerzum végtelen, egy végtelen univerzumban pedig minden lehetséges, istennek nevezett entitások létezése is.

5 megjegyzés:

  1. A tudomány mai állása szerint Isten léte vagy nemléte nem bizonyítható és nem is cáfolható, de a világ megérthető és megismerhető Isten létének feltételezeése nélkül is.

    Én is kb. egyetértek ezzel, és nagyobb valószínűséget adok a nemlétezésnek.

    DE: szerintem mindenki abban hisz, amiben akar (és senkinek a hitét nem kérdőjelezem meg, senkit nem próbálok lebeszélni a hitéről), viszont senkinek nincs joga a másik embert valamilyen hitről lebeszélni, vagy valamilyen hitre rábeszélni, megtéríteni és az Egyházra, mint szervezetre nincs szükség. Sem a keresztény egyházra, sem a zsinagógákra, sem a mecsetekre, sem a buddhista szerzetesekre... (Ha valamelyik egyház fenntart egy intézményt vagy jótékonykodik, az jó, de akkor sem az egyházra, hanem az intézményre vagy a jótékonyságra van szükség.)

    Én egyébként nem vagyok megkeresztelve, a családom anyai ágon református, az apai ág katolikus, szüleimet megkeresztelték, de egyik sem jár templomba (én sem). (Ha néha mégis a keresztanyámat emlegetném, aki egyébként édesanyám unokanővére, akkor tudnod kell, hogy őt csak a családban nevezzük így, hivatalosan névadó szülő, mert annak idején az egyházi keresztelő helyett állami névadó volt a divat. Kb. ugyanaz a különbség keresztelő és névadó között, mint az egyházi és polgári esküvő között: nem pap van, hanem anyakönyvvezető.) A szüleimnek nem volt egyházi esküvője sem, csak polgári, és el is váltak. Anyai nagyszüleim sem járnak templomba, nem is beszéltek soha vallásról, de a nagypapának egyházi temetése volt. Apai nagyszüleim viszont próbáltak megtéríteni, katolikus hitre, de nem sikerült nekik. Nem sikerült megtéríteni a református dédnagymamámnak sem (anyai nagymamám édesanyja), és hiába ajánlottak ingyen angol nyelvtanfolyamot a mormonok, hiába álcázták személyiségfejlesztésnek az egyházukat a szcientológusok, hiába jöttek Jehova Tanúi (2 idős nénike, az egyik azzal akart megnyerni, hogy az ő fia is András, mint én), és hiába szólítanak le 1-2 hetente a Hit Gyülekezetének tagjai, egyikbe sem léptem be és nem is vagyok rájuk kíváncsi.

    A legjobb barátom ugyan keresztény, de elfogadja, hogy én nem hiszek semmiben, és ebből soha nem volt köztünk vita. Meg is keresztelték (krisztusi korban, a 33. születésnapjának előestéjén), de nem tagja egyik felekezetnek sem, viszont mindennap olvas Bibliát, és szokott imádkozni. (Közben szimpatizál a buddhizmussal, a taoizmussal, és újabban Koránt is olvas, de leginkább keresztény.)

    Én kb. egyetértek Földönjáróval abban, hogy az értelmesség feltétele a bizonyíthatóság: ha egyik oldalnak sincs bizonyítéka, akkor nincs értelme vitázni, mert úgysem jutunk eredményre. Ha csak az egyik oldalnak van bizonyítéka, akkor sem érdemes vitázni, mert nekik van igazuk. Vitázni csak akkor érdemes, ha mindkét oldalnak van bizonyítéka, és az érvek ütköztetésével a végén kialakul egy közös álláspont. Én is materialista vagyok, és főleg magamban, a természettudományokban, a logikában, személyes tapasztalataimban és a Murphy-törvényekben hiszek. (Szerencsére ezek között még nem észleltem ellentmondást. Ha mégis van, akkor a saját tapasztalatom az első, aztán a tudományos tények, majd a logika és végül Murphy.) Talán F. is így gondolkodhat...

    VálaszTörlés
  2. A vallási szertartásokat, külsőségeket, vallási előírásokat és az egyház intézményét teljesen szükségtelennek tartom, mert a hit magánügy. A kereszténység egyébként egy rendkívül álszent vallás. (Pl. ha a Bibliát követik, amiben ott van, hogy "Ne ölj!", akkor miért voltak keresztes háborúk, és miért volt inkvizíció?) A Bibliát egyébként is sokféleképpen lehet értelmezni, főleg azt, ami nincs benne. (Pl. nagy kérdés, hogy Jézusnak volt-e felesége. Erről a Biblia egy szót sem ír. Az egyik oldal szerint nem volt felesége, mert ha lett volna, akkor írna róla a Biblia, benne lenne a neve, ahogy Jézus szüleinek neve is benne van. A másik oldal szerint biztos volt felesége, mert akkor minden férfinak volt, és ha nem lett volna felesége, az olyan ritkaság lett volna, amiről írna a Biblia.)

    A legjobb barátom kérésére elolvastam az Evangéliumokat. Nem sok konkrétum maradt meg bennem, inkább csak benyomásokat írok.
    - Az első evangélium Máté evangéliuma, nagyon hosszú, és nem mindenhol érthető. Jézust diktátornak ábrázolja.
    - A második Márk evangéliuma, rövid és közérthető, megvilágítja Máté evangéliumának homályos pontjait. Jézust semlegesen mutatja be.
    - A harmadik Lukács evangéliuma, nem hagyott bennem mély nyomokat, talán ez a legjellegtelenebb, legkevésbé egyedi evangélium. Csak arról nevezetes, hogy ebben avn a tékozló fiú története. Amikor az Evangéliumokat olvastam, akkor éppen nem tudta a család, hogy hol vagyok, mert egy másik városban (másik megyében) találtam munkát, tehát én voltam a tékozló fiú. Éppen felmondáson gondolkodtam, és nagyon nem értettem egyet azzal, hogy a tékozló fiút visszafogadták. Gondolkodtam, hogy hova menjek, és édesanyám, akivel az ő kérésére mindenap felhívtuk egymást (meg azért, mert fogalmam sem volt, hol lehet új telefont venni abban a városban, így azóta sem változott a számom) azt mondta, hogy menjek haza. Én az ő helyében nem fogadtam volna vissza magamat. (Persze nem lett volna hova menni, de biztos megoldottam volna... A munkahelyről már olvastad a blogbejegyzésemet, írtál is hozzá, csak a többi olvasódnak linkelem: http://bloggerke.sajatblog.hu/2011/01/29/felmondas-vonatkaland-foldrenges/ )
    - A negyedik János evangéliuma, ez a legfilozofikusabb, ebben a történet csak a mondanivaló háttere. Jézust pszichopatának mutatja be.
    Összességében Jézust olyan embernek látom, aki ugyan jót (és csodát) tesz az emberekkel (pl. jóllakatja őket, megbocsátja a bűneiket, erkölcsre tanít, gyógyít és halottakat támszt fel, stb.), de ezzel ő nem az embereknek akar jót, hanem csak dicsekszik, hogy ő erre is képes, valójában lenézi az embereket, és olyan homályos szövegeket mond, hogy "ti is képesek lennétek erre, ha hinnétek", pedig tudja, hogy ezek csak az ő képességei. Tehát azért tesz jót, látszólag a hit és a szeretet nevében, hogy lenézhesse és kigúnyolhassa az embert. Ilyennek látom Jézust az Evangéliumok alapján.

    Elnézést kérek tőled és az olvasóidtól a hosszú szövegelés miatt (szét is kellett szednem 2 részre, mert csak 4096 karakter lehet 1 hozzászólás), de kb. ennyi mondanivalóm van a hitről, vallásról, Istenről.

    VálaszTörlés
  3. Köszönjük szépen a hosszú kifejtést! :) Én sosem hittem. A szüleim hívők, igyekeztek fenntartani az illúziót, hogy a Jézuska meg a Mikulás hozza az ajándékokat, de ezt már kiskölökként sem vettem be, mert illogikus volt. Később jártam kamasz hittanra, nagyon szerettem az atyát és a csapatot, de mindig Jézushoz lyukadtunk ki, ami már hit. Az meg bennem, ahogy írtam sosem volt.

    Akiben pedig nincs hit, az mindegy, hogy milyen vallást gyakorol, akkor puszta, hiteltelen formalitássá válik mindez. nem a vallás hozza a hitet, a hit hozza a vallást maga után.

    VálaszTörlés
  4. Pascal szerint játékelméleti alapon megéri hinni. Hiszel és nincs: csak annyi veszteség ér, hogy tévedtél, nem hiszel és van: mondjuk pokolra jutsz, nem hiszel és tényleg nincs: csak annyi öröm ér, hogy te ezt tudtad, zsebre teheted, hiszel és van: a legnagyobb haszon. A játékelmélet eleve olyan szerethető. Ennek ellenére istenben hinni épp olyan nehéz, mint a borostyánláncban. :)

    VálaszTörlés
  5. Anno, ez nagyon tetszett, kösz! :D

    VálaszTörlés