Tegnap kibontottuk ez egyik, műhelyben két éve pókhálósodó, porosodó ágyas pálinkánkat és kicsit eliszogattunk este. A szülő témát lezártuk, Attila utoljára még beszélni akart az enyémekkel, hogy miért hitegettek, valamint anyám (aki a pénzkereső) tényleg segített-e volna? Anyám igen, közben apám odakiabálta vagy hússzor, hogy az ő levele a hivatalos, ő döntött így, különbenis már gyorsan vett is egy új autót. Továbbá mi nem mondtunk neki semmi olyat, hogyha innen kitesszük a lábunkat, anyósom lecseréli a zárakat és nem jöhetünk be. Gondolom legutóbb mikor itt voltak, az ötödik mondat után már nem figyelt ránk, mert az kényelmesebb. "Béküljetek ki vele, remek, nagyszerű asszony, mit dramatizáljátok túl a helyzetet?!"-pattant fel a webkamera elől és elvágtatott. Rokonlelkek, az biztos. Jó, ennyit akartunk hallani, anyámmal még közöltük, hogy őt szívesen látjuk majd, ellenben apám csak maradjon ahol van és ölelgesse az új autóját. (Fogalmunk sincs milyen és mennyibe került, nemtelen pórok vagyunk csupán, semmi közünk dolgaihoz.)
Ami Ritát illeti. Normális kutya, macska is azoktól fél, akik tele vannak feszültséggel, orrukkal messziről érzik, hogy bűzlenek az adrenalintól és akkor elfutnak, vagy idegesek lesznek, mert potenciális támadót látnak bennük. Rita is ilyen kis állatka még, jó féléve fél apámtól, legutóbb ahogy közeledni próbált felé, sikoltva, bőgve kapaszkodott belénk, fel kellett vennünk, csak anyámmal békélt meg egy jó óra után. Legutóbbi ottléteikor is emlegették már, hogy állandóan anyámhoz bújik, mert "nyilván nagyanyás." Francokat, a macskáim amióta csak nálam vannak, ahogy meglátják apámat, ész nélkül futnak menedékbe. Jó ez így, nekem is megkönnyebbülés, harminc voltam, mikor végképp' fellázadtam az állandó, egyre elmebetegebb lelki szadizásai, jelenetei ellen és kivágtam az életemből. Kizárólag Rita miatt bukkant fel, és bukott ki onnan ismét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése