.... a csemete rájön, hogy milyen pompás mulatság a legdrágább selyemperzsaszőnyegre hordani levest, kávét, kólát, kifliket és mindezeket szétlocsolgatni, trancsírozni azon. Ehhez képest a ruhaszárítóról való frissen kiteregetett ruhalerángatásra az ember már csak legyint. Aztán ma kicsit magára hagytuk és ezt művelte, (az ágyát ő tologatta ide-oda, jó erőben van a "szegény kis tápszeres baba"):
Rendet raktam, gondolatban bocsánatot kértem a szőnyegkészítő asszonyoktól, és kockáztatva a dob leszakadását, beszuszakoltam a szőnyeget a mosógépbe. F. összeszerelte az új, kölcsönkapott, nagyon nehéz és nagy ágyát, beletettük, szorosan fogta barátját, a Sünt és így nézett. Bármi bosszúság is volt bennem, az eloszlott. Biztosan genetikailag kódoltak ezek a tekintetek, a Föld összes kölyke így néz miután rosszfát tett a tűzre, a felnőttekben még erősebb ivadékgondozási reakciót váltva ki ezzel.
Természetesen a szekrény felsőbb polcain anyuka csinált kupit tegnap este, mikor dobálgatta ki onnan a nadrágjait, hogy éppen melyik jó már/még.
VálaszTörlés