Ma nem nagyon volt rendes németóra miattam. Nagyon megszerettem őket, de az hatott meg, hogy ők is engem. Értékesnek tartanak, hiányoztam nekik, mert lógtam az utóbbi pár napban kimerültség miatt. Aztán hívott Elsőigaziszerelem, akivel napok óta nem érjük el egymást, nemrégen kaptam tőle egy könyvet, és akkor ez volt a katalizátor, hogy miért szeretnek és mennyire hiányoznak, úgyhogy elkezdtem bőgni. Nem szégyelltem, nagyon vágytam már rá, és ilyenre, hogy ne legyen komoly, mert közben viccelődtek és mialatt folytak a könnyeim, röhögtem is velük.
Elsőigaziszerelemre lehet hümmögni, mi már anno a kapcsolatunkon belül barátokká váltunk, és azok is maradtunk. Konkrétan már a szex sem működött, és később sem voltak egymásnak ugrós nosztalgiázások. Nem volt semmi nemiség, hiszen kiégett, de barátként nagyon szerettük egymást. Neki is megvan a maga párja, nekem is, de minek fosztanánk meg magunkat ostoba szokások miatt az igazi barátságtól? Soha nem érdekelt mások véleménye ebben, családdal, barátokkal veszekedtem ezen, ma már nem is említem nekik, minek, méltatlanok rá, hogy földhözragadtak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése