2010. november 5., péntek

Anyám munkaalkoholista. Reggel egy 8-kor induló vonattal bemegy Bp.-re a fő munkahelyére, majd délután átrohan a másikra, este 8-ra ér haza. Otthon nyakába szakad az unatkozó, neurotikus és magányos apám. Kiszolgálja, meghallgatja, hogy milyen nyűgei vannak. Aztán bemegy a dolgozószobájába és késő estig a kutatásaival foglalkozik. Vagyis több mint 12 órát dolgozik naponta. Pihenésképpen főz és kertészkedik. 62 éves, most ment el nyugdíjba papíron. Határozatlan idejű szerződéssel foglalkoztatják tovább. A személyzetis mondta neki, hogy nyugodtan pihenjen egy hónapot, semmi nem kötelezi arra, hogy még a szerződés életbe nem lép, addig  bemenjen. Anyám minden nap bement.

-Mióta dagadnak a bokáid?-kiáltottam rá dühösen. (Krónikus ízületi gyulladásai vannak, most már a bokáira is átterjedtek. Többet kellene pihennie és rendszeresen járnia kezelésekre.) Tagadta, hogy dagadnának, aztán elismerte. Majd azt is, hogy az orvosnak nem mondhatja meg milyen kötelezettségei vannak. 
-Nem azt válaszolná az orvos, hogy magaddal törődj?-kérdeztem. Kiderült, hogy ezt válaszolta. 
-Mit nem mertél még elmondani?
-Azt, hogy van egy férjem, aki egyre betegebb, nyűgösebb, aki nem érti meg, hogy nekem muszáj dolgoznom, aki...-ennyi elég, sejtettem. 
-Ezt is elmondhatod az orvosnak, és tudod mit fog válaszolni ismét? Azt, hogy magaddal is törődj!
Tehát anyám menekül a munkába, azzal áltatva magát, hogy különben koldusbotra jutna, de valójában nem mer konfrontálódni az apámmal. A helyében közölném, hogy elutazom két hétre valami gyógyfürdőbe egyedül, mert kibaszottul halálosan elfáradtam. Sci-fi. Apám nem elveszett, ideje lenne, hogy észrevegye milyen szinten ki van már szolgálva jó ideje és ideje lenne, ha találna magának olyan hasznos elfoglaltságot, ami leköti. Feltalálná magát, régen tudott főzni is, jé. Aztán eljárhatna pszichológushoz, hogy a lelki nyűgeit szakember segítségével próbálja meg feldolgozni. Ez is sci-fi, hallani sem akar ilyenről, de ha el is jutna, meg kellene nyílnia egy idegennek.
Be kellene vonnom a tesómat, aki gyenge. Rózsaszín felhőben lebeg, számára apu és anyu az okos felnőttek, minden rendben van velük. Ideje lenne, hogy ő is felnőjön. Már az is segítség lenne, ha anyámat legalább a második munkahelyéről le tudnánk beszélni, és megtanítanánk önzőnek is lenni. Vajon boldogok lennének? Attól tartok, hogy nem, így vannak berendezkedve ők is. Nem lehetek erőszakos megmentő, nem lehetek....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése