2010. november 23., kedd

miért nem szeretek táncolni?

Ma jöttem rá. Nem azért, mert nem tudok, hanem mert számomra ez túl intim. Valaha még a középkorban táncoltam, jó voltam, a tanárom Angelusz Iván, a nyolcvanas évek kortárs táncának apostola felfigyelt rám. Az ottani csoporttársaim azt mondták, hogyha táncolok, akkor egészen más vagyok, valami elemei erő sugárzik ki belőlem, ami magukkal ragadja őket. Ezt nagyon kínosnak találtam, mert valóban a belső szenvedélyeimet, érzelmeimet mutattam ki. Írásban, ágyban megy, a tánc más. Ott is hagytam a csoportot és azóta nem táncolok. Egyáltalán nem. 



Ettől függetlenül még most is tetszik amit csinálnak. Ez persze már másik iskolája, másik csoportja, szintén amatőrök. Kicsit hiányolom is a profibb mozgásokat, és a szenvedélyt. Más mutassa ki, ha meri és tudja, na persze.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése