mivégre?

Tele van a faszom. Egyre fáradtabban vonszolom magam az ürességbe. Kínzom az agyam a némettel, kínzom a testem, aztán mivégre? Ha szerencsém van, akkor kapok egy monoton munkát havi nettó 90.000 HUF-ért (circa 330 EUR) ami már hóvégéig elillan. Nem luxusszerekre, csak a mindennapi kiadásokra. 

Megtakarítás? Itt ebben az országban...? Ahhoz sosem volt gyomrom, hogy öreg gazdag embert szopkodjak, pedig én is úgy látom, hogy a nők többsége csak eképpen éri el az anyagi biztonságot. Ne tévedjünk, a sokat kereső tűsarkús, szingli amazonok is szopkodnak, de legalábbis állandóan kilátásba helyezik ezt. A kilátásba helyezéssel még nincs is gond. A nős főnök mocskos disznó, húzom az agyát, fizet, aztán pofára esik, nem érdekel. 

Utálom a karácsonyt, úgy tűnik, hogy ezen a gyerek megléte sem változtatott. Most azért utálom, mert szegények vagyunk és én sok ajándékot szeretnék a fa alá. Nem lesz fa mert drága, kinyitjuk a műfenyőmet, főzök valami vacsorát, semmi extrát mert most szegények vagyunk, ha nem utálnám a nagy felhajtást, akkor sem lenne módom parádés lakomát rittyenteni. Nem látogatunk meg senkit, mert nincs pénzünk benzinre. Észre sem fogjuk venni, úgy fog elillanni, üres lesz, végtelenül üres.... Szerencsére Ingleichen még nem fog emlékezni erre. 

Nem tudok mit tenni ez ellen, csak azt amit eddig: egyre fáradtabban, de vonszolom magam előre és igyekszem nem gondolkozni.