A legtöbb ember örül a vasárnapoknak és a szabadidőnek. Én most nem. Az elmúlt négy hétben ismét önmagam voltam, belekóstoltam az adrenalinfröccsös pörgésbe. Hajnali kelés, Ingleichen tisztába tevése, reggeliztetése, kávé, smink, öltözés, gyerek leadása anyósomnál, ételhordó kikészítése a kapuhoz, férjnek post-it-ek hol-mi-van-leszek, hajnali jégvakarás az autóról, vezetés (nyamm), tanulás, koncentrálás okos, jófej emberekkel. Napi bevásárlás, vezetés haza már fáradtabban, anyázás a mazsolákra és a 200-al száguldozó barmokra, dühöngés mennyit eszik a kocsi. Át Ingleichenért, aki teljes törődéses korszakában van, estig nem jutok némethez. Lopott délutáni ájult alvások, ha I. is alszik vagy F. éppen tud babyszittelni.
Pár nap alatt kipihentem magam. A lakás ragyog, a ruhák elpakolva, a többi mosásban, ez már a finálé. Hétfőn robbanással teli energiával ébredtem hajnalban. Futnom kell-gondoltam. Aztán inkább a kedvenc tai-box-szal kombinált aerobick gyakorlataimat végeztem, nyújtásnak mélyizmokat mozgató callaneticsszel befejezve.
Ma délelőtt már levertség jött. Még nem depresszió, csak levertség. Robbanásig feszülve a "nyugalomban" ami számomra kín. Mit ér a szabadság, ha nincs pénzem és bizonytalan a jövő? szívesen barkácsolnék egy új könyvespolcot, amire nagy szükség lenne, el is terveztem, de annak az anyagára sem 2 fillér. Ezekután már nem segített sem torna, sem meditáció. A szexet hagyjuk is, attól még jobban felpörögtem. Szenvedtem, mint egy kivert kutya, nem találtam a helyem.
Ekkor jött a hívás, a nyelviskolás és a tanárnőm megfelelőnek ítélték a srácot arra, hogy együtt tudjuk folytatni. Huhh, egyetemista, TELC-re készül, fel kell kötnöm a gatyámat. Mennyei. Újabb 4 vagy 5 hét "normális" élet. Fáradtság, szívás, de értelmes és nem bezárt. Jó anyának és feleségnek tartom magam, ezt F. is megerősítette másokkal együtt. Nem vagyunk egyformák, Ingleichen egy roppant életerős, barátkozó kis lény, aki legutóbb az oviteszten 130%-os eredménnyel ment át, majd' megvadult örömében a többi gyerek társaságától. Számára sem lesz bünti a bölcsi, sőt! Nekem meg világos, hogy kell a mindennapi munka, még akkoris kellene, ha pénzre nem lenne szükségem. Úgyhogy előre tovább, intenzíven tudom folytatni a némettanulást, éljen. Tényleg mennyei érzés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése