(Später ich werde machen den Übersetzen.)
...Minden legördülő forró könnycseppje jeges gyémánttá keményedve, földet érvén csillogó porszemcsékké robban szét, útnak fújódva az örökkévalóságba. Egyet óvatosan felfog kezével, tenyerén méricskéli. Önmaga érzelmei ezek, a világ legerősebb, legélesebb, legkeményebb, mindent elvágó, egyben leginstabilabb szerkezetű kristályaként megnyilvánulva. Nézi, ahogyan minden színt felsziporkáztat magán, de önmaga átlátszó és tökéletesen tiszta marad. Lassan lefelé fordítja tenyerét, a gyémánttá fagyott könny keményen koppanva gurul, és csak gurul, saját, ismeretlen útjára lendülve....
(Jól kitoltam magammal, ez egyrészt nekem még nagy falat, másrészt németül szebben hangzana. Amúgy az alany hímnem, ami a magyarból nem derül ki.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése