halottak napi

Nálunk ez úgy volt, hogy a közös lónak sosem volt túrós* a háta (* jav.: rotonak köszönhetően, a ló feltört háta túros) , tudtuk, hogy minden családtag kijár az anyai nagymamám sírjához rendszeresen, de halottak napján biztosan. Közösen ritkán, kényszerből is. Ma én túlórázom, majd csak 8 körül érek ki, ja, te konferencián leszel, akkor előtte való nap mész, te meg te majd mentek délután, rendben. Szép, virágokkal teleültetett sírt akartunk neki. A halála utáni első években ki magában, ki nyíltan kurvanyázott, hogy a gondosan, frissen ültetett örökzöld növényeket, amiket rendszerint a nagypapám erre a célra nevelt otthon, kirángatva a sírból megint ellopták. Még a bádog virágtartót is a kővázából. Mindent ellopnak a sakálok, ha a sírkő vasból lenne, már az egészet elbontották volna, ez van.  Mikor Réka bátyja meghalt 13 éves koromban, együtt jártunk ki vele nyaranta. Szerettük a farkasréti temető buja zöld, hűs árnyas  nyugalmát.

Később leginkább egyedül mentem ki, ha olyan kedvem támadt. A nagymamám sírja előtt éppen van egy pad, leültem oda, és hallgattam a nyugalmat. Akiknek földi maradványai ott fekszenek, azok már elmentek, nekik már jó, nincs ebben semmi morbid. A nagymamám mindig velem van ha akarom, de természetesen  mikor a sírja előtt ültem, rá is gondoltam. Aztán sétáltam, ameddig ott voltak hamvaik, elmentem a nagyapám öccse, Réka bátyja, később Emm családjának sírjaihoz is. Nekem nem fájt annyira szembenézni mindezzel, ezért tudtam menni. 

Ma rávettem Földönjárót, hogy nézzünk körül a helyi temetőben, kíváncsi vagyok, hogy milyen? Tömören: mintha egy másik bolygóra csöppentem volna. Nagy lelkesen vittem egy zacskónyi teamécsest (nem a lánggyújtás a cél?), amiből aztán csak hármat tettem ki, mert nem az én halottaim, nehogy sértő legyek. Micsoda színház zajlott! A népek klánokban vonultak kötelezően gyászos képet vágva. Vittük Ingleichent, rá, az életre legalább mosolyoghattak. Vérmérséklete szerint ki-ki őszintén, hogy abban a pillanatban le lehet kicsit dobni a nehéz és fárasztó gyászmaszkot, vagy őszintén, mert a sok sír meg halál nyomasztotta őket. Node a díszletek is! Jajj annak, aki a maga, minél drágább monumentális gránit, márvány síremlékét (nem sírkövét, áhh)  már jó előre nem pucolja le csillogóra és nem tesz rá legalább 25 darab hatalmas, drága mécsest. Minimum tíz centi magas pirosat, aminek lángját lyukacsos óarany tető védi a széltől, de inkább kétszer akkorákat, ha lehet, egyedi, divatos ál-antik motívumokkal, ha nem lehet, legalább a hagyományos édesjézussal meg szűzmáriával díszítettet. Hamar elegünk lett ebből, és eljöttünk. Az emberek nagyon kedvesek voltak, F.-t sokan ismerik, lelkesen köszöngettek, akaratlanul ismét magukfajtának néztek. Vajon mit szóltak volna, ha a nagymamám hamvai is itt nyugodnának és én ismét egy darab idétlen csirkés gyertyát gyújtottam volna, ahogy évekkel ezelőtt szoktam, mert tudom, hogy nevetne rajta, meg sokat vesződtünk együtt kiskoromban a tyúkjaival, na de a maguk merev szerepeit játszó idegenek.....? Szerencsére a nagymamám nem itt van eltemetve.