2010. november 8., hétfő

dobozokba pakolom az összekavarodott érzéseimet

1. Ingleichen
Jelen pillanatban mindjárt megőrülök az üvöltésétől, este kilenc múlt, de még nem akar aludni. Egy büdös percem nem volt mellette egy hét alatt rendesen németezni. Ma sem és még rengeteg házifeladatom van. Cserébe viszont ismét közel kerültem hozzá, anyai lelkiismeretem részben megnyugodott. Amúgy nekem még egy évig fizetik a GYES-t, és egy év hosszú idő, ha okosan használom ki azt. Amit korábban írtam, hogy ha most azonnal kapnék munkát, akkor készen áll a bölcsire, az továbbra is így van.

2. Az elmúlt héten pihenésképpen Dextert néztem későesténként, mire véget ért a nap. Direkt nem akartam angolul, hogy ne zavarjon össze, de a negyedik évadtól csak úgy tudtam letölteni. Most minden szó, mondat, kifejezés csakis ezen a nyelven jut eszembe. 13 éves korom óta tanulom, használom, 35 vagyok. Emlékszem, mikor valaha falhoz vágtam az angol nyelvkönyvemet dühömben, tehát tudom mennyi munka áll abban, hogy valaki már úgy tudjon nézni egy filmet, olvasni egy könyvet, hogy az agya azonnal magyarra fordítsa azt, sőt, már kavarodik is, hogy mi volt angolul, mi magyarul, mert felfogja azonnal.

Az új csoporttársam (teljesen szimpi, semmi gond nincs vele) folyékonyan beszél, nagyjából megértem, de hogyan képzelte azt a nyelviskola tulajdonosa, hogy 4 hét után partnere lehetek tanulásban olyannak, aki legalább másfél éve anyanyelvi környezetben él és gyakorlatilag a teljes nyelvtant átvette már? Mintha egy ovis gyereket ültetnének egy padba egy végzős gimnazista mellé! Szeretem a kihívásokat, de ez őrültség. Őt is hátráltatom.

3. Felhívtam a nyelviskola tulajdonosát, elmondtam hogyan látom, ki akartam szállni. Később beszéltem a tanárommal is, aki kérte, hogy említsem meg itt, hogy  virtuálisan lebaszarintott a kishitűségem miatt. Meg elmesélte, hogy az új csoporttársunk nem is akarta elhinni, hogy csak októberben kezdtem németül tanulni. Meg szimpatikus vagyok és szeretnek. Erről a Kill Bill 2 öreg mexikói stricije jut eszembe: "Figyelmeztetem ifjú hölgy, hízelgéssel nálam mindent elérhet!" 

4. Akkor most dobozokba tettem az összekavarodott érzéseimet és ezáltal helyükre kerülve azok, megszűntek.  Pontosabban el vannak rekesztve, de szépen rendbetéve, megcímkézve, sorszámozva, könnyen megtalálhatóan.

5. Dextert vadászok németül, találtam torrenteket, majd elbogarászok ezzel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése