Miután passzív agresszívként itthon maradtam ma, takarítok. Egy éves gyermekünk öt percenként felfordulást csinál, nem ragozom, ismerős minden gyerekesnek, ez még sokáig így lesz. Önéletrajzot és pályázatot írok Földönjárónak, aki talált egy állást, de a fejvadász cég kér tőle szép, hosszú rizsázást. Földönjáró nem érti, hogy miért van erre szükség, hiába magyarázom neki, hogy ez van, itt keményen reklámozni kell magunkat, ehhez értek, nehogy emiatt csússzon a munka, már az jó, hogy visszahívták és továbbítanák a munkáltatónak az önéletrajzát és pályázatát vagy motivációs levelét, egykutya minek hívjuk. Nehogy ezen bukjon el a dolog.
Ezek most nekem elsődlegesebbek mint bármi, a családom a legfontosabb, vagyis a magánéletem, ami a legtöbb embernek van. Hátráltatnak, de erőt is adnak. Utóbbiból többet, azért vagyok velük. Különben már hívnám is egy új kontaktomat, hogy csokihegyekkel, termoszban meleg, méregerős cukros teával elvonuljak az erdőbe és legalább egy teljes napon keresztül szanaszét zöldezzem az agyam. Olyankor szarok mindenre és szó szerint nem tudok beszélni sem. Ritkán éltem ezzel, utoljára talán három, négy éve...?
A család olyan közösség, amiből nem lehet kivonulni. Dinamikusan összekapcsolódó, adott esetben három elem egy szoros, közös halmazban való gyors mozgása. Hiába kell most nekem is németeznem, hogy álláshoz jutva pénzt keressek, ha közben a legfőbb kenyérkeresőt nem támogatom, ha közben nem gondozom sarjunk értelmét és kibontakozó kis lelkét, testét, ha közben hagyom, hogy a lakás káoszba fulladjon. Hopp, most a három elemből ez a kocka bukkant fel és rezeg, akkor rá kell ugrani és megjavítani, hogy a körforgás folytatódjon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése