dél-budai élmények

A 11-es szám véletlenszerű halmozódásának szinte már mágikus bűvöletében tettem ki a lábam az utcára az Alle-nál. Azonnal leszólított egy srác, hogy -Szia, megismersz még? A Pázmányon egy német csoportba jártunk! Fogalmam sem volt ki, már azt is elfelejtettem, hogy elsőévesen felvettem lektorátusi német szemináriumot, de aztán az olyan pocsék volt, hogy még időben kiüttettem az indexemből, de szélesen elvigyorodtam -Sziaaaa, persze és hogy vagy? Képzeld éppen németet tanulok! -Áh, a Göethe-Intézetben?-kérdezte, kezdődő elernyedő, hosszú beszélgetős testtartásra váltva. -Nem, Mosonmagyaróváron. Most hogy mondjam el neki, hogy éppen ebben a pillanatban toppantam ide, ahol elvileg kétmillió ember mozog, őt 12 éve nem láttam, nem is emlékszem rá, de biztos tetszettem neki, hogy leszólított, értem utólag, de rohannom kell tovább, viszlát 12 év múlva...? Valamit makogtam és elrobogtam.

Először is  kedvenc üzleteimen kellett végig rohannom, egyrészt isteni érzés volt, hogy a Zarában kisebb pulcsit kellett a polcról levennem, másrészt röhögve realizáltam: már nem érdekes, hogy a közvetlen környékemen nincs H&M, Zara, Orsa'y, C&A stb.-stb., mert van más és ott van Parndorf is, de nekem amúgyis csizma kell.  Szabad vagyok, nem vár megváltás a "kedvenc boltokban". A Zarában a jó kis pulcsit a kilométeres libasor miatti  dühömben  levágtam egy pultra, a biztonsági őr srác röhögött, naponta 8-12 órában nézi, ahogy megveszett tyúkok kitartóan állnak a pénztár előtt rongyokat fogva kezükben, üdítő lehettem számára, hogy éppencsak nem közéjük vágom a magamét. Mentem Kingához. Azonnal megállapította, hogy hé, nagyon jól nézel ki és mennyit fogytál! -Igen, köszönöm-köszönöm, ezt akartam  már hallani!-vigyorogtam. K.-nál leszámítva fellépett alkohol intolarenciámat  (lassan két éve nem iszom, ezért két sörtől és négy unicumtól hasnyálmirigytől felfelé mindent kiokádtam négy részletben) mindig jó, vele, nála otthon vagyok.