elválás

Igyekszem a Földön maradni, és nem hinni sorsban, csak véletlenekben. Soha ilyen jó nyelvcsoportom nem volt még. Három, különböző okokból magányos, de magunkfajtákra éhes, nyitott nő összekerült egy négy hetes intenzív kurzusra. Szégyelltem tegnap, hogy fáj az elválás, hiszen ez kínos a realistán gondolkodónak. Nyelvet tanulunk, mert az kell a pénzkereséshez, nem lelkizünk, nem érzelgünk, nem nyavalygunk-szóltam magamra. Ma mégis nagyon jólesett, hogy ezt elmondhattam nekik, ők is így éreztek. Nem zokogtunk, nem is kacarásztunk, csak mosolyogtunk fintorogva, ilyen az élet. Majd biztosítjuk egymást, hogy tartjuk a kapcsolatot e-mailen, felvesszük egymást közösségi oldalakra ismerősnek, ha úgy adódik elutazunk látogatóba, természetesen ez inkább csak gesztus, el fog sorvadni mindez, tudjuk. Nem pótolja azt a személyes közösséget, melynek során nemcsak németül tanultunk. illetve még egy hétig tanulunk is. Megpróbálok örülni ennek az egy hónapnak is, van olyan, számomra értékes ember, akiből csak 2-3 óra jut.